Emelkedik jövőre a családi adókedvezmény

Folyamatosan emelik a két gyermeket nevelők családi adókedvezményét 2019-ig, első lépésként január 1-jétől havonta ötezer forinttal több maradhat náluk – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin elmondta: eddig az egy-, illetve kétgyerekes családoknál havonta gyerekenként tízezer forintnyi adókedvezményt érvényesíthettek a szülők, míg három gyerek után már közel 100 ezer forintot. Ezt a nagy különbséget szeretnék most csökkenteni, és ezzel is támogatni, hogy minél több gyermek szülessen, és megálljon a 34 éve tartó népességcsökkenés – fűzte hozzá.

ID-10041684A cél, hogy 2019-ig havi szinten 40 ezer forint maradjon a két gyereket nevelő családoknál az adókedvezmény jóvoltából – mondta az államtitkár.

Fontos tudnivalóként sorolta, hogy az adó-kedvezmény megosztható, tehát mindkét szülő igénybe veheti, a közfoglalkoztatásból származó jövedelem után is igényelhető, illetve 2014-től már nem csak a személyi jövedelemadóból, hanem a járulékokból is érvényesíthető, amennyiben az alacsonyabb jövedelme miatt valaki nem tudná a teljes kedvezményt igénybe venni.

MTI, Fotó: freedigitalphotos.net

hirdetés

1 KÉRDÉS

  1. Milyen jó hír, hogy emelkedik a családi adókedvezmény. csak kár, hogy az emberek jelentős része nem fogja tudni igénybe venni, holott dolgozik. Nem is keveset. napi 16-18 órát is akár. teszi mindezt 4 vagy 6 órára bejelentve, tehát esélye nincs élni a lehetőséggel, lehet akárhány gyereke…

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .