Idén a koraszülők is több célzott segítséget kapnak

Fókuszban a legPICibbek, de idén a koraszülők is több célzott segítséget kapnak

Folytatja a korababák és szüleik segítését a NaturAqua, a koracsaládok elkötelezett támogatója

Magyarországon a koraszülöttség évente közel tízezer családot érint. A NaturAqua, felismerve a probléma jelentőségét, 2016 óta támogatja a koracsaládokat. Az elmúlt három év során hazánk összes, szám szerint 29 koraszülött-intenzívosztályának családbaráttá tételét segítette, mostantól pedig célzottabban a PICi babák szüleit pártfogolja – többek közt országszerte pszichológus által vezetett beszélgetőkörökkel, KoRelax programmal, csecsemő-újraélesztés és kisgyermek-elsősegély tanfolyamokkal.

Együttműködő partnere továbbra is a témában legnagyobb tapasztalattal rendelkező önkéntes szervezet, a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE).

Az ideálisan 9 hónapon át tartó várandósság itthon átlagosan minden tizedik esetben hamarabb megszakad. Az idő előtt érkező újszülötteket is jól képzett orvosok, intenzív ápolók várják a szülőszobán, majd a perinatális intenzív centrumba (PIC) helyezik át. A PIC speciálisan a koraszülöttek és a beteg újszülöttek ellátására felkészült osztály a kórházakon belül, ahol az ellátáshoz szükséges szakértelem és felszerelés rendelkezésre áll.

Azonban a funkcionális szakellátás mellett más részletek is kiemelten fontosak. A szülők, akik a koraszüléssel járó viszontagságok és a gyermeküket érintő kockázatok miatt gyakran sokkos állapotban vannak, ilyenkor a kórház négy falán belül kényszerülnek huzamosabb időre kialakítani „családi életüket”. 

A NaturAqua 2016 óta azon dolgozik, hogy hozzájáruljon a lehető legmegnyugtatóbb környezet biztosításához a koracsaládok számára, illetve támogassa a szülőket a tájékozódásban és ezáltal a PICik gyorsabb és hatékonyabb gyógyulását segítse elő. A KORE-val közös erőfeszítéseknek köszönhetően így baba-mamaszoba, kenguruzásra alkalmas helyiség, szoptatást segítő bútorok, gyászszoba, sterilizálást megkönnyítő eszközök, kényelmes fürdőblokk, hosszú távú berendezkedést lehetővé tevő elemek, hangulatot oldó dekorációk, és még számos más berendezés került az elmúlt három évben a PIC-ekbe.

2019 tavaszára az ország összes koraszülött központja családbarátabbá vált mindezeknek köszönhetően. A PICik ellátásának és a koracsaládoknak elkötelezett támogatója, a NaturAqua a következő hónapokra új célt tűzött ki: a szülők mentális támogatását, tájékoztatását – partnerségben továbbra is a KORE-val.

A folytatás részeként dedikált szakpszichológusok által vezetett beszélgetőkörökkel, az ország összes megyéjében ősszel megrendezendő csecsemő-újraélesztés és kisgyermek-elsősegély tanfolyammal, nyári KoRelax programmal, és más projektekkel folytatódik a munka.

A koraszülött program folytatásának egyik legfontosabb része a fentebb már említett kezdeményezés: idén országszerte összesen 16 helyszínen látogathatják a koraszülők a pszichológiai beszélgetőköröket a partnerség részeként. A havonta, ugyanaz a szakember által, ugyanott tartandó csoportos beszélgetéseket a koraszülöttség problémájának szakértőivé vált pszichológusok vezetik.

Olyan témákról lesz szó többek között, mint a korababák otthoni ápolása, a koraszüléssel járó kihívások feldolgozása, az önvád leküzdése, a segítségnyújtó hálózatok megismerése, a későbbi várható „korafázisok”, a különbözőség elfogadása, a koratestvérek szerepe, és PICiként érkezett, de már felnőtt érintettek tapasztalatai.

Emellett idén – május 18-án – is sor került a kenguru-módszer világnapja apropójából a KorExpo eseményre a KORE szervezésében. Az ingyenesen látogatható rendezvényen többek közt orvosi tanácsadás, fejlesztőházak, gyógypedagógusok és animátorok várták a szülőket és gyerekeket.

„Kiszámíthatatlan, hogy a babák idő előtt érkezése jár-e szövődménnyel, és ha igen, akkor pontosan milyennel. Ezért a koracsaládoknak akár több, a szegmenst érintő szakember véleményére szüksége lehet. Általában több hetet kell várni egyetlen vizsgálatra vagy szaktanácsadásra, a KorExpo-n azonban minden olyan szakterület, amely a koraszületésben érintett gyermekek fejlesztéséhez kapcsolódik, megtalálható volt egy helyen.

Így az eseményünkre eljövő családok egy fél nap leforgása alatt, ingyenesen részt vehettek az összes fontos tanácsadáson. Nagyon sok család járt ma nálunk, és érkeztek időre született babák családjai is. Ennek azért is örülünk, mert fontos a koraszülöttségben nem érintettek figyelmét is felhívni a témára, és a teljes társadalmat is érzékenyíteni a koraszüléssel járó kihívásokra” – mesélte az esemény végén Földvári-Nagy Zsuzsanna, a KORE elnöke.

A koraszülés következményeinek feldolgozását segítő pszichológiai beszélgetős csoportok következő eseményei a koraszulott.com Facebook-oldalán elérhetők.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .