Strandolhatok terhesen vagy nem?

967
strandolás terhesen

Most, hogy itt a strandszezon nem kifejezetten örülnek a kismamák. Az ő szervezetük, a keringésük ugyanis kétszeresen is terhelt, vagyis sokkal nehezebben viselik a kánikulát. Nem csoda, ha vízpartra, a habok kézé vágynak, ám ezt nem mindegy, hogyan is teszik meg! A témában dr. Angyal Gézát kérdezte Ratkó Tünde szülésznő.

Nem is lehet fürdeni?

Nagyon sok kismama tudja úgy, hogy pocakkal messze kerülni kell a pancsolást, hiszen nagyon csúnya fertőzéseket lehet összeszedni. Vagyis az embernek nincs is más választása, mint a kád. Ez azonban nem így van!

Természetesen van alapja a tévhitnek, sőt, igazából nem is tévhit, de azért módosításra szorul. Abban az esetben, ha

a kismama egészséges, és a méhszáj is zárva van, valamint az orvos nem ítélte fekvésre, akkor pocakosan is lehet fürdeni, sőt, még jót is tesz.

Miele DG 6001 GourmetStar gőzpároló

Az azonban nagyon nem mindegy, hogy hogyan, mikor, és persze főleg, hogy hol. Ugyanis tény, hogy a fertőzésveszély ilyenkor megnőhet. És sajnos az sem titok, hogy a vetélések egy jelentős részéért a felszálló fertőzések a felelősek, vagyis mindenképpen alaposan meg kell nézni, hogy a kismama mit és mikor csinál.

Természetes vizek kontra medence

A fertőzések elkerülése érdekében logikus lenne, hogy a medencét keressük, hiszen abban klór van, ami elpusztítja a kórokozókat. Ez alapvetően igaz is, csakhogy a vegyszer nem tesz jót a bőrnek, és az immunrendszert is gyengíti, ami a kismamák esetében nem a legjobb lehetőség. Kizárólag a vízforgatós medence jöhet szóba, és óvakodni kell az egy egység feletti klórtartalommal rendelkező vizektől is. Medencék esetében a szabály tehát így néz ki:

ha egy mód van rá, akkor inkább csak olyan medencében fürödjön a kismama, amit csak a család használ, és ekkor is figyeljen a víz klórtartalmára.

A természetes vizek esetében más a helyzet. Ilyenkor ugyanis a fertőzésveszély sokkal kisebb, vagyis inkább ilyen helyeket részesítsünk előnyben, de feltételekkel. A bányatavak a nyár elején még tökéletesek, a nyár végére azonban, ha nagy tömeg látogatja őket, akkor a víz tisztulása már nem megfelelő, nő a fertőzések kialakulásának esélye.

A nagyobb tavak, és a tenger tökéletesek lehetnek, itt a tisztulással sem lesz gond. A víz hőmérséklete azonban itt sem mindegy. Ha nagyon hideg a tó, vagy a tenger, az gondot okozhat a harmadik trimeszterben, mivel méhösszehúzódásokat válthat ki.

Csak óvatosan!

A tengerek tehát jó döntést jelentenek a kismamáknak is, de dr. Angyal Géza elmondta, mindenképpen számításba kell venni az utazás hosszát, hiszen ez jelenthet gondot. Fontos, hogy a tengernél a víz kicsi kockázatot jelent, szemben a homokkal. Itt ugyanis nagyon sok, ráadásul durva kórokozó lapulhat meg, vagyis a kismama lehetőleg se a homokba, se a hullámverésbe a partnál ne ücsörögjön, mert így könnyen fertőzést kaphat!

A termálvizek külön kategóriát képeznek. Az ásványi anyag tartalom sem mindegy, de általános szabály, hogy a 30°C feletti vízhőmérséklet már tiltott, mivel ilyenkor a kórokozók szaporodása optimális, vagyis jelentősen nő a fertőzésveszély. A hidegebb vizek még a kismamáknak is kellemesek lehetnek, de erről minden esetben kérdezze meg a kezelőorvost!

A fertőzések ellen

Mindenképpen elővigyázatosnak kell lenni, ez az elsődleges fegyver a terhes nők kezében. Ezen felül a cink és a rész olyan tápanyagok, melyek a szervezetben antibakteriális hatással bírnak, vagyis segíthetnek elkerülni a fertőzések kialakítását. Érdemes komplex készítményben szedni őket, hiszen felszívódásukhoz más anyagokra is szükség van, illetve mindenképpen be kell tartani az ajánlott mennyiséget, hiszen sajnos túladagolhatóak!

Forrás: ratkotunde.hu

Erről a témáról a Várandósság rovatban olvashatsz többet!

Szólj hozzá Te is!

hirdetés
MEGOSZTOM EZT A CIKKET!
A www.babafalva.hu várandósságtól az első osztályig portál tíz éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig. Idén cikkeinket kiegészítettük a fenntartható fejlődés és a zöld gondolatot bemutató írásainkkal, valamint törekszünk arra, hogy a technológiai fejlődés eredményeit úgy mutassuk meg, hogy az a gyerekek és a családok részére hasznos legyen és ne káros.
Előző cikk7 dolog, ami minden anyában megegyezik
Következő cikkGyerekek és az ő érthetetlen világuk

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!