Élőlánc a szabad szülésért október 12.-én

szszlogo-80x80.jpg

2010. október 12-én, jövő hét kedden folytatódik Geréb Ágnes tárgyalása. Ennek alkalmából élőláncot szerveznek a Honvéd tér és a Parlament épülete között. A szervezők célja ezzel a békés demonstrációval, hogy segítséget kérjenek az országot irányító képviselőktől, miniszterektől, hogy mihamarabb megoldódjon ez az emberjogi kérdés és a nőknek Magyarországon is legyen joguk a szabad választáshoz.Az esemény pontos időpontja: 2010. október 12., kedd délelőtt 9:15 kezdettel, várhatóan 11:30-ig

Helyszín: Budapest, V. kerület, a Honvéd tér és a Kossuth Lajos tér között. Pontos útvonal itt>>

A rendezvény menete:

  • Gyülekezés 9:15-től az V. kerület, Honvéd téren, a Markó utca – Szemere utca saroknál a járdán.
  • Innen 9:30-kor a járdán kézen fogva, illetve sálat, kendőt egymás között kézben tartva élőláncot alkotunk a Parlamentig.
  • Az élőlánc körülbelül 10:00-ra éri el a Parlamentet.
  • A lánc Honvéd téri végétől a résztvevők 10.30 magasságában elindulnak a Parlamenthez, és ott csatlakoznak a lánc végéhez.
  • A Parlament előtt a szervezők által felkért szónokok beszédet mondanak.
  • A Parlament előtti gyülekezés 11:00 órakor ér véget.

Az útvonalon található kereszteződésekben, gyalogátkelőhelyeken a forgalmat nem akadályozhatják, a lánc folyamatosságát szimbolizálandó az útfelületre ragasztószalagot ragasztanak.

A demonstrációt bejelentették a rendőrség felé. A szervezők szeretnének a szerdaihoz hasonló, békés és háborítatlan megmozdulást tartani.

A szervezők – A szabad szülésért facebook oldal létrehozói, Geréb Ágnes közeli hozzátartozói, a Napvilág Születésház dolgozói, bábák, dúlák, otthonszülők és nem otthonszülők – várnak mindenkit, gyermekeket, szülőket, nagymamákat, nagypapákat, otthonszülőket és nem otthonszülőket, szimpatinzánsokat és támogatókat!

Geréb Ágnest pénteken helyezte előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A bírósági végzés szerint a gyanúsított előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban november 8-ig szól. A bíróság osztotta az ügyészség álláspontját, miszerint feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, tanúk befolyásolásával, iratok megsemmisítésével vagy elrejtésével, illetve más módon a bizonyítást megnehezítené, avagy veszélyeztetné.

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkRobert Edwards professzor, a lombikbébi módszer atyja
Következő cikkVilágra szóló kaland az interneten

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .