5 dolog, amit akkor ismertem meg, mikor anyuka lettem

5 dolog, amit akkor ismertem meg, mikor anyuka lettem


Talán soha az életben nem érezzük annyira tudatlannak, tapasztalatlannak, éretlennek magunkat, mint azokban a kemény hónapokban, mikor megszületik első gyermekünk. Hogyan tartsam? Hogyan emeljem fel? Hogy tegyem tisztába anélkül, hogy ne roppantsam össze?

Miképp húzzam át a fején a felsőt?  – kérdések tucatjait sorolhatnám, írhatnám végig, mi mindentől tart egy anyuka, gyermeke első heteiben. Mégis, ezek a kérdések legbelül találnak választ, a gyermekkel együtt nőnek ki, érett, magabiztos anyás cselekedetekké.

Vannak azonban olyan kérdések, amiket a többiektől, tapasztaltabb anyukáktól tudakolhatunk ki. Összeszedtem Nektek pár dolgot, amire igazán szükségem volt/van a hétköznapokban, íme:

Hálózsák

Az én kisfiam, Tomi, tavaszi gyerek. Május közepén született és már kellemes meleg volt éjszaka. A nappalok már jóval melegebbek voltak, így nem kellett az öltöztetését túlgondolni. Mikor jött az ősz, jött egy újabb fejtörő, amire megoldást kellett keresni. A takarózás.

Míg pindurka volt, mozgolódásaival nem rúgta le magáról a takarót, de amint nagyobb lett, egy perc alatt kitakarózott éjszaka. És akármennyire is próbáltam, nem tudtam mindig felkelni, hogy megnézzem, rajta van e pléd, hiszen volt, hogy nem is hallottam és átfordult a másik oldalára. Aztán persze jött a lelkiismeret és az önhibáztatás. A problémát, orvosolni kellett.

És akkor jutott eszembe, a hálózsák. Éjszakáink bátor megmentője. Nem kellett azon aggódnom, megfázik-e, mert benne lehetetlen. Mikor elaludt a gyerek, beletettem és abból bizony nem jött ki. Évszaknak megfelelő hálózsákot választottam és jelenleg is abban alszik éjszaka.

Hajlított körömvágó olló

Ha viszonyítani kellene az első körömvágások izgalmait valamihez, akkor azt mondanám, a felvételi vizsgáimon reszketett utoljára úgy a kezem, mint azokban a hetekben. Annyira picuri ujjacskák, picuri, pengeéles körmökkel, amikkel nincs mit lacafacázni, le kell vágni.

Nagyon okos dolog volt, hogy feltalálták a babák számáraa lehajlított végű ollót, aminek láttán talán már nem is volt annyira ijesztő a folyamat. Nem tudjuk vele megszúrni a puha bőrüket, nem sértjük fel vele a bőrt. Persze, ezzel a tárgyal is, mint minden vágóeszközzel, óvatosan és figyelmesen kell bánni!

Body

Nálam örök kedvenc a ruhácskák között. Nem tűrődik fel, nem csúszik ki, nem lóg ki sehonnan. A dereka állandóan zárt marad, nem fázik. Body-t minden gyerekboltban kapni, van hosszú és rövid, vastagabb és vékony kiszerelésben is. A 0-24 hónapos babákra gyártják és sajnálom, hogy nagyobb csemetékre már nem lehet találni. 

Bár, még nem tartunk ott, de előre pityergek, hogy a későbbiekben meg kell válnunk tőle. Igaz, van a dolognak előnye és hátránya is. Egy 3 éves gyerek, aki már pisil, kakil egyedül, ne bíbelődjön a patentekkel a lába között…

Vízhőmérő

Lehet, nevetségesnek találtok érte, de én egy éves koráig, minden fürdetésnél használatát vettem. Pontosan megmutatja, hány fokos a víz, így kétséget kizáróan kellemes, finom fürdőt vehet a manócska.

Sokaktól hallom, a könyökkel mérős megoldást, de én fázós ember vagyok, fürdeni is szinte forró vízben fürdöm, (de a babáknál maximum 37 fok lehet) talán nekem ezért is lett a legkézenfekvőbb dolog ez a megoldás.

Baba krémek

Fogzás ideje alatt, a babák popsija sokszor kipirosodik. Eleinte idegesítő volt, de egy idő után, már zsigerből elhárítottam a problémát. Olyan kenőcsöt alkalmazok (nem fogok márkát írni), amely antibakteriális és gyulladáscsökkentő egyben.

Jó, ha minden édesanya tarsolyában található egy jó krém, amely megoldja az ilyen problémákat. Én például, használom a mi „bibikrémünket” kültéri horzsolásokra, kisebb sebekre, karmolásokra egyaránt. Egy bibikrémre mindenkinek szüksége van.

Ez lenne a hétköznapi kis ötösöm, mely segíti mindennapi tevékenységeimet. Nem nagy találmányok, de vannak idők, mikor a legkisebb dolgok nyújtják a legnagyobb segítséget, nekünk, anyáknak…

Köszi, hogy olvastál! 🙂

Nagy Alexandra
Egy 19 hónapos kisfiú Anyukája 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .