Gyermekáldás vagy gyermekvállalás?

édesanya megpuszilja a kisbabája fejét
hirdetésLevilla Pöttöm Tanoda

Az ötlet remek, az időzítés is kiváló. Évek óta május első hete a születésé. Szimbólumnak is beillő kezdeményezés, hogy ilyenkor, anyák napja tájékán a születés szépségét, fontosságát, csodáját ötvözik egybe az ünnepi események. A tavasz első hete tehát már hagyományosan a születés hete. Ünnep, fesztivál hangulatot teremtő programsorozat, öröm és számvetés, bármelyik lehet.

A születés önmagában csoda, és minden az, ami körülveszi: a tervezés, a várandósság, a szülés, az új élet kibontakozása, fejlődése. De van-e jogunk, erkölcsi alapunk ünnepelni a születés misztériumát nekünk, magyaroknak, akik Európában az utolsó helyen állunk a születésszámot tekintve? Vagy talán éppen ez ad okot az évenként ismétlődő, figyelemfelkeltő, segélykiáltásnak is beillő eseménysorozatra, mikor minden az élet keletkezéséről szól.

A kétgyermekes családmodell már a múlté

Születés Hete születésszámEz a hét mindenkié, hiszen valamilyen módon mindenki érintett, aki már átélte a szülés élményét, és az is, aki még csak tervezi a gyermekáldást. Az országszerte rendezendő színes programok mind egy célt szolgálnak: minél több segítséget, használható információt adni a nőknek anyai szerepükhöz. Ilyenkor megszólal az orvos, a védőnő, a dietetikus, a gyógytornász, az egészségügy sok szereplője, a demográfus, mindenki, aki valamilyen módon segíteni akar, tenni valamit a születésszám növelése érdekében.

Infinety hirdetés

Rucz Árpád szülész-nőgyógyász főorvos legszívesebben minden nőt külön-külön megszólítana, hiszen napi munkája során állandóan tapasztalja a megszülető gyerekszám csökkenését.

– Sajnos egyre később szülnek a nők. Ahogy mondják, kitolódik a gyermekvállalás időpontja. De mi az, hogy gyermekvállalás, és mi az, hogy teherbe esés? Gyermekáldásról és áldott állapotról szól a történet, ezek az ide illő kifejezések – hangsúlyozza. – Amíg 1990-ben a 25 évesnél fiatalabb nők körében népszerű volt a szülés, ma ebben a korosztályban 23 százalékkal csökkent a szülések száma. Az ideálisnak mondható 100 000 szülés évente már régóta nem valósul meg, 2011-ben például 88 000 volt a születésszám. A 30 éveseknek több mint a fele gyermektelen, és a tapasztalatok szerint 10 százalékuk az is marad.

Ma természetesnek tűnik, hogy az orvostudomány fejlettsége miatt később is szülhetnek a nők, előbb karriert akarnak építeni, anyagi biztonságot teremteni, de sajnos a biológiai óra nem megállítható. A kor előrehaladtával egyre több kockázati tényezőt vállalnak a nők, több a koraszülés, a császármetszés, a terhesgondozás, a genetikai vizsgálatok sokkal költségigényesebbek. Úgy tűnik, hogy a 80-90-es évek kétgyermekes családmodellje már a múlté.

Családot tervezni csak stabil körülmények között érdemes

A témával foglalkozó tudományos kutatásokat végző demográfus, ha lehet, még borúlátóbb. Pongrácz Tiborné, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese az 1981 óta folyamatos népességfogyásra hívja fel a figyelmet.

– Magyarországon a születések száma 30-40 ezerrel alacsonyabb évente a halálozásnál – mondja. – Igaz, a tömeges bevándorlás valamit enyhít ezen a helyzeten, így azt mondhatjuk, hogy 18 ezerrel csökken évente a népességszám. Demográfiai szempontból az Európai Unióban az utolsó helyen állunk, míg korábban, még 2003-ban a középmezőnyben helyezkedtünk el. Száz nő 124 gyereknek ad életet évente jó esetben, de ez a mutató már 100 alatt van.

A gyerekszülés magánügy, a mikor és mennyit kérdése is, de ha az eltartó-eltartott arány megbillen, ha olyan hullámvölgybe kerülünk, mint az elmúlt évben, amikor már a 90 000-et sem érte el az éves születésszám, vagyis történelmi mélypontra jutott, akkor a magánügyet mindenképpen felülírja a közérdek, a társadalmi szükséglet és a felelősség. Vagyis ki kell mondani: a gyerekszám folyamatos csökkenésének, a magyar népesség fogyásának társadalmi, gazdasági és érzelmi háttere és következménye van.

Sok gyerek nem azért nem születik meg, mert a magyar családok gyerekellenesek, hanem mert bizonytalanságot éreznek, és gyereket szülni, családot tervezni csak stabil körülmények között, kedvező légkörben érdemes.

A születés hete mindenképpen alkalmas arra is, hogy a családpolitika kedvező változásainak lehetősége ösztönözze a fiatalokat a gyerekszülésre. És ünnepi döbbenet is egyben. Az ellentmondás csak látszólagos. A tények, a számok elgondolkoztatóak: vészesen csökken a népességszám. Az ünnep a reménynek, a születés csodájának, az életnek szól, a változtatás lehetőségének, és nem csak a az esetleges kedvező statisztika miatt.

Forrás: Leopold Györgyi / MTI
Fotó: freedigitalphotos.net

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkKötődés – táncban, versben, fotóban, grafikában és csokoládéban
Következő cikkOmbudsman: nehéz a kismamáknak munkát vállalni

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.