Fogszabályozás és szájhigiéne

Fogszabályozás

A szülők gyakori kérdése – látva gyermekeik kusza fognövekedését, vagy meghallgatva az iskolaorvos ajánlását –, hogy mikor érdemes, illetve szükséges szabályozni a fogakat.

Sok tévhit él ezzel kapcsolatban az emberekben. Ezek közül az egyik leggyakoribb, hogy ráér, majd akkor, ha a gyerek túl van a tejfogváltáson, vagyis tinédzserkorban. Ezzel szemben nagyon fontos, hogy a gyermeket már 2-3 éves kortól rendszeresen lássa fogszakorvos, mert bármennyire is hihetetlen, vannak olyan eltérések, amiket már ilyen korai életkorban – tehát a tejfogazati időszak alatt – el kell kezdeni kezelni. Pl. ilyenkor kell a gyerekeket abból a szempontból is megvizsgálni, hogy fogai mennyire hajlamosak a szuvasodásra. Ekkor kell elkezdeni a szájhigiénés oktatás első lépéseit is.

A fogszabályozási lehetőségek többsége a vegyesfogazati időszakra esik: nevezetesen az ún. kivehető – a köznyelvben éjszakainak titulált – készülékekkel. A fogszabályozó készülék külön tisztítást igényel. Ugyanakkor fel kell hívni a gyermek és a szülő figyelmét arra is, hogy maga a fogszabályozó készülék is plakkretineáló (lepedékgyűjtő) hely, illetve sokszor a szabályozandó – torlódott – fogazat is áldozatul esik a fogszuvasodásnak nehezebb tisztíthatósága miatt. Ezért nemcsak fokozottabb szájhigiénére, hanem esetenként kiegészítő kezelésre is szükség van. Ez lehet helyi fluoridálás otthoni vagy rendelői módszerrel, illetve létezik már olyan védőkrém, ami kalcium és foszfát beépülését segíti a fogzománcba, ellenállóba téve azt.

A maradó fogazaton – tinédzser, vagy fiatal felnőttkorban – rögzített (fogakra ragasztott) készülékkel végzett szabályozás még inkább a fogszuvasodás irányába hathat, ha nem óvjuk fogainkat fokozottabban. Ez egyrészt alapos és a hagyományos fogmosásnál komplexebb fogtisztítási technikát (speciálisan fogszabályzókhoz kifejlesztett fogkefe, illetve fogköztisztító eszközök), másrészt fokozottabb fluoridos védelmet is jelent, nemcsak a készülék viselésének ideje alatt, hanem a készülék eltávolítása után is, amikor elő kell segíteni a fogzománc remineralizációját (újrakristályosodását).

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

Előző cikkNem káros a gyermekre, ha az anya dolgozik
Következő cikkMégsem nélkülözhetetlen a halolaj a terhesség során