Egyszerűbb és gyorsabb lesz a csok igénylése

csok igénylés

Egyszerűbb és gyorsabb lesz a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése március 15-étől, és még több család számára lesz elérhető – ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin két, szerdától hatályos rendeletmódosítást ismertetett. Elmondta: egyebek mellett bevezetik a nyilatkozati elvet, amelynek az a lényege, hogy az igénylőknek nem kell minden dokumentumot beszerezniük, elég lesz büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkozatot tenniük. Az ügyintézési határidők rövidülnek, a már megkezdett otthonbővítésekre is lehet támogatást kérni, továbbá a külföldről hazatérő, itthoni tb-jogviszony nélküli magyar családok is kaphatnak csokot.

A csok népszerűségét jelzi, hogy eddig 68 ezer család, 280 ezer ember tudta már igénybe venni 189 milliárd forint összegben – mondta. A támogatási keret felülről nyitott, az minden család számára elérhető lesz a jövőben is – fűzte hozzá. Közölte, a két kormányrendelet módosítását a tapasztalatokat, visszajelzéseket és kritikákat megfontolva tették meg. Azt hangoztatta: a kormány megbízik a magyar emberekben, és azt szeretnék, ha minél kevesebb adminisztratív teher mellett vehetnék igénybe a csok-ot. A változtatások részleteit ismertetve elmondta, március 15-e után a csok banki igénylésénél egy egyszerűbb esetben akár elég lehet a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az adókártya, a tb-jogviszony igazolása, az adásvételi szerződés vagy az építési napló, valamint egy nyilatkozat az egyéb körülményeikről.

Nincs elég pénzed lakásra? Toldd meg egy nagyobb összeggel! – CSOK

  • Elmondta, a csok-ot a hazatérő családok is igénybe vehetik, ha külföldi tb-jogviszonyt igazolnak, és vállalják, hogy egyikük 180 napon belül magyar tb-jogviszonyt létesít.
  • Az otthonukat bővítők a már folyamatban lévő építési munkákra is igényelhetik a csok-ot, továbbá akár minden költségüket fedezhetik a csok-ból a támogatás összegéig.
  • Március 15-étől a bankoknak is gyorsabban kell elbírálniuk az igényléseket, így 30 napon belül kell dönteniük a lakásvásárlási ügyekben, az építkezéseknél pedig 60 nap a határidő.
  • Változás lesz az is, hogy a csok iránti igény benyújtására két hónappal több idejük, azaz fél évük lesz a családoknak.
  • A banki szempontból hitelképtelen fiatalok számára jelent változást, hogy a jövőben a csok igényléséhez adóstársnak bevonják szüleiket vagy közeli hozzátartozóikat.
  • A csok-hoz kapcsolódó kedvezményes hitel igénybe vételének nem lesz időbeni korlátja.
  • A fontos változások közé tartozik az is, hogy március 15-étől minden család kérhet csok-ot akkor is, ha már van ingatlantulajdona; eddig ezt csak az új lakást szerző családok tehették meg.
  • Változik az áfa-visszatérítés szabályozása is. Eszerint mindenki, aki építkezik, és 27 százalékos áfakulcsos számlát nyújt be, kérheti – 5 millió forintig – az adóvisszatérítést. Az áfa-visszatérítési lehetőséget kiterjesztik továbbá a nyugdíjasokra és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőkre.
  • Azok a családok, akik korábban már vettek fel lakáscélú támogatást, a jövőben több támogatást kaphatnak, ha újabb három gyermeket vállalnak. Ez azt jelenti, hogy az új támogatásból már nem kell levonni a már meglévő gyerekek után kapott “szocpolt”.

A CSOK sikertörténet…?

forrás: MTI

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkNyugtalan terhesség, nyugtalan baba
Következő cikkIngyenes lesz a bárányhimlő elleni oltás

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..