Miért nem jön a baba?

A minap egy vendégem azzal fordult hozzám, hogy már hosszú ideje gyermeket szeretne, de nem fogan meg a baba – vajon mi lehet ennek az oka? Nem ő volt az első és bizonyára nem is az utolsó, aki emiatt keres meg, ez igen fontos gond sajnos sokaknál.

Elgondolkodtam a témán és előkerestem az elmúlt évek archívumából azokat a kezelési lapokat, ahol azt láttam, hogy a gyermekvállalás nehézségei voltak a fő téma – és emlékezni próbálok…

Ha nem jön a babaVolt egy pár ilyen eset már, nagyon sajnálom, hogy a kezelések során-után közvetlenül nem írtam meg a történeteket, így csak néhányat sikerül felidézni. Aminek viszont örülök, hogy – legjobb tudomásom szerint – az esetek túlnyomó többségében megoldódott a probléma.:-)

Az első, ami feltűnik, hogy ez a kérdés soha nem oldódott meg senkinél hamar. Átlagban egy problémára 3 oldás szokott kelleni 2-3 hetente egy alkalommal – a “babás-témák” általában 4-5 alkalmat is igényeltek. Ami azt jelenti, hogy általában nem egy, hanem több oka is volt egy-egy páciens esetében annak, hogy “nem akart megfoganni a baba” – bár ezt akár idézőjel nélkül is írhattam volna.

Infinety hirdetés

A legutóbbi eset ugyan még folyamatban van, de nagyon tanulságos eredményre jutottunk már így elsőre is. A huszonévei végén járó hölgynek az egyik kitesztelt blokkoló életkor az óvodás évekre esett: 5 éves kora körül elkülönültnek és kitaszítottnak érezte magát. Elmesélte, hogy külföldről költöztek haza akkoriban és a nyelvi nehézségek miatt nem igazán érezte jól magát az oviban. Nagyon mélyen éltek benne ezek a negatív emlékek és be is ismerte, hogy miután az ő számára igen fontos a karrier is, így a gyermeke pár év után biztosan bölcsibe, oviba kerülne – ugyanakkor olyasminek semmilyen szinten sem szeretné kitenni majdan a gyermekét, amiket ő átélt – vagyis ez máris blokkot okozott benne. Meg kellett értenie, amit aztán egy pozitív meditációban tudatosítottunk is, hogy az akkoriban vele történt és speciális eset volt, óvodába kerülni ugyanúgy egy örömteli esemény is lehet a kicsiknek.

A másik, ami a jelenét érinti a hölgynek, hogy a szülei, főleg az édesanyja a mai napig nagyon markánsan beleszólnak az életébe – sok esetben azonban nem is anyaként teszi ezt, hanem úgy, hogy lelkiismeretfurdalást próbál kelteni a lányában, hogy foglalkozzon vele, velük többet, holott rendszeresen találkoznak. Egyszóval elvárják, hogy a lányuk úgy foglalkozzon velünk, mintha nem is a lányuk, hanem inkább az anyjuk volna és ők volnának a gyermekek…! És ha egy ilyen helyzetben a “zsarolt fél” belemegy a játékba, úgy valóban, ő is megéli, hogy van két (egyébként szerencsére egészséges, csak jelen esetben unatkozó) gyermeke, akik odafigyelést, törődést igényelnek – ahelyett, hogy egy egészséges, felnőtt kapcsolat lenne a szülők és a lányuk között. Így pedig lelkileg-energetikailag egyszerűen nincs hely egy újszülött számára… aki nem is fog megérkezni, amíg ezek az erőviszonyok nem változnak. Hátborzongató, nem…?

(A fenti, családon belüli “kinek hol a helye?”-kérdéskörrel a Hellinger terápia foglalkozik behatóan, nagyon tudom ajánlani azoknak, akiknek családon belüli konfliktusaik vannak vagy egyszerűen nem találják a helyüket valamilyen szempontból az életükben.)

Egy másik, pár évvel ezelőtti esetben egy olyan lány járt nálam, aki szinte görcsösen vágyott már gyermekre, ráadásul fizikai akadálya is volt a teherbe esésének (ami csak fokozta a félelmét), ugyanis csak az egyik petefészke volt egészséges. Nála 5 kezelés alatt nagyon sok életkorban jártunk, kifejezetten haragos, dühös és sértődött volt már attól, hogy “ez meg miért nem sikerül!?”, úgyhogy mindenekelőtt ezen kellett dolgoznunk. Ez nem “lóverseny”, nem teljesítménypróba, ahol sikertelenség az, ha a gyermek nem akar megérkezni – a lánynak először el kellett fogandia, hogy a gyermek pontosan tudja, mikor szeretne jönni és valószínűleg nem szívesen érkezne oda, ahol nem szeretettel, hanem sértődötten várják…

Ezek mellett tartott a háziasszonyszereptől is (ekkor igen aktív életet élt, sokat utazott), előjött még a gyermekkorából egy anyagi bizonytalansággal telt időszak, amitől ő szeretné megkímélni a leendő gyermekét és az édesapja személye is, aki nem a hűségéről volt híres – nyilván ő más apát szeretne a gyermekének… (Igen jellemző egyébként, hogy az általunk gyermekkorunkban átélt eseményekről azt hisszük tudat alatt, hogy a gyermekünkkel is meg fognak esni – hiszen nekünk mindig az a “természetes”, ami velünk történt – és sokan azért esnek nehezen teherbe vagy nemznek nehezen utódot, mert valamilyen negatív élmény dolgozik bennük, amitől a gyermeküket szeretnék megkímélni.) A kezelések befejezte után 5-6 héttel az első között voltam, aki megtudta a lánytól, hogy babát vár – rögtön a pozitív teszt után, még aznap megkeresett a jó hírrel!:-)))

Egy másik hölgy páciensem több évvel ezelőtt három alkalommal jött hozzám azért, mert harmincas évei végén járva, több mesterséges beültetést követően sem esett teherbe. Ami érdekes volt az ő esetében, hogy mindhárom alkalommal sokszor elhangzott az, hogy valójában nem is tudja, hogy akar-e egyáltalán babát…? De azért eljött, hátha… (megoldom helyette, hogy akar-e…?) Nem, a megoldás pedig nála van: el kell döntenie, hogy tényleg szeretne-e gyermeket és ha igen, akkor feltétel nélkül vállalnia azt, ami vele járhat. Érezhető volt, hogy nem képes “átengednie” a döntést az érkező kis léleknek: mindenképpen tartani akarta a gyeplőt, kontroll alatt tartania az életét, rettegett az anyagi bizonytalanságtól, ami az otthonléttel járhat. Neki sajnos azóta sincs gyermeke.

Pedig a gyermekvállalás (többek között) éppen erre tanít: átengedni az irányítást és vállalni valamit, ami részben biztosan kiszámíthatatlan. Az, hogy ki és mikor érkezik hozzánk, nem rajtunk múlik. Életünk talán egyetlen területe, aminek alakulása nem (csak) tőlünk függ, hanem egy másik szándék és akarat is “beleszól” a dolgok alakulásába. Ezt tanuljuk vele: bízni, engedni, elfogadni, alkalmazkodni.

Szólj hozzá Te is!