Hogyan neveld empátiára a gyermekedet?

Hogyan neveld empátiára a gyermekedet?

Az empátia, pszichológiai meghatározása szerint egy másik ember gondolatainak, érzéseinek és nézőpontjának megértése és elfogadása. Az empátiára való képesség az egyik legnagyobb erény amit gyermekünknek átadhatunk, ami nem csak az ő életének, de a társadalom egészének is hasznos lesz.

Mutass példát

A legtöbb tanulmány egyetért abban, hogy az empátia jelei már 6 hónapos korban elkezdenek megmutatkozni, és a szakértők szerint mindannyian magas fokú empátiára való képességgel jövünk a világra, ám ezt ápolni és fejleszteni szükséges, különösen kisgyermekkorban. Igaz, hogy a gyerekek ugyan nem fogják megérteni, hogy ez miért jó, illetve szükséges képesség, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos a tudatos empátiára nevelés.

A tettek hangosabban beszélnek, mint szavak, tartja a mondás, és ez különösen igaz a nevelésben. A gyerekek nem az utasításaidat fogják követni, sem pedig a tanácsaidat, akármilyen jó szívvel is adod őket – hanem a példádat fogják utánozni. Ha empátiára szeretnéd nevelni a gyermekedet, hát viselkedj empatikusan a mindennapokban. Ez persze nehéz dolog tud lenni, mégis a legjobb módszer a nevelésre.

>> LEGO AJÁNLATUNK <<

Az érzelmekről beszélni

Ahhoz azonban, hogy a gyermek meg tudja érteni mások érzéseit, mindenekelőtt tisztában kell lennie a sajátjaival, illetve azok okaival, és meg kell tanítanod rá, hogy hogyan kezelje őket. Ez egy oda-vissza játék, ahol önmagunk megértésétől és elfogadásától függ a mások iránt érzett empátia minősége. Az embertársaink felé irányuló negatív érzelmek, például a harag, a szégyen, az irigység, vagy az előítéletek mindig a belső szorongásokat, vívódásokat tükrözik. Ha empatikus embert szeretnél nevelni a gyermekedből, tanítsd meg neki, hogy merjen az érzéseiről beszélni, és kimutatni őket. És igen, itt is a példamutatás a legcélratörőbb megoldás. Beszélgessetek az érzéseitekről a gyermekeddel! Persze nem kell mindent elmondani neki, hiszen a legtöbbet valószínűleg úgysem értené még, de az egyszerűbb dolgokat, mint például hogy miért vagy éppen boldog vagy szomorú, oszd meg vele, és mondd el az okait is. Mindez ugyanis segít a gyermeknek megérteni, hogy más embereknek különböző érzelmi világuk van, és minden érzést egy ok vált ki. Mondd el neki, hogy mások viselkedése hogyan befolyásolja a te hangulatodat, és ugyanígy, hogy az ő tettei is mindig hatással vannak másokra.

Paper, Romance, Symbol, Valentine, Love, Book, Open
pixabay

Empátia a mesékben

Az olvasottság nagyban befolyásolja az empatikusságot. Tanulmányok kimutatták, hogy azok az emberek, akik rendszeresen olvasnak fikciós elbeszéléseket, sokkal empatikusabb viselkedésűek azoknál, akik szinte egyáltalán nem olvasnak. Nem valószínű, hogy a gyermeked más kiskorában könyvmollyá válik, ám a közösen olvasott mesék is éppen ilyen fejlesztő hatásúak. A történetek képesek kitárni a gyermek szívét az elfogadás felé.

Szerencsére nagyon sok gyermekkönyv van, amikben a különböző karakterek szemén át láthatjuk a világot, és ez meg fogja tanítani a gyermekednek, hogy más emberek különbözően gondolkozhatnak, és nem lehet fekete-fehér igazságot tenni közöttük. Amikor a főszereplő érdekes szituációba kerül, megkérdezheted a gyermekedet, hogy vajon ő hogyan érezné magát az adott helyzetben – ezzel is elősegítve, hogy képes legyen beleképzelni magát valaki más bőrébe.

Bátorítsd a szerepjátékokra

Ugyanezen elv alapján a szerepjátékok is rendkívüli módon erősíteni tudják az empátiát a gyermekekben, anélkül, hogy komoly nevelési módszerekhez kelljen folyamodnod. Ha orvosnak, tűzoltónak, vagy rendőrnek képzeli magát, sőt ha ezt másokkal együtt játszva teszi, azzal erősödik benne az összetartás és az elfogadás érzése. Kénytelen lassítani a saját játékmenetén, figyelembe venni a többiek mondandóját és ötleteit, hiszen számára is akkor lesz a legélvezetesebb a játék, ha azt mindannyian együtt élvezik.

VIA

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .