Hozzátáplálás – Miért, mikor ?

kanál-baba-pepitablog

A tápszeres babák kicsit előnyben vannak a hozzátáplálás elkezdésében. Sok kismama fél belekezdeni ebbe a dologba, lehet azért, mert túlgondolják az egészet.

Az anyatejes babáknál nem javasolt a hamarabbi kezdés (kb. 6-7 hó az ajánlott), ha anyuka és a baba is úgy gondolja. 

Sok baba van, aki még nem áll készen ebben az időszakban sem a pépes hamikra.
Nálunk a kislányunk tápszeres, és mivel az első hónapokban sokat szenvedtünk a széklettel és hasfájással, doktornő ajánlására 2 hónaposan napi 20 ml sütőtökös babaételt vittünk be az “étkezésekbe”.

sajátkép-baba-pepitablog

Nagyon jó hatással volt a bélmozgására és semmi extra baja nem lett tőle… Sőt, inkább nagyon is jót tett.
Mikor 4 hónapos lett a kislányom, akkor kezdtünk bele igazán a hozzátáplálásba.
Mindenféle zöldséggel, gyümölccsel.

Ezek közt is volt olyan, ami nem lett a kedvence, de előszeretettel eszik kanállal!

baba-dinnye-pepitablog

Ami nagyon fontos, hogy mindenképpen kanállal etessük, ha már nekiállunk a hozzátáplálásnak.
Azért is ajánlott, mert higiénikus és így egy idő után a baba képes lesz megkülönböztetni a cumit, cumisüveget és a kanalat.

Hiszen mindegyik más funkciót tölt be. Én úgy gondolom, hogy nem kell 2-3 napnál tovább bevezetni egy ízt, hiszen ez idő alatt bőven kiderül, mi az, amit meg fog enni a baba, és mi az amit nem. 🙂 

Ha nem tetszik neki egy íz, akkor azt nem erőltetem, később azért még meg lehet próbálni.
6-7-8 hónapos korra már ki lehet váltani két étkezést is, ha a baba társ ebben.

gyümölcstál-pepitablog

Nálunk még reggel, este, és max., ha nagyon nyűgös délután, van tápszer, a többi rendes hami (üveges, főtt étel, joghurt, tejpép gyümölccsel).

Ha valamire allergiás, akkor azt hamar észre vesszük, ugyanis olyankor általában kipirosodik a bőr, de el is múlik kis idő után. Lényegében ennyit tudnék írni erről a témáról, ami sok anyukát elbizonytalanít. 

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..