Egész napos családi fesztivál a Kolibri Színházban!

Kolibri Fesztivál

2018. szeptember 8-án immár 27. alkalommal rendezik meg a nagy sikerű Kolibri Évadnyitó Fesztivált, amelyen reggeltől estig tartó programokkal, saját és meghívott előadásokkal és vidám vásári hangulattal várják a családokat.

Az egész napos, ingyenes fesztiválon idén is a báb- és utcai előadóművészet legkiválóbb hazai és határon túli képviselői fogadják a közönséget. A színházban és a Jókai téren zajló, non-stop rendezvényre az ország számos pontjáról érkeznek produkciók a kicsik és nagyok szórakoztatására. Az idei vendégfellépők között szerepel a veszprémi Kabóca Bábszínház, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a szlovákiai Árgyélus Színház Écsi Gyöngyi mesemondóval.

Kolibri Fesztivál

 

A házigazda Kolibri Színház a Bogyó és Babóca, valamint a Moha és Páfrány című előadásokkal készül, ezen kívül a KIMI-Kolibri stúdiósok Tenyérbe zárt mese című vizsgaelőadását, valamint a nemzetközi együttműködésben megvalósult Binaurális sátor kísérleti etűdünket is láthatja a nagyközönség. Az előadások között a Kolibri Harsona Quartet játszik, a színház bejáratánál pedig a hagyományokhoz híven a Vitéz László Automata fogadja a gyerekeket.

Bogyó és Babóca a Kolibri Színházban!

A fesztivált a színház megalakulása óta Vitéz László világhírű megelevenítője, Kemény Henrik köré szervezik, aki egyben a fesztivál és a társulat egyik alapítója. A Kemény Henrik által megteremtett vásári bábjátékos hagyomány ezúttal a kolibris Nizsai Dániel Pulcinella éneke című produkciójában és a kaposvári BábSzínTér Vitéz László meséjében elevenedik meg.

 Kolibri Fesztivál

Idén is átadják a Kemény Henrik alapította Michel Indali-díjat, amelyet minden évben a műfaj egy-egy kiemelkedő képviselője érdemel ki. A fesztiválzáró szakmai beszélgetést Szűcs Katalin Ágnes kritikus vezeti. A védnökséget ebben az évben a főváros humánterületért felelős főpolgármester-helyettese, Szalay-Bobrovinczky Alexandra és Hassay Zsófia, Terézváros polgármester asszonya látják el.

A fesztivállal egy időben már megvásárolhatók az új évad előadásaira szóló jegyek és bérletek.

A Kolibri Fesztivál időpontja: szeptember 8., szombat, reggel 10 órától este kilencig. Helyszín: Jókai tér és Kolibri Színház (Bp. VI., Jókai tér 10.).

A fesztivál részletes programját itt olvashatjátok=>>

További klassz programokat az Élményajánló rovatunkban találsz!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .