Kötelező lesz foglalkoztatni a közszférában a GYES-ről visszatérőket

munka GYES után

Nem csak a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon lévőket illeti meg a felmondási védelem, hanem a GYES időtartamának két évre csökkentése ellenére sem szüntetheti meg a munkáltató a munkaviszonyt a gyermek hároméves koráig.

Ez utóbbi esetben a védelem azt a szülőt illeti meg, aki a fizetés nélküli szabadságot utoljára igénybe vette.

A felmondási védelem időtartama 2010. április 30-ig a gyermekgondozási segély 3 éves időtartamához és az erre az időtartamra biztosított fizetési nélküli szabadsághoz igazodik.

A felmondási védelem időtartamát 2010. május 1-jét követően nem indokolt a gyermekgondozási segély 2 évre történő csökkentésével együtt lerövidíteni. Erre tekintettel a javaslat előírja, hogy 2010. május 1-jétől a felmondási védelem továbbra is a gyermek 3 éves koráig illeti meg a munkavállalót, függetlenül attól, hogy igénybe veszi-e eddig az időpontig a fizetés nélküli szabadságot.

A rendelkezés a gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményben, valamint szociális szolgáltatónál és szociális intézményben foglalkoztatott magasabb vezetők esetében kimondja, hogy ha 2009. január 1-jén a közalkalmazott megbízott magasabb vezető volt, akkor a jövőben is ellát felsőfokú szakképesítéssel magasabb vezetői feladatokat. Ez azonban nem alkalmazható, ha a vezetői megbízás mellett ellátandó munkakört külön jogszabály alapján csak felsőfokú végzettséggel lehet betölteni.

Forrás: MTI

hirdetés

2 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Tisztelt Cím!
    Kérdésem a következő:
    Gyesem lejárta után köteles e a munkaadó visszavenni a munkavállalót, ha igen, akkor mennyi időre, milyen feltételekkel, szabadság kifizetését hogy kompenzálják? Köszönettel, várom válaszukat. Andrea

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .