Kiabálsz, alkudozol vagy alkalmazkodsz?- Konfliktuskezelés a családban

Óriási a jelentősége, hogy a gyermekeknek milyen konfliktuskezelési módokat tanítunk meg, mert egész életére kihat az, amit kiskorban tanul, tapasztal. A kisgyermekkorban rögzült konfliktuskezelési technika jön majd elő stressz helyzetben akár 50 éves korában is – különösen, ha addigra nem sikerül kellő önismeretre szert tennie és az együttműködéshez szükséges magatartást kialakítania.

A szülőknek tehát nagy a felelősségük abban, hogy egy-egy akaratnyilvánítást hogyan kezelnek. Letörik-e erőszakkal, szóbeli ( vagy a legrosszabb esetben testi) fenyítéssel, büntetéssel, vagy csak egyszerűen figyelmen kívül hagyással, lelki terrorral. Vagy megbeszélik, türelemmel, a belátásra építéssel – bárhány éves gyermekről is van szó .

Csak legyen már vége!

A konfliktuskezelés a családban nem könnyű feladat, sokféle reláció fordul elő és sokszor egy időben és színtéren. A legfontosabb tapasztalatom az, hogy a menekülést, az elhárítást, és az alkudozást, de még néha az agressziót is azért vállaljuk be, hogy mielőbb szabaduljunk a konfliktustól, és kiléphessünk a szituációból – úgy, ahogy, csak legyen vége.

Ennek pedig elsősorban és alapvetően az az oka, hogy hiányos az önismeretünk. Nem ismerjük kellő alapossággal képességeinket, erősségeinket, gyengeségeinket. Ezért stressz helyzetben – amikor nincs idő hosszan gondolkodni -, a pillanatok tört része alatt azok a beidegződések jönnek elő, amelyek ezeknek a helyzeteknek a megoldására rögzültek, akár kora gyermekkorunkban.

Az önbecsülésünk megvédése – úgy érezzük talán -, az idők folyamán túl sok energiába kerül, és amikor nem sikerül megfelelően, akkor annak a tapasztalatnak okán ismét egyfajta mechanizmust rögzítünk. Önismeret hiányában ritkán tudjuk azt a megoldást választani, hogy szembe nézzünk a problémával, mert nem vagyunk tisztában saját erősségeinkkel. Ezért inkább csak arra törekszünk, hogy minél gyorsabban el- vagy kikerüljük a konfliktusokat.

Jó és rossz konfliktusok

A konfliktus akkor kezdődik, amikor az egyik fél észleli, hogy a másik fél negatív hatást gyakorol valamire, amely az ő számára fontos.

Például a gyermekünk ebéd előtt szeretne egy fagyit enni, vagy valamilyen édességet, és mi nem szeretnénk ezt megengedni, mert tudjuk, hogy elveszi az étvágyát, és egyéb más okok miatt sem. Nos, ekkor a gyermekünk úgy érzi, hogy abszolút “ellenséges” vele szemben az anyukája, és beveti a praktikáit, mindazt, amit addig megtanult annak érdekében, hogy elérje a célját.

Az mindenki számára egyértelmű, hogy a konfliktusokat általában úgy éljük meg, hogy azok negatív érzelmi hatásúak. Azonban vannak “jó” konfliktusok is. A világ fejlődéséhez szükségesek az ütközések, a viták, az érdekellentétek.

A legtöbb konfliktus két fő kategóriába besorolható:

• a “rossz”, amely blokkoló magatartáshoz vagy a csoport, közösség széteséséhez vezet,

• a “jó”, amely bátorítja a kreativitást, enyhíti a feszültséget, a változás szellemét viszi a (családi) közösségbe.

A baj akkor kezdődik, ha ezek a konfliktusok elszaporodnak, vagy gyakran és ismételten valakinek a kárára végződnek, azaz valaki, vagy valakik veszítenek a jogaikból, lehetőségeikből, a számukra fontos dolgokból.

Mindennapi konfliktusaink

Egy közösségen belül minél nagyobb az összezártság, a közösség tagjainak egymásra utaltsága, annál intenzívebben jelentkeznek a konfliktusok. A világ országaiban sikerrel vetített valóságshow-k is nagyrészt erre az alapelemre épülnek: mindenki arra kíváncsi, mikor történik már “valami” az összezárt emberek között.

A mindennapokban a konfliktusok leggyakoribb színhelye a család, illetve az iskolai és a munkahelyi környezet. Egy munkahelyen a vezető szerepe adott, a családban a hagyományok útján a gyerek számára adott az alá-főlé rendeltség, míg egy spontán alakuló közösségben a tagok között dől el, hogy kié lesz a vezető szerep és hogy lesz-e egyáltalán. Persze előbb-utóbb lesz, és ez a folyamat nem kis konfliktusok forrása lehet.

Hogyan kezeljük?

Minden ember használ minden konfliktuskezelési módot, a személyt az általa legtöbbször használt, domináns egy vagy két mód jellemzi. A jó konfliktuskezelő legfontosabb képessége, hogy a konfliktuskezelési módok között adekvát módon, gyorsan és rugalmasan választ.

A különböző szituációk, eltérő feltételek nagymértékben meghatározzák az öt konfliktuskezelési mód közüli választást (pl. versengő – ha gyorsan kell dönteni), valamint további meghatározója a kultúra, munkahelyi konfliktus esetén a szervezeti kultúra. A különböző kultúrákban nagyon eltérő mértékben minősül szociálisan kívánatosnak a versengés vagy a kompromisszumos megoldási mód.

Thomas Killmann szerint öt fő konfliktuskezelési mód van:

1. A versengő konfliktuskezelési módot az együttműködés hiánya jellemzi, lényege a másik pozíciójának megszerzése vagy megdöntése, illetve saját érdekeink érvényesítése a másik kárára.

2. Az alkalmazkodó a versengő ellentéte, nagymértékben együttműködő. Az alkalmazkodó saját érdekeit hanyagolja, törekvései a másik érdekeinek irányába mutatnak.

3. A kompromisszumos konfliktuskezelési módot középútként értelmezhetjük, azaz mindkét fél eléri célját, de nem teljes mértékben.

4. A problémamegoldó megkísérli teljes mértékben kielégíteni mindkét felet, közös elintézési módot alkalmaz, cél-elérési helyzetben mindkét fél nyer.

5. Az elkerülő megpróbálja tagadni vagy hanyagolni mind saját, mind a másik érdekét.

A “Konfliktuskezelő stílus teszt” grafikus ábrája

Hogy melyik az az a konfliktuskezelő stílus, amelyeket a leginkább alkalmazol stresszhelyzetben, és melyek azok, amelyeket ritkábban alkalmazol, megtudhatod az ALITERA önmegismerést támogató tesztcsomagjából. A konfliktuskezelési stílus teszt a Standard tesztcsomag része, melyhez tartozik még a kommunikációs stílust vizsgáló teszt is. Egy alapos interjú után – a tesztek eredményeit is közösen átbeszélve – személyre szabott önismereti elemzést kapsz. Nagyon jó támpont ez az elemzés ahhoz, hogy megtudd, hogy alapvetően miért teszel bizonyos dolgokat úgy, ahogy magad sem szeretnéd, vagy megérted, hogy mások miért értenek félre adott helyzetben. De egyúttal azt is látni fogod, mire támaszkodj, milyen erősségeid vannak a kommunikációs képességeiben.

Az önismeret nem cél, hanem lehetőség, amelynek révén elérhetjük, hogy személyiségünk harmonikussá váljon és az is maradjon a még oly nehéz helyzetekben is. Nem érdemes várni, ha kétségeink vannak, a problémák felszámolásához az első lépése a tükörbe nézés vállalása.

Katona Erzsébet önismereti tréner

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkSütiárverés a beteg gyerekekért
Következő cikkMargó babanaplója 3.: Első nap az oviban

2 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Örülök Piroska, hogy a cikk elnyerte a tetszését! Annak pedig külön örülök, hogy Ön is úgy látja, hosszútávon az együttműködés a siker titka. Valójában rövidtávon is, de kétségtelen, hogy több idő kell hozzá, hogy elérjük a valódi együttműködést. Azonban még ennél is fontosabb, hogy erős önbecsülés, harmóniában lévő személyiség kell hozzá, hogy ezt a hosszabb utat végigi “csinálja”, az időközben érkező negatív jelzések ellenére és ezzel együtt. Azaz, hogy idő előtt ne adja fel 🙂 (ahogy Ön is teszi).

  2. Én nagyon hiszek a nyertes-nyertes megoldásokban, abban, hogy lehet közösen megtalálni a mindkettőtöknek elfogadható megoldást. Több idő kell hozzá, de hosszútávon biztosan megtérül. Köszönöm a cikket!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..