Kreatív rajzóra esős napokra, online, gyerekeknek

Kreatív rajzóra esős napokra, online, gyerekeknek

Az elmúlt időben meglehetősen kiszámíthatatlan az időjárásunk. Egyik reggel még tavaszias, már-már nyárias meleg öleli át a kerteket, délre esőfelhők hada hoz szürkeséget, délutánra pedig eső hull alá az égből és a mord idő még sokszor az emberek életkedvét is elmossa. Ezekben az ingatag mindennapokban különösen nehéz lefoglalni a gyermekeket, hiszen őket is megviseli a folytonos változás.

Ilyenkor elhangoznak olyan mondatok, mint az anyaaaaa, unatkozooooom vagy a nem tudok mit kezdeni magammal – és jó gyerekekhez méltóan a szülőtől várják a megoldását a reménytelen helyzetnek. Nektek, szülőknek pedig nincs mindig időtök arra, hogy leüljetek lefoglalni csemetéiteket, pláne, ha közben szalad a ház és az ebéd is várat magára. Ilyen eshetőségekre hoztunk nektek az internet világából egy nagyon szuper ötletetet, amivel könnyedén kreatív feladat elé állíthatjátok az unatkozó gyermeket.

„How to draw…” – azaz Hogyan rajzoljunk… YouTube videók

Emlékszem még amikor kicsi voltam én is előszeretettel szöszöltem a számítógép előtt rajzolós videók után kutatva. Azt figyelembe véve, hogy sosem voltam egy rajz-tehetség. Ezekben a nagyon szuper videókban lépésről lépésre megmutatják, hogyan rajzoljunk le egy macskát, autót, kutyát, mesehőst, emebri alakot, arcot, testet, geometriai formát. Megmutatják miként árnyékoljunk vagy hogyan tegyünk valamit olyan hatásúvá, mintha kiemelkedne a papírból. Ami a legjobb, hogy egy videót annyiszor játszik le a gyermek, ahányszor a pontos elsajátításhoz szükséges. Bármikor meg lehet állítani, ha elekadna, le lehet lassítani, ha túl gyors a munkamenet és mindent megtanulhat könnyedén, egyedül, egyetlen (vagy temérdek) videó alapján. Pusztán türelem és érdeklődés kérdése.

Hogyan rajzoljanak a legkisebbek?

A legkisebbeknek talán elsőre az Art for Kids Hub nevezetű csatorna ajánlott a leginkább. Habár a videók nyelve angol, ez nem nehezíti feltétlenül a megértést ugyanis a csatorna készítője a saját gyermekei és felesége segítségével mutatja meg lépésről lépésre, hogy melyik vonal után, mi következik. Gyermeki formák és figurák, még semmi bonyodalom vagy nehéz árnyékolási technika, csupa móka, színek és kacagás. Íme néhány példa:

Mókás süti rajzok
Én kicsi Pónim

IDE KATTINTVA PEDIG A TÖBBI VIDEÓJUKAT IS MEGTALÁLJÁTOK

Hogyan rajzolj formákat?

A rajzolási technikák elsajátításához elengedhetetlen, hogy a gyermekünk megismerkedjen a különböző formákkal, alakzatokkal, mint a négyzet, téglalap, háromszög, kör, stb. Ez is egy angol nyelvű videó lesz, viszont jól láthatóak itt is a lépések. Ezzel nem csupán a formákat tanulja meg lerajzolni, hanem a színeket is gyakorolhatja a kicsi.

Így rajzolj formákat

Hogyan tanuljunk árnyékolni?

Az árnyékolás a rajzolás egyik leglényegibb része, hiszen ez teszi élethűvé és valóságossá a papírra vetett remekműveket. A megfelelő árnyékolás és satírozás, a papírra vetett odeképzelt megvilágítás által egyre ügyesebb és ügyesebb figurákat tanulhat lerajzolni a gyermek.

Hogyan árnyékolj?

Ebben a videóban elmagyarázzák, hogy milyen ceruzák, eszközök szükségesek a folyamat elsajátításához. Különféle puhaságú grafitok, radír, faragó, esetleg egy zsebkendő a satírozáshoz, stb. Majd lépésenként bevezet minket az árnyékolás alapjaiba. A videósorozat további részeiben pedig fokozatosan halad az oktatással.

Hogyan rajzolj embert?

Nos, számomra mindig is ez jelentette a legnagyobb kihívást, hogy miként rajzoljak embert… és a mai napig valahol a pálcika-ember és a bár a teste felismerhető, az arca megrekedt egy erősen deformált mosolygós fej képében – szintjén járok. Viszont bőven találhatunk oktató videókat arról, hogyan rajzoljunk felismerhető arcot és hogyan rajzoljunk emberi testeket.

Emlékszem kisebb koromban megpróbáltam én is videó alapján, de nekem türelem híján valamiért mindig rémült fejű, játék Babrie-babák arcképei néztek vissza a lapomról a videókon látható életszerű ábrák helyett. Viszont némi türelemmel, idővel és gyakorlással, megtanulható a folyamat hogyanja.

Hogyan rajzolj emberi arcot?

Még általános iskolában volt rajzóra, melyen lépésről lépésre vettük az emberi test papíron lévő arányait, mekkorák legyenek a végtagok, hányszorosa a test a fejnek és a többi. Ott még egészen jól ment, amikor láthattam tanárnő mozdulatait a saját papírján, de itthon megpróbálva sokkal hamarabb lett nevetséges az általam rajzolt emberszerű lény, mint arányos. Tudjátok… amolyan tinédzser szerű ábra mosolygott rám vissza, esetlenül hosszú végtagok és aránytalanul kicsi test képében. No de ha lett volna videó, amit nézhetek, biztosan hamarabb megtanulok embert rajzolni.

Hogyan rajzolj emberi testet?

Rajzolni, hacsak az embernek nincs veleszületett tehetsége, nem könnyű, de igenis megtanulható tevékenység. Különösen a temérdek online oktatóvideós lehetőséget tekintve. Mindössze elegendő a YouTube keresőjébe beírni a három varázsszót: HOW TO DRAW és videók százai, ezrei jelennek meg.

Esős időkben pedig, különösen, ha még hideg is van odakint, nagyszerű elfoglaltság lehet akár az egész család számára, ha rajz-versenyt indítotok ugyanazon videó nézése során, majd megnézitek, hogy kinek sikerült a legjobban. Mondjuk az kaphat egy csokit, vagy bármilyen apróságot (amit aztán testvériesen megoszthat a versenytársaival is, ha szeretne).

Mindenkinek kellemes rajzos kikapcsolódást és örök alkotói kedvet kívánunk!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .