Egész évben várok rá és most itt van. Az önfeledt tétlenkedések, parttalan álmodozások és a szünet nélkül való rendetlenkedés ideje. Kétgyermekes anyaként, korai nyelvfejlesztőként minden téren nyári üzemmódra kell kapcsolnom. S teszem ezt szükségképpen de egyre rutinosabban és évről-évre növekvő lelkesedéssel.
Vége az iskolának, óvodának
Az iskola bezárta kapuit, 10 évesünk átvette az évvégi bizonyítványát. A kiscsoportosnál mi húztuk le az óvodai rolót. Tanítványaim a szélrózsa minden irányába rebbennek szét. Eljött a nyár. A vakáció. Számomra pedig a nagy kísérletezések, a folyamatos gyűjtőmunka és két és fél hónapos feltöltődés időszaka.
Nyár – rendezés, felkészülés ideje
Kezdem megemészteni az elmúlt tanév sikereit kudarcait. Elrendezgetem az év során felgyülemlett játékokat, képes segédeszközöket, mesekönyveket, legkülönbözőbb létfontosságú műtyűrőket. Szelektálni kezdek, a fontosat megőrzöm, a maradék kuka, kell a hely az újnak. Annak, ami majd az elkövetkező hetekben szembejön velem, úton útfélen, játszótéren, könyvesboltban, erdőben, a strandon, uzsi közben a barátoknál, csúszdaparkban. Egy fotó kapcsán, egy újságot lapozgatva, egy filmet nézve. Élethelyzeteket gyűjtök, beszédszándékokat veszek sorra, nyelvi eszközöket kapcsolok hozzá. Aztán bevillannak társasjátékok, amelyekkel milyen jól sorra is vehetnénk majd a gyerkőcökkel ezeket a bizonyos élethelyzeteket, aztán kiderül, jó-jó ez a társas, de mennyivel jobb lenne, ha más figurák vagy képek lennének benne, aztán előkerül az olló, a ragasztó, a színes ceruza és lassan újrakészül a boltban vásárolt, interneten rendelt, a bolhán kincsként talált hiányos, de házilag remekül kiegészített társas, vagy az, amit a barátnőm hozott Berlinből, mert meglátta és úgy érezte, na ez biztosan tetszene nekem.
Aztán látom ám a kis négyévesem épp szöszöl valamit, gyorsan lefotózom, mert illene egy képsorba, amivel egy mondókát illusztrálok majd, hogy biztosan megértsék a kicsit, a 10 évest meg megkérem vágja magát pózba, mert már csak egy sor képi megjelenítése hiányzik. Ha szerencsém van azonnal akcióba lendül, ha nem, kér előbb egy jégkrémet a hűtőből, amit együtt csináltunk reggel. Szóval valahogy így zajlanak a nyári mindennapok… amikor nem dolgozom, csak „játszunk” magunknak, és ilyenkor nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a szakmám és a magánéletem ilyen harmónikusan, egymást erősítve összemosódik.
A tesztcsapat
Mindeközben finoman lopom be a német nyelvet a lányaim életébe. Velük próbálok ki minden újonnan összeállt segédeszközt, társast, logikai feladatot, rajzolósdit először, kíváncsian várom a nyelvi reakciókat, az érzelmi fogadtatást, a tetszésnyilvánítást, azt, hogy náluk átment-e a léc felett, ami magamban, belül olyan jónak, kérdésesnek, még hiányosnak tűnt. Közösen átírjuk, javítjuk, kukába helyezzük, vég nélkül újra-újra játsszuk, olvassuk, azt ami hiányos, gyengusz vagy nagyon vicces, izgalmas lett. Ők spontán módon én tudatosan teszem mindezt. Roppant izgalmas folyamat ez a számomra, melyet nem tudok bármikor, szándékkal előidézni, de amikor beindul, gyorsan nyakon csípem. Ezért hevernek mindig földön, asztalon, teraszon, lapulnak táskában, csinos kis dossziékban az eszközök, hogy ha rátalál a „csapat” megkívánja, s rögtön a magáénak érezhesse azokat.
Krabbeldeutsch tábor
A nagy gyűjtésben nem csak a szeptemberben induló új tanévre fókuszálok, nem csak gyermekeim „nyárias” nyelvi fejlesztésére, hanem a nyár szakmai fénypontjára – én legalábbis így élem meg, – a Krabbeldeutsch táborra. Ahol valósan megéljük, amit annyiszor hangoztatok: gyermekekkel mindig úgy játszom, úgy igyekszem játszani, úgy fejlesztek nyelvet, lelket, testet, hogy közben nem imitálok, nem úgy teszek, mintha, hanem azt teszem, hogy… Sommerdeutsch néven emlegetem azt a táboros ténykedést, ahol végre annyi mindenre nyílik lehetőségünk, a játékos tanulási, megtapasztalási folyamatokba bevonjuk a legkülönfélébb anyagokat és közegeket, a homokot, a vizet, a sarat, a madárcsicsergést, a bogármászást, a bőrünkön érzett napsütést, a napozókrém illatát, a sok csinos fürdőrucit, a hűsítő limonádét a ragacsos finom édes fagyit, a szelet, a felhorzsolt térdeket, a legmenőbb ragtapaszt. A sikítozást, a labdajátékot, a közös jóllakást és az elfáradt délutáni hazautazást. A „Jajj, még gyorsan pisilni kell”-et, pedig mindjárt leszállunk a vonatról. Ezért táborozunk, hogy alkalom nyíljon ennyi mindenről természetes módon tudomást szerezni, hogy megtapasztalhatóvá váljon, milyen természetesen vonható be az ideggennyelv a mindennapokba. Olyan családoknál is, ahol ezt nem indokolja esetleg a szülők származása, vagy az élettér. S mindezt azért, hogy ablakot nyissunk egy kicsivel tágasabb világra, hogy gyermekünk megtapasztalja, ilyen is van, ő erre is képes, ezt is élvezi…
És kedves Szülők ne feledjétek, Ti magatok is „táborozhattok” gyermekeitekkel a Balatonon, a strandon, akár a fürdőszobában! Kísérletezzetek bátran!
