Nekem van egy 3 és egy 5 éves gyerekem, de néha úgy érzem, mintha olyan emberekkel élnék együtt, akiknek csak az okoz örömet az életben, hogy engem idegileg kikészítsenek. A kötözködés és a számomra ok nélküli kiborulások, csak a dolog egyik felét teszik ki. Naponta többször is megfogadom, hogy van, amit egyszerűen sosem fogok megérteni a gyerekeimmel kapcsolatban. Most ezekből szemezgettem.
Ne lepődj meg, ha olvasva, a Te lurkóidra is ráismersz. Tuti, hogy ezek a kis rosszcsontok telepatikus úton kommunikálnak egymással és egyből leadják a drótot, ha egy új fajta szülő ideggyengítőt találtak ki.
- A lányom mindent imád, ami paradicsomos, kivéve a paradicsomot. Már azzal is próbálkoztam, hogy ez nem is zöldség, mert igazából gyümölcs, azt pedig szereti, de semmi. Bezzeg a ketchup, az olasz tésztaszószók, a nagyi féle paradicsomleves, nah, azokat ezerrel tolja be, de ha a tányérra kerül véletlenül egy kis szelet ízes paradicsom, akkor annak az étkezésnek lőttek.
- Egész délután csak a szenvedés megy: folyton valamin összevesznek a kistesóval, se a babázás, se az autózás, se az építés nem képes lekötni őket, a rajzolást 5 perc után megunják, erre-arra dőlnek, sehogy se jó. Aztán mikor kiosztom a fogkeféket, hirtelen vad játékba kezdenek és anyai szívet melengető, kedves szavak és édes kacagások szivárognak ki a gyerekszobából. ÉS akkor most legyek én a gonosz, aki ezt az idilli testvér-időt megszakítja. Miért??????
- Ovi felé menet, egész reggel azt hallgatom, hogy ő mennyire fáradt, fáj a lába, durván előadja a látványos szenvedést… majd, mikor összetalálkozunk egy csoporttársával, hirtelen az eddigi problémák feledésbe merülnek és vele bezzeg szalad, fut, rohan az óvódába. Ki érti ezt?
- Napokig képesek könyörögni egy játékért, lobbiznak, megtesznek bármit, amit csak kérek, hogy megkapják. Majd, mikor megveszem nekik, fél napig sztárolják, majd bekerülnek a süllyesztőbe. Bezzeg én egy hétig is képes voltam ugyanolyan lelkesen játszani egy csomóban végződő kendővel…
- Kijelentik, hogy nem szeretik a szalámit, miközben tegnap még imádták. Persze ezt sok dologgal képesek eljátszani; ruhákkal, játékokkal, programokkal. Időnként úgy érzem, sosem fogom igazán kiismerni a gyerekeimet.
- Képtelenek közösen mesét választani, de tényleg! Már azt is próbáltam, hogy csak úgy, hasra ütésre beteszek egyet, de még azon is képesek összeveszni. Erre azonban az se megoldás, hogy akkor nincs tévé – kitör a lázadás és bár összefognak, de ennek én iszom meg a levét.
- A nagyobb durván leköveti, hogy a kicsi miből mennyit kapott a vacsoránál és ezt, természetesen azonnal szóvá is teszi: „Anya, ő 3 krumplival többet kapott! Miért? Én is annyit kérek!” – Nos, csak annyit mondok, hogy próbálj meg igazságosan elosztani 3 darab sültkrumplit.
- Indulásnál reggel 85x kell kérnem, hogy felöltözzenek, bezzeg, ha azt mondom, hogy indulunk a játszóra, mindkettő 1 percen belül már az ajtóba áll, teljes harci díszben. Mondjuk ezek az alkalmak legalább arra jók, hogy biztos legyek, a hallásukkal nincs gond.
- Képesek fél órán át duzzogni azon, hogy véletlenül összecseréltem a poharaikat – amit jelentem, egyből orvosoltam is. Rettentően önérzetesek, na!
hirdetés
