Jót böngészni nem csak a világhálón lehet

Mikor a Böngésző sorozat könyveit kezembe vettem, rögtön tudtam, hogy 2 éves Ákos fiamnál nagy sikerük lesz. Így is lett: miután az irodában belenéztünk, határozottan közölte, hogy mind a négy kötetet hazavisszük, és őt egyáltalán nem érdekli, hogy én cikket akarok írni róluk.

Majd azon nyomban be is pakolta őket egy szatyorba, és elindult a kijárat felé. Három héten keresztül csak és kizárólag Böngészőket nézegettünk – és mivel most tanul beszélni, azokból tanulta, tanulja a legtöbb szót, a tartálykocsitól az apácáig.

A Böngésző-sorozatban Rotraut Susanne Berner szerző-illusztrátor évszakonként egy-egy könyvet állított össze, amelyből eddig a Téli, a Tavaszi és a Nyári böngésző jelent meg magyarul. Szöveg nélküli, gyögyönyörű képeskönyvek ezek, amelyekbe mi felnőttek is legalább annyira bele tudunk feledkezni, mint a család legifjabb tagja.

A képek mindegyikén egy-egy új helyszín tárul a szemünk elé a társasháztól, a falusi környezeten át, a kisváros főteréig, és még sorolhatnánk. Ezeken a visszatérő helyszíneken mindig az adott évszaknak megfelelő jelenetek zajlanak. A szereplők között is sok a visszatérő karakter, akiknek a kalandjait egy könyvön belül is, de akár a négyrészes sorozat egészén át is nyomon követhetjük.

Az alkotóművész sok kedves, humoros történetet rejt el gondosan megrajzolt, részletgazdag képein. Egyik kedvencünk a három apáca, akik a tavaszi könyvben látogatóba érkeznek a kisvárosba: miután vesznek valami harapnivalót az állomáson az utasellátóban, ellátogatnak a dínó-kiállításra, beszélgetnek a főtéren a fogadóssal, benéznek az áruházba, majd a kiülnek a tó partjára fagylaltozni.

A sorozat már Guido Wandrey Ki vár a várban? kötetével is kiegészült, egy lovagvár lakóinak az életéről.

Mitől olyan jók ezek a könyvek?

  • Mert gyermekkézbe való, vastag lapjait bátran forgathatják a legkisebbek is – már 2 éves kortól!
  • Aprólékosan, gondosan megrajzolt képei igazi esztétikai élményt nyújtanak.
  • Kedves, mókás figurái a gyermeki lélek érzékenységének megfelelőek.
  • A gazdag képi anyag történéssorai segítségével összefüggő meséket alakíthatunk ki, akár a kisváros, akár a vár lakóinak életéről.
  • A könyv gazdagon illusztrált lapjain a gyermekek komplex fejlesztéséhez számtalan ötletet és játékos lehetőséget találunk.

Nincs is annál kellemesebb, mint amikor egy gyermek órákon át hasal egy képeskönyv fölött, és lankadatlan kíváncsisággal böngészi a képeket, melyeken rengeteg ismerős dolgot, és még több újdonságot fedezhet fel minden egyes alkalommal.

Az egyes részletek megkeresése során számtalan értelmi képesség is fejlődik: az érzékelés, észlelés, emlékezet, képzelet. Segíti a szándékos figyelem és a szépre rácsodálkozó önkéntes figyelem kifejlődését. A képeken látszódó érzelmek és indulatok segítik a gyermeket saját érzéseinek megfogalmazásában és megélésében. A játékos tevékenység közben a feladattudat kialakul lassan, a feladattartási képesség is fejlődik.

A mesekönyv nézegetés a szülőktől is kreativitást igényel, mert nem előre megírt szöveget kell felolvasniuk, hanem a sűrűn telerajzolt lapról kell egy előre meghatározott képrészletet megkeresni mese, körülírás alapján.

A kiadó felkért egy logopédust és egy fejlesztő pedagógust is, hogy véleményezzék a köteteket, s állítsanak össze hozzá feladatokat. Az olvasás, írás, számolás elsajátításához többféle részképesség megfelelő színtű érettsége szükséges, melyeket már 3 éves kortól játékos feladatokkal lehet fejleszteni. Az időben elkezdett és rendszeresen végzett egyszerű játékok a tanulási zavarok megelőzésének remek eszközei lehetnek, de a korrekciós, felzárkóztató foglalkozáshoz is sokoldalúan felhasználhatók a könyvben rejlő lehetőségek. A szülőknek szánt feladatokat a kiadó honlapjáról tölthetik le az érdeklődők.

Kocsisné Péterfy Hajnal

Kapcsolódó link: www.naphegykonyvek.hu

hirdetés