Így tüntesd el a nem kívánt pigmentfoltokat!

Minden nő makulátlan bőrről álmodik, ám sokunk számára ez sajnos nem adatik meg. A pigmentfoltok gyakran hirtelen, minden előzetes figyelmeztetés nélkül alakulnak ki, sokan pedig a terhesség és a szoptatás okozta hormonális változások miatt találkoznak velük. Pigmentfolt „kisokosunkban” sorra vettük azokat a tényezőket, amelyek leginkább részt vesznek a kellemetlen bőrhiba kialakulásában, valamint összegyűjtöttük megelőzésének, illetve megszüntetésének lehetőségeit is.

Mi az a pigmentfolt és mi okolható kialakulásáért?

pigmentfolt„A pigment felszaporodását jelenti, általában egy határozott szélekkel rendelkező, halvány, szabálytalan foltot takar, amely az esetek döntő többségében, körülbelül 90%-ában a nőket érinti. Elsősorban az arc területén jelenik meg, de gyakorlatilag a test bármely részén felbukkanhat. Alapvetően nem tekinthető veszélyesnek, mivel önmagában nincs negatív hatása a szervezetre, de tünetei lehetnek például hormonális, bélrendszeri, gyomor, illetve máj problémáknak is.” – ”- tudhatjuk meg Dr. Horváth Zsuzsannától, a Bársony Orvos-Esztétika bőrgyógyász főorvosától.

„Tehát nem betegségek, azonban komoly esztétikai problémákat okozhatnak, mivel jól látható felületeken, elsősorban a homlokon, az arcon illetve száj környékén jelennek meg. Kimutatható, hogy megjelenésük hátterében az esetek körülbelül 30%-ában genetikai hajlam áll. Megfigyelések alapján a sötétebb bőrtípusú embereknél gyakoribb az előfordulásuk, de természetesen a világosabb bőrűeknél is kialakulhat.”

Hogyan előzhető meg a pigmentfoltok kialakulása?
„A pigmentfoltok kialakulásáért leginkább a különböző gyógyszerek, elsősorban hormon tartalmú készítmények, hormonális zavarok, májproblémák okolhatók. Terhesség idején is megjelenhetnek szintén a hormonváltozás miatt, azonban a terhességi pigmentfoltok a baba megszületése után jelentős százalékukban maguktól elmúlnak. A pigmentfoltok kortól függetlenül előbukkanhatnak bárkinél, ám leginkább a 40 fölötti korosztályt érinti, melynek oka, hogy az idő múlásával a bőr veszít feszességéből, valamint a bőrszínért felelős melanin termelődése is változik.” – magyarázza Dr. Horváth Zsuzsanna.

„Az évek során erős napsugárzásnak kitett bőrön sokkal magasabbá válik a pigmentálódás lehetősége, mivel a pigmentfoltok felszínre töréséért leginkább a napfény okolható. Kialakulásuk megelőzése elsősorban a megfelelő fényvédelemmel, vagyis a bőrtípusnak megfelelő napozószer használatával, valamint a kritikusan magas UV sugárzással járó időszakokban a napsütés kerülésével érhető el. A napégésért leginkább az UVB sugarak okolhatóak, míg az egyéb károkért, mint a bőröregedés, és a pigmentfoltok megjelenése, a bőrrák és fényérzékenység kialakulása, az UVA sugarak is nagyban felelősek. A napsugarak ellen tehát legfőképp olyan fényvédőkkel harcolhatunk, amelyek az UVA és UVB sugarak ellen is védelmet biztosítanak. Különösen érdemes szem előtt tartani, hogy a napsugárzás nem csak napozáskor éri a bőrt, hanem akár az utcán sétálva, sőt borús időben, és télen is! A hozzám látogató pácienseknek azt szoktam javasolni, hogy gyógyszer szedése mellett fokozottan ügyeljenek a fényvédelemre, illetve, ha szükséges, teljes mértékben kerüljék a napfényt”- tanácsolja a doktornő.

Hogyan kezeljük a pigmentfoltot végérvényesen?

„A bőrön megjelenő régi és új elszíneződések, szeplők, májfoltok, öregségi foltok jelentős része akár örökre is eltüntethető. Az, hogy mely folt kezelhető, az leginkább annak mélységétől, típusától és nagyságától függ. Az Erbium és KTP lézeres, illetve villanófényes eljárás (IPL) is gyorsan képes leszámolni a különböző foltokkal, pigment szaporulatokkal a test bármely területén. A kezeléseket egy vizsgálat előzi meg a Bársony klinikán, mely során a bőrgyógyász szakorvosunk tájékoztatja a pácienst a kezelés várható eredményéről és az egyéb tudnivalókról, a vizsgálat végén pedig tesztkezelést végzünk néhány négyzetcentiméternyi területen, hogy láthassuk a bőr reakcióját és ellenőrizhessük az egyéni érzékenységet.”

„Az eljárás során a pigmentek elnyelik a lézer vagy az IPL fényét, így fényenergia hatására „szétesik” a pigment, amit a szervezet sejtjei már képesek elszállítani. Az eljárás után a kezelt bőrfelület átmenetileg kipirosodhat, sötétebb tónusú lehet, de néhány nap elmúltával a folt elhalványodik. Tapasztalataink szerint a kívánt eredmény elérése érdekében általában nem elegendő egyetlen alkalom, néhányszor ismételni kell a kezelést 4 hetes szüneteket tartva. A kezelések után fokozottan ügyelni kell a megfelelő fényvédelemre, mivel a napsütés hatásár kiújulhatnak a pigmentfoltok.” – árulja el Dr. Horváth Zsuzsanna, a Bársony Orvos-Esztétika bőrgyógyász főorvosa.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .