Fontosabb a közös játék, mint hittük

játszani a gyerekkel

Babafalva Hangos CikkekAz eddig sem volt kérdés, hogy a szülő és a gyermek közös játéka nagyon fontos szerepet játszik a kicsik fejlődésében. Egy nemrég publikált felmérés ugyanakkor arra világított rá, hogy ez a hatás még nagyobb lehet, mint korábban gondoltuk.

A felmérésben nyolc hónapon keresztül rendszeresen tartották a kapcsolatot mintegy 300 családdal Németországban, az Egyesült Államokban és Kínában. A cél az volt, hogy megtudják, hogyan és miért játszanak a szülők a gyermekekkel.

Játék szabadon

A kutatás során a szülő-gyermek játék több típusát különböztették meg. Az egyik a „szabadstílusú játék”, amikor a gyermek találja ki random a szabályokat és a szülőnek úgy kell alkalmazkodnia, hogy nincs mibe kapaszkodjon és a hirtelen szabályváltások a gyermek ízlésének megfelelően alakulnak. Ez elég komoly kihívás elé állítja a felnőtteket, de az IKEA által publikált Annual Play Report nevet viselő tanulmány szerint megvan az előnye mind a gyermek, mind a szülő számára.

„Táplálja a gyermek önbizalmát és erősíti a döntéshozatali képességét. A szülő számára pedig lehetővé teszi, hogy gyermekszemmel tapasztalja meg újra a világot, új ötleteket szabadítson fel és felrázza a normatív gondolkodását” – olvasható.

Így válassz közös játékot, ha különböző korú gyermekeid vannak!

Kreatív játék

A másik típus egy nagyon kreatív, szabályokon kívüli, művészeti, alkotó játéktípus. Szülői szemmel a festékek, papírok, anyagok, gyurma hatalmas káoszát jelenti a konyhaasztalon.

Nézz szét a Pepita.hu kreatív játék kínálatában!

 „Ez a fajta játék a kreatív gondolkodást segíti a felnőttek és a gyermekek számára is. Azt, hogy a képzelőerejük segítségével megragadják a szabályokon és a kötelezettségeken túli világot” – így a tanulmány.

Milyen játékok jók nyáron a kertben és a lakásban egyaránt?

Játék szabályok mentén

A „formális játék” ennek éppen az ellenkezője, szabályokkal leszabályozott típus: „Ezek közel hozzák egymáshoz a családokat, és szórakoztató módon járulnak hozzá felnőttek és gyermekek összpontosításához, pihenéséhez és kreatív problémamegoldásához.”

Nem mindig egyszerű leülni egy fárasztó nap után játszani a gyermekekkel, de ha hagyjuk magunkat belemerülni a gyermeki világba, mindannyian csak nyerhetünk vele.

Hogyan válasszunk társasjátékot gyermekeinknek?

forrás: csalad.hu
fotó: Freepik 

Erről a témáról még a Kisgyermek fejlődése rovatunkban olvashatsz többet!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .