„Istenem, de aranyos!”, „Nézd azt a tökéletes, sármos arcocskát!”… ilyen és ehhez hasonló gondolatok vettek körbe minket, amint megszületett a kisfiam, amelyek lássuk be, fura érzést keltettek bennem. A gyermekem kora tavasszal (a vírus kellős közepén) született, éppen egy időben azzal, ahogy belőlem újdonsült édesanya vált. Valóban tündéri emberke volt és már-már tökéletes, de ezek a gondolatok igyekeztek rácáfolni arra a radikális változásra, amely az újdonsült anyaságom első két hetével ömlött a nyakamba.
Igen, minden körülötte forgott, de ez nem csupán róla szólt. Én is ott voltam… – kezdte a történetét Elisabeth Mitchell, aki őszinte gondolatait fogalmazta meg a világ számára, melyben elmesélte, milyen érzés volt az újdonsült anyaság, első (második és harmadik) körben. Most nézzük a történetet:
„Tudom, tudom… mindenki csupán aranyos szeretne lenni velünk és kimutatni személyes örömét a kisbabával és a család bővülésével kapcsolatban. Mindenki gratulált a gyönyörű gyermekünkhöz és mindenki aranyos kisruhákat ajándékozott nekünk. Azonban jóval többen voltak azok a barátaim, akik babakelengyét ajándékoztak, mint azok, akik tényleges segítséget ajánlottak. Holott jóval nagyobb szükségem lett volna a házimunkában történő segítségre, mint gyermeknevelési termékekre. Egyensúlyhiány állt fent a mindennapokban és ez nagyon megnehezítette a létezést.
Sokkal többen akarták például megfogni a babát a karjaikban, mint akiknek eszébe jutott volna megkérdezni, hogy hogy érzem magam? Sokkal gyakrabban mondták nekem, hogy „Hát nem ez a legjobb dolog, ami történhet egy emberrel? – mint azt, hogy „És te, hogy érzed magad?”
Rendben voltam. De mégsem voltam rendben. Elvesztem, szétestem, nem tudtam, hogy mi lesz a következő lépés, miután újra és újra megetettem majd tisztába tettem a babát és megpróbáltam mellette várakozni, hátha mihamarabb ismétlődik a ciklus. Szerelmes voltam, tele voltam célokkal, de az anyaság… fogalmam nem volt ilyen újszerű élményként, hogyan fog egyezni az életem hátralévő részével.
Olyan szülési tapasztalatban volt részem, amit akartam – orvos nélkül, otthon – de ez nem jelentette azt, hogy kevésbé volt fárasztó és kevésbé fájt volna. A kisbabám illata már-már szédítő volt. Amikor először felsírt a mennyországban éreztem magam. Életemben először értettem meg azokat, akik annyira szeretnek otthon lenni, mert végre én sem akartam mást, mint a babával lenni. Éreztem az otthonunk hívogató melegét. Ezzel egy időben viszont elképzelni se tudtam, hogy mit jelent a gyermek a párkapcsolatunkra nézve, mit jelent a karrieremre nézve… sőt… azt sem tudtam, hogyan osszam meg ezen kétségeimet a környezetemmel.
Pedig ezekről a dolgokról akartam volna elsősorban beszélni.
Azt hiszem az emberek nem tudják, hogy mit mondjanak az újdonsült anyáknak azon kívül, hogy a babát dicsérik. Éppen azért, mert ha valaki fel is tenné a „hogy vagy” kérdést, lehet a válasz túl kényelmetlen volna. Az ember aggódik, hogy nem segíthetne az anya aggodalmain, nem tudna mit reagálni, ezért inkább fel sem veti a kérdést.
Ugyan ez a gondolat igaz arra is, hogy új anyaként nem mindig tudjuk, hogyan kell jól reagálni arra az esetre, ha valaki mégis megkérdezné tőlünk, hogy hogy érezzük magunkat. Ha beismerjük, hogy nehéz nekünk, felmerül a kételyeket ébresztő kérdés: vajon mit gondolhat rólunk a másik? Ha azt mondjuk teljesen őszintén, hogy az anyaság kihívást jelent a számunkra, akkor ez vajon blokkolja-e majd azt az őszinte érzést, hogy mennyire szeretjük a gyermeket mindezen dolgoktól függetlenül? Vajon ettől majd azt hiszik, hogy kevésbé szeretjük a kicsit?
Ez az egész, annyira komplikált.
Az új anyukáknak tudniuk kell, hogy nem csak arról beszélhetünk, hogy milyen imádnivalóak a kisbabák, vagy milyen eszméletlen dolog az anyaság. Tudniuk kell, hogy a beszélgetések néha meghaladják ezt a témakört és olykor a táplálkozási nehézségekre vagy egyszerű napi rutinra terelődnek.
Újdonsült anyának lenni valami egészen más dolog, mint elősre elképzeli az ember. Valamit felébresztett bennem. Valami olyan dolog ébredt fel a bensőmben, amiről azt sem tudtam, hogy létezik. Ez egy ősi, egészen mélyről érkező tudás volt, tudás arról, hogy hogyan kell anyának lenni.
De igen… én még mindig képes voltam kételkedni magamban. Vajon valaha is el akarom majd hagyni a babámat? Csodálkoznék. Mi van, ha soha nem hagyom őt el? Valamiféle hibrid egyéniséggé váltam, keveréke voltam annak, aki voltam és annak, aki lettem. S ez az új verzió, teljesen idegen volt még számomra.
Engem megrázott az anyaság általi radikális változás. A sejtjeim is megváltoztak. A céljaimnak igazodniuk kellett az új életemhez. A mindennapi rutinom drasztikusan más lett. A testem új alakot öltött. Úgy éreztem ismeretlen vizekre eveztem. Amióta az eszemet tudtam, anya akartam lenni, mégis sokkolt a tény, hogy az lettem.
Annyira intenzív változás volt az életemben, hogy érzelmek komplett skáláját zúdította a nyakamba. Izgatottság, veszteség, vágy, szorongás, öröm, félelem, diszkomfort érzet, megkönnyebbülés… A dolgok sosem voltak csak jók vagy rosszak. Mindig millió érzés tolongott legbelül. Ez teljesen megtévesztett engem. A veszteségről vagy szomorúságról senki nem kérdezett. Nem maradt hely bennem arra, hogy összehangolhassam a bánatot az örömmel.
Szerencsére voltak közeli barátaim, akikkel idővel őszinte lehettem.
Jöttek és hoztak ebédet, sőt érzelmi lábtörlőkké váltak, ha kellett, voltak, akik hallani akarták a teljes szüléstörténetemet és a szorongásomról is faggatni kezdtek. Olyan barátok, akik a „hogy vagy” kérdés után hallani akarják, úgy igazán a választ. Ők voltak a gyógymódok a korai lelki zárkózottság feloldására. Azt hiszem, mindannyiunk számára előnyt jelent, ha tudjuk, hogy a szülés jóval többet fog hozni, mint egy aranyos gyermeket a családba. Lesz gyönyör és boldogság, de lesz fájdalom és egyéb kellemetlen érzések is. Minden nyereség veszteséggel jár; így engedünk teret az új dolgoknak.
Szóval, újdonsült anyukák! Fel a fejjel! Éljetek át minden érzést, amit csak hozhat a kisbaba az életetekbe. Érezzétek át az anyasággal járó érzelmek teljes skáláját – és amint én is rájöttem, az újdonsült anyaság érzése a második és harmadik baba érkezésénél is pont úgy jelen lesz, mint az első esetén.
Kedves barátok/családtagok! Néha pillantsatok félre a tündéri babáról és kérdezzétek meg az új anyukát, hogy hogyan érzi magát. Majd adjatok neki kellő türelmet és időt, hogy megoszthassa mindazon érzéseket, melyek benne lapulnak. Higgyétek el, ez lesz a legjobb üdvözlő ajándék, amit valaha is adhattok nekik!”
