Húsvéti játékok

Húsvéti játékok

Angolszász országokban nagy hagyománya van a társaságban játszható játékoknak. Íme néhány, melyekkel élvezetesebbé tehetjük a gyermekek – de a felnőttek – számára is a nagy családi ünnepi összejöveteleket.

Tojásgörgetés

Nagyon egyszerű játék, mindössze egy domb és néhány festett tojás szükséges hozzá. A tojások színe vagy mintája különbözzön! Mindegyik játékos válasszon egy tojást, és tapsszóra egyszerre gurítsák le a domboldalon. Akinek a tojása elsőnek ér le, az nyer.

***

Tojásgörgetés másként

Jelöljünk ki egy rajt és egy célvonalat kb. 1-2 méter távolságban egymástól. A gyerekek álljanak négykézlábra, és mindegyik kapjon egy főtt tojást. A feladat az, hogy elgurítsák a tojást a rajttól a célig úgy, hogy csak az orrukkal érinthetik. Az első, aki célba ér, anélkül, hogy kézzel is érintené a tojást, lesz az orral görgetés bajnoka.

***

Tojás biliárd

Fessünk be néhány főtt tojást különböző színekre, egyet pedig hagyjunk fehéren. A fehér tojást gurítsuk be a szoba közepére, és a játékosok próbálják meg minél közelebb gurítani hozzá a tojásaikat. Az nyer, akinek a legközelebbre sikerül.

***

Futóverseny tojással és kanállal

Ehhez a játékhoz tojásokra, kanalakra és a futáshoz elegendő helyre van szükség. Minden játékos kap egy kanalat, bele egy főtt tojást, és ezzel kell végigfutni a pályán, anélkül, hogy leejtenék a tojást. Kisebb gyerekeknek egy pici darab gyurmaragasztóval hozzáragaszthatjuk a tojást a kanálhoz, így nehezebben esik le. Természetesen az nyer, aki legelőször ér célba – a tojással együtt!

Rendezhetünk váltó- vagy akadályversenyeket is. Váltóversenynél 3 ember legyen egy csapatban, és kb. 4-5 csapatot alakítsunk. A csapattagok 4-5 méter távolságba álljanak egymástól. Aki elejti a tojást, visszamegy a saját kiindulási pontjára, és újra végigfutja a távot.

A verseny végén lehet eredményhirdetés és díjkiosztó is.

***

Tojástörés

Minden játékos kap egy főtt tojást, és választ egy párt. A pár két tagja összeütögeti a tojásokat, amíg az egyik el nem törik. Akinek a tojása nem tört el, az nyer, és új párt keres. A játék addig folytatódik, amíg csak egy ép tojás marad meg.

***

Tojáskeresés

Rejtsünk el a lakásban vagy a kertben 5-10 db tojást, amelyeket a gyerekeknek kell megkeresniük. Aki a legtöbbet megtalálja, az nyer. Természetesen egy gyerekkel is játszhatjuk, úgy is jó mulatság felkutatni a tojásokat.

Nagyobb gyerekekkel játszhatjuk fordított szereposztással is: a gyerekek dugják el a tojásokat és a felnőttek keressék meg.

hirdetés

1 KÉRDÉS

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .