Hátrányosabbak lehetnek a téli gyerekek

Télen születni akár hátrány is lehet – adódik a következtetés a TÁRKI korábbi adatfelvételeinek másodelemzése alapján.

A születési hónap több nemzetközi vizsgálat szerint összefüggésben áll többek között a gyerekek kognitív képességeivel, az iskolai végzettséggel, az egészségi állapottal és a halandósággal. Nem tudjuk, hogy mi az oka, de Magyarországon is igaz, hogy a havi nettó jövedelem sokkal alacsonyabb a decemberben és februárban születettek között, mint a más hónapokban születettek körében.

felmeres
A havi átlagos nettó jövedelem a születési hónap szerint, 2010-2013

Ez nyilván azzal (is) összefügg, hogy a télen születettek körében kissé magasabb az alacsony iskolai végzettségűek aránya, mint a többi évszakban születettek között.

hirdetés

1 KÉRDÉS

  1. Már megint egy szuperintelligens kutatás és cikk… Kikérem magamnak a decemberben született kisfiam nevében is a burkolt hülyének nézést. Ha a télen született ember ennyire gáz, akkor mi a helyzet a januáriakkal? Meg lehet nézni, hány vezető beosztású van köztük. Megmondom, nagyon sok, a Bak jegyűek nagyon is ambiciózus emberek. A Nyilasok pedig az egyik legokosabbak, csak az úgynevezett stilusukat nem mindenki tudja elviselni ezért a sok gyökér ott tesz nekik keresztbe ahol tud. Ennyit a kis statisztikákról…

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .