Konzultáció a védőnőkkel

védőnők

2017  júniusában személyes konzultációt indított a kormány a védőnőkkel, hogy elmondhassák véleményüket a munkájukról, javaslatot tehessenek a döntéshozóknak. Az országos turné 18. állomása Szombathely volt.

Országos konzultáció a védőnőkkel

A fejtérfogatát és a súlyát is megméri a védőnő a kisbabának, majd a fizikális vizsgálat mellett tanácsokkal látja el az édesanyát. Szombathelyen 40 védőnő dolgozik, számukra az önkormányzat minden juttatást megad, ami a jogszabályban előírt, de ez nincs mindenhol így. Ezért indított országos konzultációt a kormány, amelynek 18. állomása a vasi megyeszékhely volt.

A védőnő feladatai

A védőnői konzultáció céljai

„Az a cél, hogy a tól – ig határokat összegyűjtve, tehát mennyi a minimum és mennyi a legtöbb, amennyit most kapnak a védőnők, azt figyelembe véve egy egységes védőnői bértábla kidolgozására tegyek javaslatot a kormánynak február közepén, amikor végére érek a védőnői konzultációnak.” – mondta Bábiné Szottfried Gabriella –  az Egészségügyi Szakmai Kollégium Védőnő Tagozat elnöke

Továbbá az informatikai rendszer zökkenőmentes működtetése, az életpályamodell kialakítása, a továbbképzések szakosítása és a szakmán belüli specializáció is szerepel a tervek között. A védőnői szolgálat mindig meg tudott újulni az elmúlt 100 évben, a 21. század kihívásaira is fel kell készülni – hangzott el a konzultáció tapasztalatait összegző sajtótájékoztatón.

Védőnői hálózat szükségessége

„Az az érdekünk, hogy a családok erősek legyenek, az az érdekünk, hogy a gyermekeink egészségesek legyenek. Mindkettő érdekében nagyon fontos a védőnői tevékenység.” – mondta Puskás Tivadar, Szombathely polgármester

A védőnői szolgálat Európában hungarikumnak számít, sehol máshol nem működik hasonló hálózat. A kormány idén 10 milliárd forinttal emelte a rendszer finanszírozására szánt költségvetési forrást.

Kilencven éves a védőnői szolgálat

forrás: tvszombathely.hu 
fotó: 

Erről a témáról még az Egészségügy rovatunkban olvashatsz többet!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .