Magas politikai és közgazdai körökben már egy ideje kapargatják, hogy nincs mese, hozzá kell nyúlni a magyar szociális ellátórendszerhez. Politikusul ez annyit jelent, hogy vagy kevesebb lesz a pénz, vagy nagyjából ugyanannyi, de másképp elosztva.
Egyfelől, mert rettentően rosszul áll az ország, össze kell húznunk magunkat, másfelől mert a magyar szociális ellátórendszer (azon belül is az anyasági juttatások rendszere) európai viszonylatban példátlanul nagylelkű.
Ezek tökéletesen belátható érvek. Azonban mivel a száraz érvek önmagukban ritkán hoznak szemléletváltást a „népnél”, néhány napja-hete erőteljes, kampányszerű információözön indult el a 3 év alatti gyermeket nevelő nők munkába állása mellett.
A közbeszéd (a médiában megjelenve) arra halad, hogy a GYES ideje hamarosan megrövidül, de ez rendben is van így, hiszen a gyermeknek sem, az anyának sem jó a bezártság. Ez a tendencia azért feltűnő, mert igen éles a váltás. Röviddel ezelőttig ugyanis széles körű publicitást kaptak azok a 15-20 éves tudományos nézetek, amelyek szerint a gyermekek 3-4 éves kor előtt többnyire nem érettek az egész napos közösségi létre, és nem is igénylik azt, míg nagyon keveset lehetett olvasni az újabb elméletekről. Ennek fényében egy éve még a fél ország zúdult fel Demcsák Zsuzsa blogbejegyzésén, mely szerint bölcsődét keresett kétéves gyermekének, mivel az meglátása szerint unatkozott otthon.
Ezen felháborodás mai ellenpontja például Zappe Gábor – finoman szólva – szubjektív és provokatív hangvételű cikke a Velveten, amelyre a Poronty blogon néhány óra alatt többszáz komment született.
Az írás reakció a nol.hu-n publikált Szonda Ipsos-elemzésre. Következtetése szerint a magyar népesség azt szeretné, ha az anyák három évig segélyen tengődnének otthon, kettesben a gyerekkel, ahelyett, hogy alkotó munkával (ami a szerző szerint a nő „természetes közege”) termelnének, a gyereket pedig a közösségre bíznák. Az otthoni gyermeknevelés mint szükséges rossz, minél hamarabb letudandó feladat („cumisüveg és játszótér”) jelenik meg a cikkben, aminek adott időn túli fenntartása elkerülhetetlenül az anya és a gyermek szellemi és pszichikai leépüléséhez vezet.
A cikk nyomán nem csupán a kommentek özöne árasztotta el a Velvet Poronty oldalait, hanem számos témába vágó blogbejegyzés is napvilágot látott (köztük egy újabb poszt a Porontyon). Ezek a cikkben leegyszerűsített, de valójában igen komplex probléma különböző területeit taglalják. Szó esik a gyermekellátó intézmények és kezdeményezések hiányosságairól éppúgy, mint kőkemény gazdasági tényezőkről, a felmérés következtetéseiről a másik oldalról pedig a család közös felelősségéről az új nemzedék – a későbbi termelő munkaerő, adófizető polgár, értékes társadalmi lény – nevelésében.
Egyetlen dologban azonban teljes volt az egyetértés kommentálók és posztolók között: az anyasági, családtámogatási juttatások egy rendszer részét képezik. Egyoldalú módosításuk tehát nem vezetne eredményre. Az átfogó átalakítás viszont – amelyben a családtámogatás mellett az adó- és járulékrendszer, a gyermekellátó intézmények, a munkaerő-piaci gyakorlat megváltoztatása, de mindenekelőtt az anyák/családok önálló döntése is helyet kapna -, valószínűleg csakugyan vezetne valahová. Ez azonban nem egyenlő a GYES lerövidítésével.
Amit még az iménti hozzászólásomból kifelejtettem. Nem világos számomra, miért próbálják belénk sulykolni, hogy túl jó nekünk? A GYES összege nem elég semmire(azt is sajnálják tőlünk), tehát úgy is csak az marad GYES-en, aki megengedheti magának. Jó lenne, ha meghagynák a családoknak azt a szabadságot, hogy ki-ki anyagi helyzete, vérmérséklete szerint dönthesse el, meddig szeretne a gyermekei mellett maradni. Ráadásul folyton azt halljuk, hogy kevés a gyerek. Nem kellene inkább máson spórolni a tisztelt illetékeseknek?
Már megit a politikusok döntenek rólunk, helyettünk valamiféle tudományosnak kikáltott megállapításra hivatkozva. Európai színten el vagyunk kényeztetve mi anyukák? Na, azért megkérdezném, hogy az olyan országokban, ahol nem részesülnek ilyen „példátlan” ellátásban az édesanyák, ott az apukák mennyit visznek haza. Nekünk két gyerkőcünk van, egy másfél éves és egy három hónapos. Két pici után is egy ellátás jár, legyen az GYÁS, GYED… És ugye dupla pelus, dupla ruházat, stb. szükséges.
Anyagilag valóban jobban jár a család, ha az anyuka visszamegy dolgozni. Na, de hova? Álláskeresés során az ember lánya szinte minden alkalommal szembesül azzal, hogy kicsi gyerekeseket nem szeretnének felvenni. Nekem talán szerencsém lesz, visszavárnak az irodában ahol dolgoztam. Ha szeretném megtartani az állásomat, akkor a kislányomat bölcsibe kell adnom kétévesen, a fiam remélem már oviban kezdheti a közösségi életét.
Mondom, talán szerncsém lesz. Minden reggel és este utazással töltöttem 1-1 órát, így napi 11 órát töltök távol az otthonomtól. Plussz minden hónapban kétszer szombaton is kell dolgozni 12-ig. Kérdezném az illetékeseket, ez jó lesz a gyerekeimnek? Idegenek neveljék fel őket? Ha nem vállaljuk be ezt, és nem megyek vissza, anyagilag kerül lehetetlen helyzetbe a családunk, ráadásul a kicsilány három éves korára 38 éves leszek. Tehát egy többszörösen hátrányos helyzetű anya. Ha a nagy reformot véghez szeretnék vinni, akkor szükség volna egy komoly szemléletváltásra, családbarát megoldásokra. Megjegyzem a családbarát megoldásokra már most is szükség lenne. De félek, hogy megnyírbálják valamilyen módon az ellátásokat, a megfelelő hátteret pedig nem teremtik meg.
Kriszi,
én is épp ezen gondokodtam, hogy miért ez a végletesség jelent meg, hogy húzzunk vissza dolgozni – de azonnal és főmunkaidőben.
Nem sokkal jobb lenne, ha ezt fokozatosan, a gyerekek és az anyuka igényeihez alkalmazkodva lehetne megtenni, részmunkaidőben, vagy távmunkában kezdve, vagy vállalkozásban othonról dolgozva stb., stb. Bölcsibe is jó lenne, ha lenne lehetőség pl. csak napi 4 órára, vagy heti két napra beadni – de ezt tudtommal a normatíva miatt nem lehet, mert akkor nem kapja meg a bölcsi.
Ajaj, valahol útközben elhagytam a nyelvtant :))) Mentségemre szolgáljon, munka közben írok 🙂
Kispacs,
a cikk, amire reagáltam (igen, én írtam ezt itt fent 🙂 ) nem nő fejéből pattant ki. Zappa Gábor a Velvet főszerkesztője (!), saját bevallása szerint kétgyermekes családapa – mondjuk én emiatt még kevésbé értem, miért írja azt és úgy, amit.
Hadd ne politizáljam szét a hozzászólásokat, ki az (a nő), aki oly nagyon ráér, hogy ezerrel propagálja a bölcsődéket.
Egyébként egyetértek azzal, amit modasz (a gyerekkel töltött egyetlen perc sem felesleges, ha jól használjuk), ez egy nagyon fontos szempont a kérdésben, amit most sajna eléggé félresöpörnek. Igaz, ez csak egy szempont (az összefoglalóban próbáltam felvillantani, mi minden van még, persze nem teljességében, egy csomó mindenbe én nem is látok bele), de ugyanolyan lényeges, mint a többi.
A mostani rendszer más miatt nem jó, nem a gyerek érdekei miatt. Vagyis szerintem (ez magánvélemény) a gyerek érdeke, hogy a családjában tudjon nevelkedni (már persze ha az a család működőképes, szeretettel nevelik a lurkót) – de ha ez nem megy teljes időben ilyen-olyan okok miatt, akkor ne kenjük már arra, hogy a kölöknnek jobb a közösségben, mint otthon!
Inkább arra kellene törekedni, hogy a következő legjobb megoldást találjuk meg a gyerek és a szülei számára: sokkal több és rugalmasabb munkalehetőséget, sokkal több és színvonalasabb (esetle a mostaniaktól eltérő rendszerűeket is) intézményt a gyermekek közösségi neveléséhez.
Amúgy a provokatív cikk szerintem teljesen célt tévesztett, mert a gyesen lévő anyák igen nagy része igenis dolgozik a gyes mellett ilyen vagy olyan formában, ha van rá lehetősége.
Nekem nem lenne bajom azzal, ha nem a gyermek 3 éves koráig tartana a gyes, hanem rövidebb lenne. Véleményem szerint a jelnlegi rendszer elavult, a gyes megalázóan kevés, csak az tud gyesen lenni, akinek a gyes csak zsebpénzt jelent. Mellesleg 3 év nagyon nagy kiesés a munkaerőpiacról bizonyos szakmákban. Más országokban van pénz arra , hogy bébiszittert fogadjanak, elszállásolják, a távmunka és a részmunkaidő nemcsak üres fogalaom. Véleményem szerint igenis alkotó és kreatív munka a gyremeknevelés, aki nem ezt állítja, az vagy nem törődik a gyermekével, vagy nincs gyermeke. Én is szeretnék itthon maradni a lányommal, de nekem sajnos vissza kell mennem a munkahelyemre, pedig csak 1 éves a lányom. Nincs választásom, mert egyéb esetben viszik a lakást a fejünk fölül, mert én vagyok a főkereső a családban.
Érdekes ezt most igen tudják feszegetni, hogy nagylelkű az ország szociális ellátó rendszere,de úgy látszik a sok barom állatot az nem zavarja, hogy Európában vannak olyan országok (nem is olyan messze!) ahol a minimálbér a hazainak a 6-7 szerese!!!!!!!!! Az ugye nem baj!!!!!
Dögöljenek halomba! Gondolom azt a pár éves szerencsétlen gyereket is az óvodába még nem veszik be marad a bölcsöde, csak mondjuk akkor mi van ahol nincs bölcsöde? Beesik az eső? Arra találjanak megoldást, hogy sok család ne arra építse a havi bevételét, hogy leszül X gyereket és aztán munka nélkül is megél.Az is megoldás lehetne, hogy 5 gyerek után nem kellene CSP! Mert így egyesek 100e forint fellett visznek haza csak CSP-t és az összeget még le se tudják írni, mikor veszik fel a manit!!!!!!!!!!
Üdvözlök Mindenkit.
Sajnos nem tudom elhinni, hogy egy nő ilyen kijelentést képes tenni. Én óvónő vagyok, és egy 2,5 hónapos kislegény anyukája. Tudom, hogy a bőlcsődéből érkezett gyerekek mennyivel könnyebben be tudnak szokni az óvodai életbe, hiszen van már tapasztalatuk, viszont közel sincs olyan kötődés az anya és gyermeke között, mint azoknál, akik otthon maradtak mind a három évig. Soha nem kapjuk vissza ezt az időt. Lehet mondani azt is, hogy itt dől el minden. Annyi mindent kell nekik megmutatnunk, megtanítanunk, mielőtt kiadjuk a kezünkből őket egész napra. Utána a nap nagyobb részét másokkal fogja tölteni. Ennek a 3 évnek minden percét ki kell használni!! És amennyire csak lehet apát is bele kell vonni mindenbe már az első percőt kezdve. Ha ezt az időt elveszítjük, soha sem fogjuk visszakapni. Az is biztos, hogy nem minden bőlcsőde rémálom, de én csak rosszakat hallottam róluk. Kaptam anyukáktól visszajelzéseket, hogy nem takarítják ki a gyerekeket sem a pisiből, sem a kakiból. Nem működnek együtt a szobatisztaságban és a szülőknek arról alkotott elképzeléseikről. Számos gyerek szorong is emiatt a bölcsiben. Ki kell tennünk már 2 éves kortól a gyereket a népbetegségünknek, a szorongásnak, stressznek!? Nem érünk rá ezzel??!! Ráadásul ilyen picin nem érti meg igazán, hogy anyja miért is hagyja el egész napra. Megszokja, de nem érti. Sokan még óvodában sem, ezért is sírnak még kiscsoportban. Nekik szükségük van ránk, és bizony nekünk kell alkalmazkodni hozzájuk! N e feledjük el azt sem, mi szerettük volna, hogy megszülessenek, nem ők kérték. Felelősséggel tartozunk irántuk, és nem hiszuem, hogy ezek után csak úgy be kellene dugnunk egy bölcsibe őket, mert meguntunk otthon maradni!!!!Persze tisztában vagyok vele, hogy a pénz nagy úr, de ameddig ki tudjuk spórolni, addig maradjunk otthon velük. Ezekben az időkben lemondhatunk nyugodtan a nagy nyaralásokról, hiszen egy családi kirándulás a közeli erdőben, tavon, folyón, egy közös bábszínház látogatás, vagy egyéb ilyen pénztárca kímélő időtöltések is lehetnek olyan édesek a számunkra, mint egy külföldi nyaralás.
Amúgy meg az a véleményem, hogy egy ilyen ötlet csak annak az anyának a fejéből pattanhat ki, akinek van elég ideje, hogy ostobaságokon törje a fejét, és nem szeret együtt lenni a kisgyermekével. Nem a gyerekkel foglalkozik, hanem gondolkodik. Nekem erre nincs időm. Gép közelébe is csak alvás időben jutok. Viszont ha ébren van nem akarok semmit sem elmulasztani, még egy pici mosolyt sem. A gyerek soha sem unatkozik, maximum nagyon egyszerűen, vagy csendben foglalja el magát. Ha esetleg unatkozni véljük, a mi feladatunk lefoglalni őt. Ha háztartási teendőink vannak, és erre próbáljuk fogni, hogy nem tudunk foglalkozni velük, régen rossz. Arról nem is beszélve, hogy bármibe be lehet vonni őket is játékosan. Mindig van olyan feladat, amit ő is el tud végezni. Ettől csak boldogabb lesz ő is, mi is, és a kötődés is csak szorosabb lesz.
Azt gondolom, mindenki fontolja meg tízszer, mielőtt bölcsibe viszi gyermekét.
Szép napot!
No igen, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy maguk a gyerkőcök milyen különbözőek tudnak lenni. Nekem mindkét gyerekemnél három éves kor utánra tolódott a szobatisztaság, és bizony nem minden noszogatás nélküli a dolog. A fiamnál még benne vagyunk a projektben – ő bölcsődés, de a bölcsi nemhogy előrevinné ezen a téren, hanem inkább visszaveti: nem szeret társaságban, sietve bilizni, állva zavarban van, a wc-vel nincs kibékülve – és egész nap pelusban van. Otthon jól működik a dolog, de a napja nagy részét nem velem tölti. A lányom az óvodát is több mint fél év „késéssel” kezdte (a csecsemő öccse mellett, januárban nem gondoltam jó húzásnak elkezdeni a közösségbe szoktatást), előtte nyáron leszereltük a pelust, és két hét alatt elrendezte a dolgot ágytisztasággal, mindennel. Egyébként mindketten igen társas lények, barátkozók, elevenek, a nagynak az oviban, a kicsinek a bölcsiben sok barátja van, különösebb gond nélkül, hamar beszoktak… szóval nekem ezzel nagy adjuk-bölcsibe-a-gyereket-minél-hamarabb-iránnyal szemben ugyanúgy fenntartásaim vannak, mint a másik véglettel (ami egyébként közel sem volt olyan szélsőséges, ahogy a mostani felhörrenések mutatják). Valahol középen van megint az igazság: persze, jó a közösség – már akinek, és már ameddig (a kétévesem fél napot bírta a bölcsit, most, három évesen megy egész napra), de sem az nem megoldás, ha bezárkózva élünk a gyerekkel (jelentkezzen egyébként, aki ezt teszi…), sem az, ha minél hamarabb úgy bevágjuk a közösségbe, hogy csak reggel meg az esti fürdésnél látjuk (ez utóbbi még a hétévesre is igaz!!!). Tudom egyébként, hogy nekem/nekünk mi lenne jó (rugalmas, szabad időbeosztású távmunka, részben bejárós, de nem napi nyolc órában irodában ülős), de ezt nem gondolom kiterjeszteni mindenkire. Örülnék, ha más sem tenné ezt…
Bevallom, amikor először hallottam az anyák és gyermekek beszűkülése miatti gyes rövidítésről rettentően felháborodtam. Szerintem mindenki maga döntse el meddig képes maradni a gyermekével. Sokakat ismerek és mi is így voltunk vele, hogy inkább megszorítjuk anyagi kereteinket, de nem adjuk a fiamat létszámilag túlterhelt, istentudja milyen elvek szerint nevelő, nagyon vegyes korosztályú közösségbe. Persze közben megszületett a lányom, de meglátásom szerint éppen kétéves korban kezdenek igazán kinyílni a gyerkőcök és azok a bizonyos korlátok! Hiszen akkor már igazán szépen beszélnek, sok a felfedeznivaló a természetben és általában a világban. És ez sokszor semmibe sem kerül – csak anyai türelemre és kellő nyitottságra van szükség, hogy akár a szomszéd parkba bogarászni vagy mondjuk bármilyen helyi nevezetességhez elvidd őket. S ami pénzbe kerül, az is kiokoskodható valahogy, igaz ez nem minden anyagi helyzetnél jön létre.
Budapesti vagyok (vidékről jöttünk) és a fiammal többet látok a városból, mint annak előtte és ő sokszor többet tud róla, mint mások.
Itt van még a szobatisztaság, a fiam kényszer nélkül, magától lett szobatiszta, de azért az elején voltak „gondok” – 15-20 gyerek mellett, vajon meddig marad pisiben-kakiban?
És azért a közösségben elkerülhetetlenül sok betegség foruul elő, s vajon örül-e a munkáltató, ha 2-3 hetente táppénzen van anyuka, mert igen sokan kényszerből és sokan felelőtlenségből betegen viszik vissza a gyerekeket a bölcsibe/oviba.
Ha valakinek hiányzik a munka, közösség, nyugodt lélekkel menjen vissza, mert a feszült szülő csak árt a gyerkőcnek. De ha úgy érzi, neki az a jó, maradjon amíg csak tud a gyermeke mellett.