Mi legyen a fürdőszobapolcon?

Mi legyen a fürdőszobapolcon?

A fürdőszobában, a tükör mellett szinte mindannyian tartogatunk fontos holmikat: kencéket, trükkös női eszközöket. A jól megvilágított tükör fontos: árnyékok nélkül, kíméletlenül vehetjük szemügyre az arcunkat, mielőtt reggel kilépnénk a kapun. Jó, ha a kezünk ügyében vannak a segédeszközök, amik dédelgetnek egy kicsit rajtunk, kisimítják az ágy nyomait.

Persze nem költ minden nő pont azonos összeget kozmetikára. Nincs is ugyanakkora jövedelmünk, meg nem is találjuk mindezt ugyanannyira fontosnak. Vannak azonban olyan dolgok, amelyek kis költségvetésből is könnyen kihozhatók.

Bevásárlás 5.000 Ft-ból

Nézzük, mire költsük el azt az ötezer forintot, amit a fürdőszoba-polc tartalmára szánunk.

  • Legyen egy jó (de legalább közepes) minőségű hidratáló krémünk. Ez az alap, amelyre mindeninek szüksége van.
  • Ha a bőrünk további táplálást igényel, vegyünk egyszer-egyszer egy tápláló maszkot.
  • Könnyű arclemosóra is szükségünk van, illetve ehhez vattakorongra. Utóbbiból az egészen olcsón változatok is megfelelnek, persze néha azért kényeztethetjük magunkat a jobbakkal. A lemosó árfekvése pedig messze nem olyan fontos, mint az, hogy megfeleljen a bőrtípusunknak.
  • A szemöldökcsipesz fontos! A vékonyra szedett, mesterkélt szemöldök kevés embernek áll jól, és mivel mostanában nem is túl divatos: hanyagoljuk. Azonban a túlságosan kusza, rendetlen szemöldök sem mutat jól. Engedjük, hogy a saját természetes ívét kövesse, de az abból kilógó szálakat sajnálat nélkül szedegessük ki.
  • Jó fésű, jó hajkefe. Hajtípustól, frizurától függ, hogy melyikre van szükség: a lazább, szellősebb frizurák fésű igényelnek,  a laposabb vagy hosszú frizurák inkább hajkefét.
  • A fogkefe és a fogkrém mellett tartsunk fogselymet, és gyakran használjuk is.
  • Ajakápoló – különösen a téli szezonban, fűtött helyiségekben – szintén nélkülözhetetlen.

Ezek a termékek azok, amelyeket én – szubjektíven, persze – szükséges alapnak tartok a mindennapi kozmetikában.

Bevásárlás 15.000 Ft-ból

Ha egy kicsit nagyobb mozgásteret engedünk magunknak a kozmetikai vásárlásokban, akkor először a megvásárolt termékek minőségén javítsunk, és csak azután bővítsük a palettát.

  • Vegyünk egy igazán jó éjszakai krémet, és hetente párszor kenjünk be az arcunkat lefekvés előtt.
  • Kézkrém is legyen.
  • Használjunk hetente bőrtípusunknak megfelelő bőrradírt. Ha kétségeink vannak: egyeztessünk a kozmetikusunkkal.
  • A szemránckrém huszonöt fölött hasznos. Ha tudunk vagy szeretünk szemmaszkban aludni, akkor este kenjünk be vékonyan a szemünk alatti vékony bőrt, tegyünk rá maszkot – a pihenést is segíti a teljes sötétség – és adjuk át magunkat az alvásnak.
  • Érdemes választani egy jó minőségű szemcseppet: a fáradt vagy piros szem problémáit azonnal megoldja.
  • Ekkora összegnél már használjuk ki a smink nyújtotta lehetőségeket is. Először válasszunk alapozót vagy színezett hidratálót, és egy hozzá illő púdert, ha csak nem púderfelületű, matt alapozót vásároltunk.
  • Legyen egy sötét szempillaspirálunk. Ha sötét a szemünk: a spirál legyen fekete; ha világos, akkor a színeinkhez leginkább illő árnyalatot válasszuk. Melegebb bőr- és hajtónushoz inkább a mokkabarna vagy padlizsánszín illik, hidegebb színek mellé a szürke vagy a kékes-lilás árnyalatok tudnak nagyon szép színharmóniákat létrehozni.
  • Javaslom, hogy egy jó pirosítót is szerezzünk be. Akinek teltebb az arca: inkább közepes, matt árnyalatot válasszon, és az árnyékolásra helyezze a hangsúlyt. A csontosabb vagy szigorú archoz fényes, világos színeket érdemes választani, amikkel felderíthető az arc. Újra az a szabály: meleg színű archoz meleg színt, hűvösebb árnyalathoz hideg pirosítót válasszunk.
  • A bőrszínünkhöz illő szájkontúr-ceruzát és szájfényt vegyünk.

A fentiekkel együtt már kifejezetten ápolt, elegáns, szép külsőt varázsolhatunk magunknak minden reggel.

Bevásárlás 50.000 Ft-ból

Nos, ekkora keretből már bátrak lehetünk. Nem mondom, hogy ennél többet nem költhetünk a pipereszekrényre, de ezért már elég pazar összeállítást is vásárolhatunk magunknak. Megint felhívom a figyelmet: a minőség fontosabb a mennyiségnél. Inkább két szemhéjpúder-palettánk legyen, mint tizenöt, de az a kettő legyen tökéletes.

  • Érdemes megfelelő, mosható maszkokat venni – gézből, vászonból vagy vékony frottírból – amelyek a krémek hatását fokozzák, a pakolásokat pedig a helyükön tartják.
  • Vegyünk néhány körömlakkot (natúr, világos színt, átlátszó körömerősítőt és egy sötétebb, drámai, esti változatot), és körömlakk-lemosót.
  • Finom testápolóból legyen kétféle: egy általános és egy zsírosabb a bokára, térdre, könyökre: ahol durvább és szárazabb a bőr.
  • Lábápoló szerekből szükség lesz puhító krémekre, hintőporra, lábfürdőhöz sóra, szükség szerint bőrkeményedés ellen habkőre.
  • Ha komolyabban sminkelünk: speciális sminkeltávolító olajat vagy tejet vegyünk.
  • Legyen legalább két jó minőségű sminkpalettánk. Az egyiken natúr, matt színek legyenek (egy világos, mondjuk vanília árnyalat, egy közepes natúr taupe és egy sötétebb, barnás vagy barnásszürke), a másikon pedig élénkebb, drámaibb, fényesebb színek az esti sminkhez.
  • Ha szeretjük, szerezzünk műszempillát vagy tincses pillákat: nagyon szépen formázható vele a szem vonala.
  • Válasszunk legalább egy jó minőségű, különleges rúzst, ami csak hozzánk illik.
  • Érdemes egy porpúdert vagy más, fixáló terméket tartani, ami abban segít, hogy az eddig felrakott színek mind a helyükön is maradjanak.

A fentiekkel az ápoltságon túl egyedi, különleges megjelenést is elérhetünk.

hirdetés
Lakberendezési tanácsadó, kreatív nő, aki szereti a finomságokat és a gyönyörű, kreatív környezetet. Kedves Olvasónk! Szakértőnk elfoglaltságai miatt nem tudja tovább folytatni szakértői rovatát. A kérdezési lehetőséget azonban biztosítjuk számodra - ugyanebben a témában – ajánljuk aktív szakértőnket neked! Az eddigi kérdéseket és válaszokat, továbbra is olvashatod itt az oldalunkon.
Előző cikkTávmunka-házak: új munkalehetőségek vidéken
Következő cikkTerhesség 35 éves kor felett