Korai nyelvi fejlesztés – iskolai nyelvoktatás

Korai nyelvi fejlesztés - iskolai nyelvoktatás

Kedves Édesanyák, élménybeszámolónak szánom jelen cikkemet is, de most talán a negatívumokról is írnék, olyan kritikákról, előítéletekről, megbélyegzésekről, melyek többnyire általános iskolában oktató kollégáktól érkeznek.

Az elmúlt hetekben is sikerült belefutnom egy efféle, ártatlanul induló eszmecserébe, ami aztán megítélésem szerint – furcsa mód – eldurvult. Kísértetiesen hasonlít a téma két táborból való, egymással homlokegyenest szemben álló megítélése a hordozáséhoz. Biztosan vannak köztetek szép számban gyermeküket kendőben, vagy egyéb eszközökben hordozó édesanyák és biztosan kaptatok ti is már úton útfélen kéretlenül megjegyzéseket, kritikát, figyelmeztetést, arra vonatkozólag, hogy ne tegyétek tönkre gyermekeitek csontozatát, anatómiáját azáltal, hogy a számukra legelőnytelenebb pózokban a testeteken hordozzátok őket, ahelyett, hogy betennétek őket egy jó minőségű, erre a célra kifejlesztett babakocsiba, ahol az egészséges fejlődésük sokkal inkább biztosítva látszik. Továbbá érzelmileg is csak ellehetetlenítjük gyermekünket a hordozással, akit így gyermeteg módon magunkhoz láncolunk. Szabad mozgásában is gátlunk. Ugyanígy megélheti bármely gyermekét hosszan, közösségben, vagy legalábbis a négy fal közül kilépve szoptató édesanya, hogy nőtársaik megszólják, megítélik ezért.

Előítélet vagy divathóbort?

Lehet, hogy messze kerültünk ezzel a fejtegetéssel a korai nyelvfejlesztés témakörétől, de fontosnak tartom a sztereotípiák felismerésének szempontjából: mindig létezik a két pozíció: azé, aki teszi a dolgát, cselekvő résztvevője, alakítója egy fejlődési szakasznak, folyamatnak és azé, aki azt fokozott figyelemmel kíséri és nagy magabiztossággal megítéli. S szinte kivétel nélkül nők vagyunk azok, akik ebben a vitában részt veszünk. Mindannyian korábban vagy éppen a jelen pillanatban érintetten….
A korai idegennyelvi fejlesztés létjogosultságát is lépten-nyomon megkérdőjelezik.

Divathóbortnak nevezik, ami nem könnyíti és nem is gyorsítja meg a későbbi valós nyelvtanulást. A kicsik szülő által folytatott kétnyelvű nevelését is sokan egészségtelennek tartják, s a kicsiket legfőképpen a szülő rossz kiejtésétől, a nyelvtani hibák átvételétől féltik, meg attól, hogy eképpen leterhelve testileg, lelkileg, mentálisan, saját anyanyelvükben nem fejlődnek majd kellőképpen.
Egy percig nem állítom, hogy nem történhetnek hibák, tévedések, túlkapások, felelőtlenségek a hordozásban, a szoptatással vagy éppenséggel a korai nyelvfejlesztésben, de alapvetően gyönyörű, mindkét résztvevő számára boldogító folyamatról beszélünk itt.

Azt, hogy mit érez a hordozott gyermek és anyja, miközben egy ütemre mozdul és ring, összesimul, szinte eggyé olvad, meghitten beszélget és szemlél, amerre jár, azt, hogy milyen közelséget élnek meg mindketten, s ebből fakadóan milyen érzelmi pluszra tesznek szert, az csak az tudja, aki ezt megélte. És mindemellett a hordozásra sem kényszerít senki, egyetlen édesanyát sem, aki nem érez elhivatottságot erre. Ugyanez a helyzet a szoptatás kérdésével is és ugyanez a korai nyelvfejlesztéssel is.

Azok az édesanyák vállalkoznak a két nyelven történő nevelésre, a korai nyelvi fejlesztésre, akik erre elhivatottságot éreznek.

Saját indíttatásból teszik, nagy odafigyeléssel, a mikéntek hosszas latolgatásával, gyermekükre fókuszálva, utakat keresve hozzá. Ebből már rossz nem sülhet ki.
Hibákat persze elkövethetnek, lehet, nem tökéletes a nyelvtanuk, a kiejtésük, de kérdem én, nem tarthatunk ettől bármely későbbi nyelvtanár esetében is? S a kettejük között kialakuló több nyelven zajló párbeszéd pedig sokrétűbbé is teheti kapcsolatukat.
Vannak édesanyák, akik a vizuális nevelést helyezik előtérbe, mert abban erősek, mert azt tartják személyes okokból fontosnak, mások a zenei nevelésre esküsznek. Ezeket sem kérdőjelezi meg senki. Milyen csodálatos is, ahogy megnyílik a gyermek előtt a színek, formák világa, milyen hasznos is, ha fejlődik a finommotorika. A zene lélekformáló hatása, az éneklő édesanya mintája pedig mind olyan talizmán, mely egy életen át elkísér.

Mi a helyzet hát a nyelvvel? A sokféle nyelvhasználat lehetőségének megtapasztalásával? Mi lehet ebben a káros?

Én a két lányom esetében egy percre sem helyeztem az idegen nyelvet, esetünkben a németet az anyanyelven történő kommunikáció, nevelés elé. Második megélt nyelvként gyönyörűen belesimul mind a mai napig hétköznapjainkba. A játék, a közös, közösen választott kalandok nyelvi eszközeként, de erről korábbi cikkeimben már hosszabban írtam. Ugyanígy megélhető és működőképes rendszer, amikor a család több nyelven kommunikál.

Mert a kommunikáció megnyitja a világot!

Amire most ki szeretnék térni az az, hogy véleményem szerint mit adhat, ha a gyermek ebben a korban sokrétűbben, több nyelven, s ez által véleményem szerint tudatosabban kommunikál. Hogy ez a szerepjáték-szerű élmény, miként gazdagíthatja őt kifejezetten az iskola megkezdését megelőző hat évben.

Alapvetően jellemző társadalmunkban az elszigetelődés

Társas kapcsolatainkban, szórakozásainkban, kommunikációnkban és bizony tanulási folyamatainkban is magányosodunk. Az iskolás gyerekek tanulási folyamatára is ez jellemző, őket az iskola erre neveli.
Ez mutatkozik meg a nyelvórákon is, a csoportos együttlét során. Órai keretek között ugyanezt az elszigetelődést élheti meg a gyerek. A nyelvtudás a tanár számon kér – a diák reagál kapcsolatban kell, hogy megmutatkozzon. Amikor őt kérdezi a tanár, teljesít (jól-rosszul), amikor a tanár figyelme a társára irányul, azt kérdezi, ő azonnal kikapcsol. S mindemellett még meg is van elégedve mindenki, a tanár megkapta a hőn áhított figyelmet, a gyerek teljesített, csak a nyelvhasználat nem töltötte be alapvetően szerepét: nem szolgálta a kommunikációt, a társas érintkezést ember-ember között.
Ennek a helyzetnek a megtapasztalása tántorított el attól, hogy az iskolai nyelvoktatásban helyezkedjem el.

A gyerekek őszinte kommunikációja pedig gyermekeim születésével vált igazán vonzóvá a számomra. Ők még azért kérdeznek, mert kíváncsiak, úgy kérdeznek és szólnak, ahogyan valóban éreznek és úgy és addig figyelnek rám, ameddig őket valóban érdeklem. Úgyhogy felnőttként kihívásnak és megmérettetésnek tekintem a velük folytatott kommunikációt.

Munkám során boldogan használom ki a gyermekek eme, iskolás kort megelőző életszakaszát és építek az őszinte, nyílt kommunikációra való nyitottságukra, készségükre.
És ezt az állítólagos erőltetett előresietést ítélik el számos esetben általános iskolai tanárok.
1-6 évesekkel az életkoruknak megfelelően, egyre színesebb, gazdagabb kommunikációban élhető meg az idegen nyelv valós használata.

Korai nyelvfejlesztő gyerekfoglalkozásaimon valóságközeli kommunikáció zajlik, a kommunikáció közösségformáló erővel bír.

Csodálatos zsongó, zsizsegő gyerekcsapat és egymással beszélgető anyukák találkozásáról szólnak ezek a foglalkozások. Amit a résztvevők reményeim szerint és nagy örömömre élveznek. Mert találkozásainkkor a kommunikáció eredeti funkcióját hivatott betölteni: a társas érintkezést szolgálja. A gyerek életszakaszának megfelelő bontásban: a közös játékot, tombolást, huncutkodást igyekszik szolgálni, továbbá a kíváncsiságot, a kíváncsiságból születő kérdéseket hivatott megválaszolni. A közösségben rendetlenkedés alapélményére építek, ezen a bázison dolgozom és a foglalkozás menetét is igyekszem félbeszakítani, ha egy gyermeknek mondandója támad. Végre ő is közölni akar és arra használni a nyelvet, amire való! Roppant mód élvezem, hogy az oktatásnak olyan formáját űzhetem, ahol erre lehetőségem nyílik…

S szeretném remélni, hogy ez a fajta nyelvhasználat, amiről a fentiekben írtam, ha egyszer a gyerek sajátjává válik – akár az édesanya, vagy egy foglalkozásvezető közvetítésében, akkor az a talizmánjaként is működhet az iskolaévek során…

hirdetés
Budapesten Krabbeldeutsch néven korai nyelvfejlesztő foglalkozásaimat a legkisebbeknek (1-3 évesek) és a nagyobbacskáknek (3-6 évesek)2007 óta tartom. 2015 óta a kisiskolás korosztály is bekapcsolódott (6-10 évesek) a programba. Vallom, hogy a korai nyelvfejlesztés nem erőltetett előresietés, hanem egy korfüggő, vissza nem térő készség felismerése és kibontakoztatása. Várom kérdéseiteket szeretettel!
Előző cikkCsaládok Budapesti Világtalálkozója
Következő cikk10 dolog, amit egy kisgyerekes anyuka hallani se akar

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .