Felkészülés a terhességre: szűrések és védőoltások

Babátváró pár kezei a pocakon

A minőségi értelemben vett családtervezés –a  veleszületett rendellenességek és a koraszülés megelőzése – Magyarországon több évtizedes múlttal rendelkezik, ebben túlzás nélkül a tudomány élvonalába tartozunk. A hazai szűrés és védőoltás rendszer mindenben támogatja azokat a párokat, akik a családtervezés útjára léptek.

A családtervezésen a legtöbben – köztük az orvosok is – még mindig a mennyiségi családtervezést értik, azaz elsősorban a nem kívánt terhességek kivédését. A gyermekszám szabályozása valóban kiemelt probléma a világ azon részein, ahol a népesség drámaian növekszik. Magyarországon azonban a népesség folyamatosan csökken. A nemzetközi összehasonlítást is lehetővé tevő teljes termékenységi mutató Magyarországon 1,3, míg latin-amerikai országokban ugyanez a szám 5 körül van. Általánosságban jellemző, hogy az európai és a hazai párok kevés, de „tökéletes” gyermeket szeretnének.

Szűrések

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) keretében működő Családtervezési Program három lépcsőből áll, mely konzultációból, laboratóriumi vizsgálatokból és pszichológiai tesztekből tevődik össze.

  • Családtervezési alkalmassági vizsgálat
  • Felkészülés a fogamzásra
  • A koraterhesség fokozott védelme
Infinety hirdetés

A Családtervezési Program lényege, hogy a tervezett terhesség előtti 3. hónaptól a fogamzást követő 3. hónapig biztosít speciális figyelmet, vizsgálatokat, konzultációt, szükség esetén kezelést a leendő kismamáknak. A gondozás bázisát speciálisan képzett védőnők jelentik. A 12. terhességi hét után a páciens zárójelentéssel átkerül a terhes-gondozóba, ahol a további követése történik.

Az alapellátáshoz speciális orvosi konzultációk (genetika, nőgyógyászat, andrológia) csatlakoznak, amelyet a leendő szülők szükség szerint vehetnek igénybe. Kiemelt figyelmet fordítanak az anyai betegségekre, hiszen ilyenkor az általános kockázaton túl specifikus kockázattal is számolni kell. Ezen belül is egyedi a pszichológiai és a pszichiátriai konzultáció, amelynek fő céljai a szülés utáni depresszió megelőzése.

Céljuk, hogy kiszűrjék a veleszületett betegségeket, hiszen:

  • Ezek a rendellenességek kezeléssel javíthatók, de teljességgel meg nem gyógyíthatók.
  • A veleszületett rendellenességek jelentik a legtöbb „értékes életév” elvesztését.
  • A rendellenességek kezelése igen magas költségigényű (nagy terhet jelentenek a család és az egészségügyi rendszer számára egyaránt), amely a megelőzésükre fordított költségeknek a sokszorosa.
  • Az iparosodott országokban a csecsemőhalálozás 20-25%-át a veleszületett rendellenességek okozzák, egyben a vezető halálokok közé tartoznak.

Esetükben a megelőzés az egyetlen optimális megoldás, s ennek a hatékonysága ma már nem kérdőjelezhető meg. A jelenlegi ismereteink szerint a veleszületett rendellenességek egyharmada védhető ki a fogamzást megelőző gondozás során.

Védőoltások

A Családtervezési Program fontos része a védőoltásokról szóló felvilágosítás is. A Szent László Kórházban működő Védőoltási Szaktanácsadóban igény szerint részletes tájékoztatásra van lehetőség, hogy még a fogantatás előtt legyen lehetőség a várandósság alatt komoly kockázatot jelentő, ma már védőoltásokkal elkerülhető fertőzések elleni megfelelő védettség kialakítására.

A várandósság alatt közismerten kockázatot jelenthet például a rubeola fertőzés, ám jelenleg, éppen a gyermekeink védőoltottságának köszönhetően, legkevésbé ettől a betegségtől kell tartanunk.

Nem annyira közismert viszont a bárányhimlő várandósság alatti kockázata mind a magzatra, mind a várandós asszonyra, ha a kismama korábban nem esett át a fertőzésen, vagy nem kapott ellene védőoltást. Az a családtervező, például, aki még tudomása szerint nem esett át bárányhimlőn, védetté válhat, ha valóban fogékony a fertőzésre (nincs a vérében védettségre utaló ellenanyag), azaz kaphat védőoltást.

Fontosnak tartjuk a család, a leendő gyermekkel együtt élők védettségét, ezért mind az influenza elleni, mind a fiatal szülők szamárköhögés elleni védőoltását ajánljuk a hozzánk fordulóknak. Influenza ellen nemcsak a leendő kismama számára fontos a védettség, hanem a család minden egyes tagja számára, éppen a várva várt újszülött érdekében. Ami pedig a szamárköhögést illeti, mindössze egyetlen emlékeztető oltás ajánlott a leendő szülőknek annak érdekében, hogy az egész Európában újra felbukkanó fertőzés ellen a gyermekkori védőoltásaikból még meglévő, de már igen alacsony szintű védettségük felfrissülhessen.

A fiatal lányok egészsége és a családtervezés szempontjából fontos lehet még a méhnyakrák elleni vakcina beadása is, melyet 12-14 éves kortól javasolnak a szakemberek. Az évente közel 500 áldozatot követelő betegség megelőzésére ma már van lehetőség.

A Családtervezési Programról bővebb felvilágosítást az OGYEI honlapján, vagy 1-383-8477-es telefonszámán Terényiné Bicsák Ágnestől lehet kérni, vagy bárki felteheti kérdéseit a [email protected] e-mail címen.

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkHogyan válasszunk sonkát?
Következő cikkMegelőzhető lenne a halvaszületések fele

2 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Nem tudom ez hol működik??? Az állami nőgyógyász az állami terhesgondozás keretében, hozzám sem nyúlt, meg sem vizsgált, még annak ellenére sem, hogy jeleztem milyen problémám van. Ez a terhességem 25. hetében történ aminek az eredménye egy 27. héten bekövetkezett koraszülés lett. Ha egy magánorvoshoz jártam volna, nagyobb az esélyem, hogy az alkalmankénti kb.10-12.000 Ft-os díjért nem lett volna koraszülött a kisfiúnk, és a koraszülött gondozása nem került volna 4.5 millió Ft-ba az államnak. (Erről tájékoztató bizonylatom is van.)Ha akkor nem bízunk az állami rendszerben, és inkább fizetünk egy magán nőgyógyászt, akkor megelőzhettük volna. Nadrágszíjat összehúzva meg is engedhettük volna magunknak, de hányan vannak még akik ezt nem engedhetik meg? Nagyon szomorúnak tartom, hogy a kórházaknak és az államnak is jobban megéri 4.5 millió forintot költeni gyermekenként színvonalon alul működő koraszülött ellátásra. Utána lehet számolni, hogy az emelkedő koraszülöttek számánál ez az összeg mennyit jelent.

    • Kedves Zsoa!

      Közben megkérdeztük a program elérhetőségét:

      A Családtervezési Programról bővebb felvilágosítást az OGYEI 1-383-8477-es telefonszámán Terényiné Bicsák Ágnestől lehet kérni, vagy bárki felteheti kérdéseit a rendeles@ogyei.hu e-mail címen.

      üdvözlettel, Kocsisné Péterfy Hajnal főszerkesztő

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!