Kedves Édesanya, most nem szeretnélek semmire rábeszélni, semmiről lebeszélni, nem szeretnék tanácsot adni a korai nyelvfejlesztés során felmerülő nehézségekre, ezt a cikket élménybeszámolónak szánom…
Hisz annyi minden történt velem és a Krabbeldeutsch-csal az elmúlt közel 10 évben… mert hát igen, lassan 10 éves múltra tekintünk vissza. Ez alatt az idő alatt formálódott a kezdeti ötletelés sikeres módszerré, melynek hatékonysága garantált.
Profi gárda tesztelte és teszteli minden egyes foglalkozás során. Az illetékesek; a másfél, 2 ,3, 5, 6 évesek – az összeszedett kedveskék, a tomboló hangosak, a nyelvérzékkel megáldottak, s azok, akik első pillantásra kilógnak a sorból.
A korai nyelvi fejlesztés számomra nem munka, hanem feladat
Már a legelején eldöntöttem, NEM homogén, hátratett kezű közönségre vágyom. Innentől kezdve a munkám állandó megmérettetés, mindig tudom, hányadán állok, mit csinálok rosszul, mit mulasztottam el. Következetes, előre átgondolt anyaggal kell érkeznem minden foglalkozásra. Szépen kézen fogni a kicsiket és figyelmesen végig vezetni őket a kitűzött útvonalon. Máskor viszont nagy elszántsággal vállalni, hogy bármikor félreteszem az eredeti tervet, ha „nem vevő” rá a csapat!
Komoly feladat volt megérteni, feldolgozni és a gyakorlatban ténylegesen érvényesíteni: ami a foglalkozáson zajlik, nem rólam szól. Róluk. Azokról a Zsivány, Betyár, Tündérvirágszálakról, akik alkalomról alkalomra elvarázsolnak, megajándékoznak figyelmükkel, vagy két perc alatt lesöprik az asztalról a legféltettebb titkos terveimet – ilyekor általában kiver a víz… Ám, ha erre a húzásukra sikerül frappánsan lépnem, nem fegyelmező attitűddel, hanem összekacsintósan, akkor megjutalmaznak. Olyan lendületet adnak, amitől működésbe lépek. Ilyesmire gondolok, amikor a korai nyelvfejlesztést örömszerző tevékenységnek nevezem. „Kölcsönösen „szerezzük egymás örömét”.
Ismerem a foglalkozásra járó gyerkőcöket, a gyengéjüket
Az egyiket egy jutalommatrica veszi le a lábáról, de csak a Superman-s. A másik mesélni szeretne, így végig hallgatom, pedig már kezdeném a mondandómat. A harmadik a vad futkosás megszállottja, őt egy körjátékkal nyerhetem meg, ahol körbeülünk, összecsapkodjuk, csavargatjuk a mancsainkat, miközben egy cica körbe ólálkodik bennünket és pödri a bajuszát, oson, szalad, keresi az alkalmas helyet, ahol megszülethetnek a kiscicái, ott lepottyan egy kiscica és a kisfiú máris szalad, rohan, a másik kergeti de nem éri utol, mert az előző letottyan a helyére. Mozognak, lóg a nyelvük. Közben mondjuk a kedvenc mondókát, hogy: „Rumm, bumm, bumm, die Katze schleicht herum….” Pár sor, mindegyik fújja kívülről, s így közben senki nem veszi zokon, hogy folyamatosan beszélek hozzájuk németül, megértik azt is, lereagálják, nevetnek rajta, egyik sem tudja: hogyan?
Viccesek ezek a kicsik! Megértenek mindent, ha cselekvéssel alátámasztod a mondandódat, ha hangulatában megtámogatod, ha kellően motiválsz és közben te is elhiszed róluk, hogy erre képesek.
Csoportban végképp, hisz megtámogatják, kiegészítik egymást. Szurkolnak egymásnak. Elmagyaráznak egymásnak mindent, amit az egyik vagy a másik nem ért. Van egy „kislányom” – ő, ha mondókázol, társasozol, kártyázol velük, duzzogva jelzi, hogy nem érti. Ez a stílusa. Szeret a legjobb lenni, kitűnni, s ha nem sikerül neki, bevágja a durcást, de ha cselekvésre késztető játékot játszunk, ahol ki kell venni, el kell pakolni ezt-azt, rajzolni, radírozni, olvasást imitálni kell, mindent vág és átmegy tolmácsba, mindenkinél előbb megértve a feladatot, s a többieket átsegíti a nehézségeken. Van olyan leányzó, aki első hallásra jegyzi meg a szavakat. Csak ámulok és bámulok. Hogy csinálja?
Vannak a memória játék bajnokai. Akik úgy találják meg a párokat a felfordítgatás közben, hogy a többiek sárgulnak az irigységtől. Ilyenkor is, a játék hevében becsempészett szókincset isszák, észrevétlenül használják. Pedig nem „tanulnak”, csak képpárokat keresnek vadul. Közben bájosan mondják egymásnak: „Du kommst! Schade! Hurra!” Múltkor, amikor kivártam volna, hogy az egyik kis négyéves azt mondja a soron következőnek; „Du kommst!” – rám nézett értetlenül, majd megrántotta a vállát és csak annyit mondott: „Du bist dran!” Én meg elolvadtam….
Mozgással (is) tanulnak
Tornázniuk kell: ott nem csak guggolnak meg ugrálnak, meg táncolnak, meg nyújtózkodnak, hanem sorolgatják a testrészeket. De van olyan kislány, aki sorban „elhibázza”. Ahol az Ohr(fül) a megnevezett testrész, ott rávágja, hogy hören(hallani), ahol a Mund(száj) a megfejtés ott azt mondja, sprechen, vagy essen vagy singen. A többiek ezen nevetnek és helyre teszik. Szóval a kicsik nyelvfejlesztő foglalkozásain nem tanulunk, hanem élünk, nem úgy csinálunk, „mintha”, hanem azt tesszük, „hogy”.
Vannak csoportok, ahol az anyák, apák, nagyszülők jelen vannak, s remekül szórakoznak. De ha a gyerekek kiküldik őket, már szaladnak is. Ilyenkor csak magunk vagyunk és titkolózunk, nagyosat játszunk.
A fenti példák a 3-6 évesek csapatából valók.
A totyogók nyelvi fejlesztése
A kisebbeknél is így működik, csak náluk a kommunikáció, az egymásra figyelés, egyik fél részéről – azaz részemről – szavakba öntötten, a másik fél – azaz a totyogók – részéről nonverbálisan történik. Életkoruknak, élethelyzetüknek megfelelő szinten nagyon jártasan kommunikálnak az idegen nyelven. S ha kedvükre van a „cselekmény”, jöhet az idegen nyelv. Azt mondod: klatschen és ő tapsol, ha azt mondod schnell, schnell, schnell, ő felgyorsul, azt mondod leise, akkor a szája elé teszi az ujjacskáját, azt mondod laut és üvölt. Azt mondod Auto fahren és már dúdolja a Fahren, fahren, fahren című dalunkat és tekergeti a kezét és szalad. Azt mondod schaukeln és már szalad és hanyatt veti magát, mert tudja, hogy jön a kendő, amiben meglengetik.
Aztán ott van a 2 éves körüliek sávja, akik szájukat formálgatva igyekeznek rögzíteni számukra kedves fogalmakat takaró német szavakat.
Szóval minden úgy zajlik, mint az anyanyelvi közegben. Úgy tanulnak itt is, mint ahogy amúgy a világot ismerni tanulják.
A gyerekekkel nem klappolhat mindig minden
Ha rossz napjuk van, dugába dől minden… Ilyenkor befékezünk, megelégszünk a kevesebbel, engedjük, hogy elszabaduljon a „pokol”… (Na jó, ezt nagyon idézőjelben értem). Így nem az marad meg bennük, hogy valamire kényszerítettem őket.
A kedves kísérő szülők, a háttérben dolgozó erők, ha ezt megértik, átlátják, remek partnereim a munkámban. Csodálatos Anyacsapattal dolgozom, akiknek figyelme, visszajelzései, tovább vezető kérdései, elgondolkodtató felvetései tovább színesítik az anyagot. Azt az anyagot, amit a gyermekek igényei, spontán felvetései alapján alakítok.
Végezetül két anyai megnyilvánulást, két esetet szeretnék felhozni elgondolkodtatóul
- Egy édesanya épp kezdete hozni hozzám 4 év körüli kisfiát, együtt háromszor voltak. A gyerek kezdett megnyílni. Hangos, nevetgélős, rosszalkodós, remek foglalkozások voltak. Az édesanya nagyon kedvesen vett részt, visszagondolva, kicsit értetlenül… tanácstalanul követte az eseményeket. Aztán a negyedik alkalommal nem ő jött. Az édesapa jelent meg. Végignézte a foglalkozást, majd rosszallóan felöltöztette a fiát és távoztak. A következő foglalkozáson ismét az édesanya jelent meg. Nagyon zavarban volt és az óra végén közölte, nem jönnek többet: a férje veszi kézbe a dolgot. Mindennap tanít majd a fiának 5 szót…. Többet nem láttam őket….
- A másik édesanya nagyon kedves a számomra. Nem rég óta járnak hozzám, nem is ismerjük még egymást jól. Az első alkalommal megjelent, s amikor érdeklődtem felőle, mik a céljaik, elmondta, ők a napokban megnéztek egy angolos foglalkozást, most eljöttek ide, aztán pedig megnéznek egy franciást. Az angolos amúgy egyáltalán nem tetszett neki, a franciás, mint utólag kiderült elmaradt, velem pedig közölte: most itt van, de nem mintha hinne az egészben. Határozott volt a közlés, de nem bántó. És nagyon nyitott, tárgyilagos a hozzáállás. Éreztem, ez az!…. S rögtön belopta magát a szívembe… A foglalkozás végén én nem kérdeztem, ő nem mondott semmit. Csak jönnek. Azóta is. Csillogó szemmel. És a kicsi fiú, jó másfél évesen már tapsol, tetőcskét formál a kezével, amikor köszöntjük egymást, hogy „schönen Tag in diesem Haus” és beleveti magát a kendőbe, ha elhangzik, hogy Schaukeln… Erre a bizalomra van szükségem a munkámhoz. Erre építek…
