Minden szülő fejét felüli az a bizonyos kor, mikor a gyerek ráébred, hogyan kell magas hangszinten látványos előadást adni, szűk, zsúfolt, botrányt nem tűrő helyeken, azaz megtanulja, hogyan kell hisztizni. És valljuk be, némelyik gyerek túl jól csinálja…
A hiszti korszak alapja, hogy a gyerek kezdi kiismerni a saját tudatát, akaratát. Saját „döntéseket” akar meghozni, kénye-kedvére, és mikor a szülő nem hajlandó belemenni, hangos-dobos jeleneteket rendez bárhol. Egyes szülők próbálják úgy elhallgattatni a gyereket, hogy beadják a derekukat, csak legyen már vége az expedíciónak, míg mások a végletekig harcolnak az igazuk mellett.
Ha jobban belegondolunk egyik megoldás sem jelent sikert, mert a gyerek ugyanúgy fog viselkedni a következő „én így akarom, de te nem” alkalomkor, és hisztizik. Nehéz arany középutat mondani ezekben a helyzetekben, mert hiába mormolják, hogy: „Ülj le, szépen magyarázd el neki…”, ha a gyerek füle botját sem mozdítja az értelmes beszélgetésre. Főleg, ha két évnél fiatalabb kisgyerekről van szó. Ami a legfontosabb, hogy mindig éreztessük a gyerekkel, hogy ki a főnök, mert különben hatalmi jogart adunk a kezébe, ami a későbbiekben fel is használ rendszerint.
A főnök szerep, mindig a szülőé, de nem bánhatunk alárendeltként a gyerekkel. Éreztetni kell vele, hogy anya, apa, nem uralkodik rajta, hanem karbantartja, és szereti. Tudatni kell, hogy vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartani, és ha ennek az a vége, hogy tíz percig toporzékol egy helyben, akkor legyen, de utána ugyanúgy „szépen” kell vele beszélni.
Nem szabad ordítani rá, kiabálni vele, duzzogni, hogy miért viselkedett ennyire gázosan, inkább tegyünk úgy, mintha nem is történt volna semmi. Ha látja, hogy nem akaszt ki, nem haragszunk rá, és végképp nem sajnáljuk, idővel rá fog jönni, hogy felesleges strapálja magát.
És hogy mennyi ez az idő? Nem egy hét vagy kettő, de nem is hónapok. Mire nagyobb lesz, teljesen elhagyja a hisztiket, kinövi a makacsságot és túllép rajta. Persze, addig sok-sok türelem, türelem és türelem…
Néha nehéz jól bánni velük, megkeresni a tökéletes módot, amivel hatástalaníthatjuk a lelkükben tomboló bombát. Egy tehetetlen szülő sokszor rosszul, elhamarkodottan dönt, és jön a pofon, rázás, fenekelés, ami érzelmi lavinát indíthat a gyerekben. Ne legyünk mi a lavinát előidéző rengés! Legyünk a meleg fészek, ahová akkor is bebújhat, ha rosszat csinál. Nem szabad elfelejteni: A határozottság, nem egyenlő a keménységgel!
Mindeközben pedig, jó ha szemelőtt tartjuk, hogy mi, szülők vagyunk azok, akikről a gyerek példát vesz, ezért semmiképp ne hatalmasodjunk el rajta, de fegyelmezzük szavakkal, hogy mire felnő tudja, minden tettének, meg van a következménye, pont úgy, mint most, mikor elszabadul a hisztikór.
Köszi, hogy olvastál! ☺
Nagy Alexandra
