Bogyó és Babóca a Kolibri Színházban!

Bogyó és Babóca

A Bogyó és Babóca kultikus mesesorozat, amely méltán népszerű a gyerekek körében, ezért a rendező, Andrusko Marcella különösen nagy kihívásnak érzi Magyarországon elsőként színpadra vinni a kis csigafiú és a katicalány történetét.

A Kolibri Fészek előadása egy kalandos éven át követi Bogyó, a csigafiú és Babóca, a
katicalány barátságának fordulatos állomásait. Bogyó és Babóca mellett
megelevenedik Bartos Erika kisállatok által benépesített mini-univerzumának többi szereplője is: Vendel, a minden lében kanál szarvasbogárfiú, Ugri, a hiperaktív
szöcskelány, Gömbi, a kis krumplibogár, Szellő, a királylányos szitakötőkislány, és
még sokan mások!

Bogyó és Babóca
A bábokat Rácz Kármen és Ruszina Szabolcs mozgatja.

„A Kolibri Fészekben készülő előadás során arra törekszünk, hogy az óvodás korú nézők minél könnyebben tudjanak azonosulni a cselekménnyel és a szereplőkkel. Ezért úgy válogattuk össze a meséket a dramaturggal, hogy az óvodás korosztály számára befogadható minikonfliktusok és azok feloldásai jelenjenek meg a színpadon, miközben igyekszünk kihangsúlyozni a kis mesék humorát – hiszen mindenki szeret nevetni –, és erősebb karakterjegyekkel kidomborítani a szereplők személyiségét” – mondta Andrusko Marcella, akit többek között Kolozsi Angéla: Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak című mesejáték címszereplőjeként ismerhetett meg a Kolibri Színház közönsége.

Különdíjat nyert a Bogyó és Babóca

Bogyó és Babóca történetét kerek egy évig, négy évszakon át kísérhetjük figyelemmel – velük együtt mosolyogva, nevetve, izgulva, mintha mi is az óvodás társaik lennénk. Hiszen a két főszereplő barátságának történetén keresztül egy egész közösség élete tárul elénk, az óvodában és azon kívül. Az előadás különlegessége, hogy az összes bábfigurát két színész, Rácz Kármen és Ruszina Szabolcs mozgatja. Így ez a sokszereplős játék kivételes technikai felkészültséget igényel a két bábművész részéről. Az előadásban meghatározó szerepe van a zenének is, amely szerves egységet alkot a történettel, a zenei motívumok és effektek ráerősítenek a sodró, pörgős cselekményre.

Bogyó és Babóca BrainBox-siker – interjú Bartos Erikával

Bartos Erika nagy sikerű mesesorozatának epizódjaiból Nagy Orsolya készített a Kolibri Színház számára színpadi adaptációt, a bábelőadást Andrusko Marcella állítja színre. A Bogyó és Babóca ősbemutatóját március 24-én tartották a Kolibri Fészekben, ezt követően az évad végéig további kilenc alkalommal látható az előadás ugyanott.

Az előadás zenéjét Bata István szerezte, a báb- és látványtervező Wunder Judit. A rendező munkatársa Vajdai Veronika, az előadás rendezője Andrusko Marcella.

A kultikus mesesorozat történetei most először láthatók színpadon.
Kalandra fel!
 
Az előadást 3-5 éveseknek ajánljuk.

Bogyó áés Babóca
Bartos Erika: Bogyó és Babóca – bábelőadás a Kolibri Fészekben

Jegyvásárlás és információk: kolibriszinhaz.hu

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .