Egygyermekes családok is kaphatnak otthonteremtési kedvezményt

Az egygyermekes családok is kaphatnak otthonteremtési kedvezményt 2015 júliusától – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán kormányszóvivői sajtótájékoztatónNovák Katalin közölte: jövőre az otthonteremtési kedvezményre 4 milliárd forintot fordítanak, 2016-tól pedig 9-10 milliárd forintot. 

A családok egy gyermek esetén 500 ezer, három gyermek estén 3,25 millió forint támogatást kérhetnek. Újdonság az is, hogy használt lakás vásárlására, valamint meglévő lakás bővítésére is lehet támogatást kérni.

ID-10033148Az otthonteremtési rendszer fontos változása az is, hogy a vissza nem térítendő támogatást júliustól már használt lakás megvásárlására is kérni lehet, vagy arra, hogy a meglévő ingatlant további szobával, akár tetőtérbeépítéssel bővítsék.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK)  alapelve az, hogy több gyermek után több támogatás jár, de figyelembe vesznek más szempontokat is, így például a energiatakarékosabb ingatlanok után nagyobb támogatás kérhető.

Novák Katalin több konkrét példán is érzékeltette a CSOK rendszerét. Eszerint például egy 36 éves, gyermektelen pár egy 60 négyzetméteres, új lakás vásárlásához egy gyermek vállalása esetén 600, míg két gyermek vállalása esetén 800 ezer forint támogatást kérhet. Egy 28 éves egygyermekes házaspár használt, 55 négyzetméteres lakótelepi lakás vásárlásához egy gyermek esetén 500, két gyermek esetén 800 ezer forint támogatást kaphat.

Támogatást élettársak is kérhetnek már meglévő gyermekek után, így például egy 29 éves, élettársi kapcsolatban élő pár 1,3 millió forintot kérhet, ha 70 négyzetméteres családi házukat 25 négyzetméteres tetőtérrel építik be. Egy négygyermekes 37 éves házaspár 155 négyzetméteres, alacsony energiafogyasztású új családi házának építéséhez, vagy használt ingatlan vásárlásához 3,25 millió forint támogatást igényelhet.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a gyermekek vállalása a CSOK rendszerében négy évet jelent. Elmondta, az egyes kategóriákon belül csökkentették az igényelhető lakások nagyságát is.

A támogatást házaspárok és élettársi kapcsolatban élők egyaránt igénybe vehetik, a kettő közötti különbség az, hogy újabb gyermek vállalása esetén csak a házasságban élők, míg a meglévő gyermekek esetén az élettársak és a családok is kérhetik a támogatást.

MTI
Fotó: freedigitalphotos.net

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .