Egy háztartásbeli anyuka vallomása: remélem, hogy egyszer lesz újra rendes munkám

Egy háztartásbeli anyuka vallomása: remélem, hogy egyszer lesz újra rendes munkám

Tíz év telt el azóta, hogy a testhezálló ruháim és elegáns cipőim között matattam a másnapi meetingekre készülve. Tíz éve nem kezdem a reggeleimet ingázással. Hosszú-hosszú ideje már annak, hogy egy íróasztal mögött ülve böngésztem az e-maileket és a statisztikákat számolgattam. Tíz éve már, hogy mindezt felváltottam melegítőnadrágra, babázásra, a kanapén történő délutáni olvasgatásokra és játszótérre járásra.
– egy amerikai édesanya, Gretchen Bossio írása

Minden megváltozott

Az igazság az, hogy a háztartásbeliség felborította az egész addigi életritmusomat. Amikor egy irodában dolgoztam, minden vágyam az volt, hogy otthon maradhassak a lányommal. Ez volt a legfőbb cél, amit el akartam érni. Minden amit akkoriban tettem, arra irányult, hogy ez megvalósulhasson, a férjemmel készítettünk egy megtakarítási tervet, és csakhamar valóban elérhetővé vált ez a lehetőség. Sokkal vonzóbbnak találtam, mint a dolgozó édesanya szerepet, ahol ketté kellene szakadnom a mindennapokban. Tíz éve élek ebben a valóra váltott álomban – és most mégis ezt a “vallomást” írom.

Remélem lesz újra rendes munkahelyem

Hogy dolgozom-e minden nap? Természetesen! Főállású édesanyának lenni nem egyenlő a dologtalansággal, és bizonyos szempontból jóval nagyobb felelősséggel is jár a gyermeknevelést tekintve. Ezenfelül vállalok apróbb, otthonról végezhető munkákat, és igyekszem a férjem karrierjét is támogatni. Viszont nem hagyom el egyedül a házat, nem vezetek magányosan, hogy egy kicsit kikapcsolhasson az agyam az egyedüllétben, és nem ebédelek nevetve a munkatársakkal… egyszerűen nincs meg a megfelelő mennyiségű szociális interakció az életemben.

A nem otthon végzett munkának vannak bizonyos előnyei, például a főnök elismerése egy eredmény után. Otthon senki nem veregeti meg a vállamat, hogy milyen ügyesen összetakarítottam, vagy szépen hajtogattam a ruhákat. Senki nem tudja, hogy az éjjel négyszer keltem fel megnyugtatni a legkisebb gyermeket, utána pedig felkeltem időben, hogy a másik hármat iskolába indítsam. Nincsenek meg a kitűzött célok, amiknek a teljesítése elégtétellel töltene el, amik miatt érezném, hogy haladok valamerre a munkámban. Persze a férjem gyakran felvidít, és érezteti velem, hogy mennyire hálás azért amit nap mint nap teszek a családért. És amikor a gyerekeim megölelnek, és elmondják, hogy mennyire biztonságban érzik magukat a karjaimban, akkor pontosan tudom, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. Ahol nem csak a nappali munkaórákban, de éjjel is ugyanúgy szükség van rám.

Son, Mother, Family, Mom, Bubbles, Soap Bubbles, Love
pixabay

Ám ettől nem lesz könnyebb

Ez a fajta elismerés viszont mégsem ugyanaz. Nem érzem hasznos munkaerőnek magam tőle. Nincs fizetés, és nincs szabadság, ami alatt kitörhetnek a mindennapok megszokottságából. Igen, szeretek háztartásbeli lenni, és továbbra is úgy érzem, hogy ez egy valóra vált álom. Ha holnap felajánlanák, hogy visszatérhetek az irodába, szinte biztos, hogy nemet mondanék. Azonban amilyen az emberi természet, néha azért eljátszom a gondolattal. Az érzés, hogy mi lenne, ha… Mi lenne, ha lenne egy dadusunk, én pedig ismét munkaruhát öltve indulhatnék el dolgozni? Az a bizonyos „zöldebb fű” mindig kísérti a gondolataimat.

Vajon boldogabbnak és teljesebbnek érezném magam?

Vagy mindez csak vágyálom? Valójában csak nosztalgiázni szeretnék egy kicsit? Azt hiszem, a válasz igen. Sőt, biztosan tudom, hogy így van. Ha őszinte szeretnék lenni, be kell valljam, hogy elégedett vagyok. A valóra vált álmomban, háztartásbeli anyukaként. Ez is egyfajta karrier, ugyanis pótolhatatlan munkát végzek. Tervezgetek kiruccanásokat a barátnőimmel, ahol elmegyünk egy étterembe, és úgy tudok enni, hogy nem kell felvágnom valaki másnak az ennivalóját. Ahol jól kibeszéljük magunkat. Akármennyire is a jövőben lesz, de meg fog történni. Addig is írok egy listát, ahol felsorolom azokat a dolgokat, amikért hálás vagyok az életemben, és eltűnődök rajta, hogy mi is tesz engem sikeressé ebben a főállású anyuka munkában. Még akár célokat is kitűzhetek magam elé. Igen, szeretnék majd újra rendes munkahelyen dolgozni, de tudom, hogy most épp azt csinálom, amit mindig is akartam. És ez a tudat elégedettséggel tölt el.

VIA

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!