Reggel van. Nyolc óra. Általában ilyenkor szokott ébredni Arnold, de most még alszik, ez a nap más. Készülünk menni a baba–mama klubba és utána a ringatóra. Előbb ébredtem, mint terveztem, ezért túl vagyok már a reggeli takarításon.
Elszámoltam az időt is…
Na, igen. Mostanában mintha kicsit szórakozottabb lennék, mint máskor. A tegnapi edzésen történt az, hogy mellettem egy olyan hölgy tornázott, aki nem volt ismerős… vagy mégis??
Az a helyzet, hogy van egy nagyon rossz szokásom, illetve tulajdonságom, amiről nem tehetek. Esküszöm, hogy nem tehetek róla!
Eddig is ilyen voltam, de egyre inkább, sajnos… Talán a hat évnyi étteremben töltött idő tanított meg arra, hogy nézzek, de ne lássak. Nem akartam látni, ha valaki iszik, cigizik, bunkón viselkedik, lökdösődik, vagy ha éppen udvarol.
Egy olyan helyen mindenki megfordul, és bármi előfordulhat. Ezért megtanultam azt, hogy nézek, de mintha a semmit látnám. Ennek köszönhetően volt, hogy többször bemutatkoztam egy vendégnek.
Nem tudom eldönteni, hogy ez a cikibb, vagy az, ha nem köszönök annak, akit tényleg ismerek. Így elhatároztam egy idő után, hogy mindenkinek köszönök. Jó ötletnek bizonyult! Persze akkoriban foghattam arra, hogy a színpadon állva rengeteg arcot látok, és minden beképzeltség nélkül, engem könnyebb megjegyezni.
De arra már nem volt mentség, amikor már–már barátoknak lehetett mondani a vendégeket, vagy legalábbis törzsvendégeknek, és a csapatból csak pár arcot és nevet bírtam megjegyezni, vagy ha hoztak ők vendéget, neki ha már bemutatkoztam, akkor a többinek is…. Iszonyú égés, tudom.
Na de vissza a tegnapi napra. Edzés közben megemlítem a többieknek, hogy május 11–én lesz a bemutatkozó koncert az Ingyen Wifi humorzenekarnak, aminek tagja a párom is, és kedvesen meginvitálom a lányokat. Az edzés felén túl vagyunk.
Mellettem a lány ennek hallatára sorolni kezdi a zenekar tagjait: Ihos József, Maksa Zoli… Örömmel hallgatom, hogy máris van érdeklődő. Megy tovább az edzés, aztán gondoltam, csak megkérdezem, hogy Ő is szeretne jönni, legalábbis tervben van?!
A válasz meglepő volt, igen, mindenképp, mi is találkoztunk már párszor… Ilyenkor, mint egy égi jel, azonnal beugrik… A szervezővel beszélek, és valóban ismerjük egymást. Azt hittem ott helyben elsüllyedek szégyenembe mindenki előtt. Persze tartottam magam emelt fővel, hacsak a gyakorlatnak is köszönhető, aztán szóltam, hogy a férjemnek szívesen bemutatom, kint vár a gyerekkel.
Most gondolhatjátok azt, hogy bolhából csinálok elefántot, hiszen mással is előfordulhat ilyesmi, de nem. Azért nem, mert sokszor felteszem magamnak a kérdést, miért furák velem az emberek? Mit rontok el? Hát ezt, de ezt nagyon.
Higgyétek el, baromira sértő, hogy ha valakit ismersz és az nem hajlandó észrevenni, és idegenként kezel. Nekem is rosszul esne. És mit gondol ilyenkor az illető? Na, jó beképzelt…
Én, itt és most kérek elnézést mindenkitől, higgyétek el, nem szándékos, és borzasztóan szégyellem magam. Azt nem ígérhetem, hogy más leszek, de azt igen, hogy igyekszem figyelmesebbnek lenni!
Köszönöm, hogy elolvastátok, ha van kedvetek, nézzétek meg a videómat is!
