Nyári tábor – Békéscsabai Napsugár Bábszínház

Nyári tábor - Békéscsabai Napsugár Bábszínház
Nyári tábor - Békéscsabai Napsugár Bábszínház - pixabay

Nyári tábor – Két turnusban szervez nyári tábort a jövő héttől a Békéscsabai Napsugár Bábszínház. A teátrum várhatóan 2023 elején a Modern városok program részeként megújuló Ursziny-Beliczey-kúriában kap új játékteret.

A kisiskolásoknak szóló egyhetes táborokban a gyerekek megismerkedhetnek a bábok világával, a bábkészítéssel és – mozgatással, a mesedramatizálással. Paraván mögötti kesztyűs bábokkal is játszanak majd. Lesznek árnyjátékkal kapcsolatos feladatok, a hét végére pedig összeállítanak a szüleiknek egy pár perces előadást – nyilatkozta az MTI-nek a teátrum igazgatója.

Lenkefi Zoltán elmondta, jelenlegi helyükön, a Békéscsabai Jókai Színházzal közösen használt Ibsen Házban egy terem az övék teljesen, a műhelyet csak akkor használhatják, ha a színházban épp nincs próba vagy előadás.

Diafilmek, hangoskönyvek, CD és DVD gyerekeknek | Pepita.hu

Hely hiányában nem tudnak túl sok bemutatót tartani…

„azaz nem tudunk olyan színvonalon működni, mint sok más bábszínház” – fogalmazott. Az önkormányzat megértette a problémát, ezért a Modern városok program részeként épülő Munkácsy-negyedben, a megújuló Ursziny-Beliczey-kúriában kapnak új játékteret várhatóan 2023 elejétől.

A 19. századi műemlék épületet egyrészt felújítják, másrészt Fajzi Tamás békéscsabai mérnök tervei alapján egy épületrész hozzáépítésével bővítik. „Az új rész egy modern doboznak fog kinézni, így ki tudjuk emelni a kúriát” – mondta Lenkefi Zoltán.

Az új helyen három terem lesz: 50, 80 és 120 nézőt tudnak majd befogadni, emellett – közművelődési és kismértékben turisztikai elemként – foglalkozásokat tudnak tartani gyerekeknek és csoportoknak. Terveznek játszóházakat, interaktív kiállításokat és egy tejivó jellegű kávézót is az épületben – sorolta.

Múzeumok éjszakája, több mint 500 program | Babafalva.hu

Nyári tábor program

„A tervek szerint az új bábszínházban minden a nap és a fények játékáról fog szólni. A bejárat különböző színű és formájú üvegekből áll majd, melyen belépve a nap nagyon izgalmas színekkel ajándékozhatja meg a látogatókat. A színház nagyterme pedig az elképzelések szerint olyan lesz, mint a csillagos égbolt” – fogalmazott.

Rv, Lakókocsi, Éjszaka, Kemping, Kaland, Kültéri, nyári tábor
pixabay

Hozzátette, a két épület között, a szabadban van egy tér, ahol szintén lehet majd, „akár a fák alatt játszani”.

Az új hely előnye továbbá, hogy a jelenleginél sokkal erőteljesebben meg tudják szólítani a középiskolás korosztályt. És a felnőtteknek is tudnak előadásokat tartani. Utóbbira véleménye szerint hatalmas igény van Békés megyében, az eddigi ilyen programjaik mindig teltházasok voltak.

Hallottam egy pletykát, mit tegyek? | Babafalva.hu

„A hangstúdiónkat időnként szeretnénk a középiskolás zenekaroknak megnyitni, akiknek akár koncertezési lehetőséget is tudunk biztosítani a kertben, ilyen apró lépésekkel próbáljuk meg őket bevonni a bábszínház életébe” – fogalmazott az igazgató.

Hozzátette, a műhely teljesen külön lesz, a zajok nem hallatszanak át az előadóterekbe, ami azért fontos, mert jelenleg is többször kérnek tőlük más bábszínházak kivitelezési munkákat.

A nettó 1,3 milliárd forintból megépülő új bábszínház kivitelezési munkái – amelyeket a Galéria Invest Kft. végez. 2021 januárban kezdődtek, szerződés szerint 2022 augusztusáig tartanak – tájékoztatta az MTI-t a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft.

Lány, Pipacsok, Piros, Vörös Haj, Tábor, Virág, nyári tábor
pixabay

A békéscsabai bábjátszás története 1949. szeptember 9-ig, a Mesevilág Bábcsoport megalakulásáig nyúlik vissza. A csoport többször váltott fenntartót és épületet is, 2010 óta a Jókai Színházzal közösen az Ibsen Házban dolgoznak.

Napelemes lámpa vásárlás: árak, képek infók | Pepita.hu

Eleinte Gellért Erzsébet vezette a bábegyüttest…

…aki 1961-ben átadta a stafétabotot Lenkefi Konrádnak, az ő vezetése mellett vált az akkor már Napsugár névre keresztelt teátrum országosan, majd nemzetközileg is ismertté.

1968-ban indult útjára a Nemzetközi Bábfesztivál, 2014 óta szervezik – már Lenkefi Zoltán vezetése mellett – a Bábos Drámaíró Versenyt is nagy szakmai elismerés mellett. A fesztiválokat legutóbb a pandémia miatt nem rendezték meg.

A társulat megkapta már többek között a Művészeti Nívódíjat és az Örökös Kiváló Együttes címet. Békés megyei Príma Díjat, 2018-ban pedig a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetést vehettek át.

hirdetés
Ha van kimeríthetetlen téma és témán belüli kérdéskör ezen a csodálatos bolygón, úgy vélem ezek pontosan a gyereknevelés és a család témakörei. Minden nap hoz némi változást, mindig jönnek újabb és újabb fordulatok a világban, mindig lesznek időszerű kutatások, melyekről igenis érdemes írni. Önnön gyermekkori tapasztalatokat, személyes gondolatokat, szakmai cikkek fordításait öntöm szavakba. Az írás az életem fő mozgatórugója. Legyen szó cikkekről vagy versekről, izgalmasnak és gyönyörűnek találom az alkotás ezen módját. Az információáramlás könnyeden zajlik modern világunkban, ezért nagy lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű közösséggel oszthatom meg mondandómat, mint amilyenek Ti vagytok!
Előző cikkSzínes nyári programtippek a szünidőre
Következő cikkMúzeumok éjszakája – programok Debrecenben

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .