Kényes téma: kislányok a nőgyógyásznál

A nőgyógyászati vizsgálat előtt gyakran még a felnőtt nők is szoronganak, hogyne lenne ijesztő egy tinédzser vagy egy kislány számára. Pedig vannak élethelyzetek, amikor elkerülhetetlen a találkozás, így érdemes megfelelően felkészíteni arra a fiatalokat. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical gyermeknőgyógyászati szakvizsgával rendelkező orvosa a szülők számára fontos tudnivalókról beszél, és elmondja, hogyan lehet konfliktusmentessé tenni az első vizsgálatot.

A szorongás oldható

Természetes, hogy azok a lányok, akik életükben először járnak nőgyógyásznál, tartanak ettől a helyzettől. A kisebbeket a fém műszereken kívül az is megijesztheti, hogy nem tudják, mi vár rájuk. Sok anyuka attól is fél, hogy a még érintetlen kislány a vizsgálat során sérül meg, holott a szakembernek sokszor nem is kell hozzáérnie a kis pácienshez. Előfordul, hogy ha szükséges, a végbélen keresztül történik a vizsgálat, ez pedig nem okoz sérülést. Ha sikerül megnyugtatni a lányokat és az édesanyjukat, gyorsan és a lehető legkisebb kellemetlenséggel megoldható a vizit, más esetekben akár el is kell halasztani azt az erős szorongás miatt. Éppen ezért nagyon fontos az orvos megnyugtató, bizalomgerjesztő személyisége, és a minden szempontból elfogadó légkör, amely a kiskorú lányokat fogadja.

A leggyakoribb problémák

7-8 éves korig nem jellemzőek a komoly nőgyógyászati problémák. Néhány szülő az emlő megkeményedése miatt hozza el a gyermekét, amely a korai szexuális érés természetes velejárója lehet.

A tinédzserek már sokkal gyakrabban fordulnak orvoshoz – elsősorban menstruációs problémák miatt, amelyek möött számos ok állhat a betegségektől a fertőzésekig. Előfordulhat, hogy egy egyébként jelentéktelen megfázás vagy influenza befolyásolja a ciklust. A helytelen életmód, a rossz szokások is felboríthatják a rendszert, mint például egy túl szigorú diéta vagy koplalás.

A tizenévesek egy részénél szexuális úton terjedő betegségeket diagnosztizálnak, például genitális herpeszt, trichomonast, chlamydiát, a leggyakrabban előforduló probléma a bakteriális vaginosis. Ennek hátterében számos mikroorganizmus állhat, a vírusoktól a baktériumokig. Sokszor a fiatal lányok számára ijesztő tünetek hívhatják fel a figyelmet a problémára: kisebb váladékozás és kellemetlen illat. Ugyanakkor a chlamydia gyakran más betegségek tüneteit utánozza, például epehólyag-gyulladásét, cystitis-ét. Sajnos nem ritka, hogy a tüneteket figyelmen kívül hagyva, a fiatalok tovább fertőzik egymást ezekkel a betegségekkel. (Egyes esetben nem a szexuális aktus során terjed tovább a fertőzés, hanem a fertőzött anya adja át ezt az újszülöttnek.) A kezelés azonban minden életkorban elengedhetetlen, ugyanis a nem kezelt betegségek súlyos következményekhez, így például meddőséghez vezethetnek.

A felvilágosítás kulcsfontosságú

Minden szempontból fontos lenne, hogy a fiatal lányok szexuális felvilágosítása időben megtörténjen. Ez sok anya számára kellemetlen, holott ha nem hangsúlyozzuk túl a dolgot, nem olyan kínos, sőt az élet természetes velejárójának tekinthető. Sokszor az is elég, ha már a kiskorban feltett kérdésekre őszintén válaszolunk, természetesen mindig az életkornak megfelelő szinten. Ha a gyermek érzi, hogy bármikor, bármilyen kérdéssel fordulhat a szüleihez, meg is fogja tenni. Amikor pedig már megkezdi a szexuális életet, a nőgyógyász felkeresése feltétlenül szükséges a védekezés kialakítása miatt. – javasolja dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza, gyermeknőgyógyásza.

A tinédzsereknél praktikus a kombinált védekezés, például óvszer és spermicid készítmények (például kúp, kenőcs, tabletta) használata – így kerülhető el a legbiztosabban a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegség. Igény szerint alacsony hormontartalmú fogamzásgátló tabletták is felírhatóak. Ha erről nem szeretne az anyuka beszélgetni a lányával, vagy nincs elég információja a témában, a nőgyógyász szakszerű információkkal szolgálhat, ráadásul „kívülállóként” a tizenéves akár könnyebben is elfogadja a tanácsait.

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkTöbb teljes kiőrlésű termék – kevesebb zsír a has körül
Következő cikkNincsenek forgalomban a veszélyes oltóanyagok hazánkban

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..