Láng és a szuperverdák

  • érintett témák
  • mese
Láng és szuperverdák

Azt gondolom, egy 3 év alatti kisgyermeket lehetőleg még ne ültessünk a tévé vagy a monitor elé, és később is, ha csak teheti, a szülő is nézze vele együtt a mesét. Legalábbis legyen elérhető távolságban egy felnőtt, mert felmerülhet kérdés, amit meg kell válaszolni, vagy megijedhet valamitől a gyermek, amit el kell magyarázni, vagy félreérthet valamit, amire később már nem feltétlen jövünk rá, mi lehetett. Mindenképp fontos, hogy megfelelő mesét válasszunk.

Mitől jó egy kisgyerekeknek szóló mese?

  • rövid (20 maximum 40 perces)
  • értelmes (összefüggéstelen szavak, hangfoszlányok, bugyuta mondatok, csúnya szavak, ízléstelenségek nélküli)
  • Tanít valamit. (Nem kell, hogy fejlesztő legyen, de az előny, ha új szavakat, összefüggéseket tanít, vagy például számolnak benne.)
  • megmarad (Fel lehet idézni egy-egy mondatát, lehet énekelni a főcím dalát, el lehet játszani egy-egy történetet.)
  • Jó a zenéje.
  • Nem irritálóak a karakterei.

4 év körüli gyerkőcöknek szerintem még nem valóak a hosszú, másfél órás mesék. Túl sok a történés, pörgősek a jelenetek, érthetetlen számukra, nehéz megemészteniük, és nem egyszerű és nem is feltétlen jó, ha ennyit egy helyben ülnek.

Hogyan tévézzenek a kisgyerekek?

Mesét nézni persze jó, és minden gyerek élvezi és várja. Lehet ez egyfajta jutalom is. Vagy motiválás, ha épp arra van szükség.

A legjobb választás szerintem egy sorozatot nézni a gyermekkel. Mi úgy csináljuk, hogy előre megbeszéljük a gyermekkel, hogy egy nap meg lehet nézni egy rövid részt, másnap jön a következő. Esetleg ha aznap nagyon nem volt szófogadó a gyermek, csúnyán beszélt, nem úgy viselkedett, ahogy kellett volna, akkor azt mondjuk: „Ma nincs mese. Majd holnap.”

A mi közös családi kedvencünk: A Láng és a szuperverdák

Kisfiam azért szereti, mert autós, mert gyors.
Én azért szeretem, mert jó a zenéje, és vannak vicces szereplők, okos mondatok.
Férjem szerintem mindazért együttvéve, amit fent leírtam. 🙂

Még az állat szereplőknek is kerekei vannak, és az autómániás kisfiúknak (mert biztos nem csak az én kisfiam az, de tény, hogy neki az első szava is az volt, hogy kereke…) ez biztosan nagyon tetszik majd, de nekem szülőként is belefér ettől még az értelmes kategóriába a mese.

Arról szól igazából, hogy egy gyerek legjobb barátja a Láng nevű járgány, és ketten együtt mindent megoldanak, átváltoztatással, számolással, okosan, bátran. Kérdéseket tesz fel a gyerekeknek a mese, és ezért interaktív, és tényleg öröm nézni a kisfiam arcát, a válaszolgatások közben. Megismerteti a számokat, de még olyan fizikában használatos szavakat is, amiket szerintem sosem hallottam. Elmondja, mi mit jelent, vagy miért történik, miért mozog a tárgy, mi a gravitáció lényege, vagy mi a különbség tompa és hegyes szög között.

„Tévézz okosan!”: honlap a tudatos médiahasználatért

Lehet, hogy furcsa és túl komoly még egy kisgyereknek, mert bőven ráérne mindezzel az iskolában foglalkozni. De azért baj sem lehet abból, ha ezeket nem ott hallja majd először.
A komoly ismereteken túl a barátságról is szól a mese. Külön imádom benne, hogy az egyetlen gonosz szereplő, aki igazából nem is annyira gonosz, csak negatív figura, de nagyon vicces, mindig megkapja a magáét a barátjától is. Mert a barátság nem arról szól, hogy mindig egyetértünk a másikkal. Sőt, igenis meg kell mondanunk neki, hogy az nem jó, amit tesz és talán másképp kellene. Mindig van megoldás, csak meg kell találni – erre buzdít a mese. „Nem tudod, mire vagy képes, amíg meg nem próbálod.” – mondták a legutóbbi részben, amit együtt néztünk meg már harmadjára a kisfiammal. A főcímdalt pedig a nap bármely részében szívesen és jó hangosan énekli: Ide nézz, nincs semmi vész, egy-két-há és kész. … !

Nézzétek meg ti is ezt a sorozatot, nem fogjátok megbánni, én nagyon örülök, hogy nálunk lekörözte azt a másik autós mesét, azzal a másik piros, villámgyors autóval.

fotó: YouTube
hirdetés
Két éve kezdtem írni motivációs blogomat, ahol arra buzdítom az embereket, csinálják, amit szeretnek, csinálják jól és kitartóan, nem törődve azzal, mit szólnak mások. A gyerekemet is így nevelem és ezt szeretném nektek is átadni! Olvassatok szeretettel engem!
Előző cikkMi okozza az úszófület?
Következő cikkAlhasi fájdalmak nőgyógyász szemmel

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .