Ma reggel már NE használd ezt a készletet!

Visszahívta a NÉBIH a háromrészes, Star Wars reggeliző készletet!

Határérték feletti kadmium szennyezés miatt ismét kínai előállítású, kerámia eszközöket kellett kivonni a forgalomból. A „Star Wars” mintás (Kylo Rent és a fénykardját ábrázoló), három részes reggeliző szettből Magyarországra is szállítottak.

A problémáról a cseh hatóság értesítette a tagállamokat az EU élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül. A „Star Wars” motívumokkal ellátott három részes reggeliző szettből (bögre, tálka és tányér) Magyarországra is érkezett.

A vonatkozó jogszabályok értelmében az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokból és tárgyakból, szokásos felhasználási körülmények között, nem oldódhatnak ki anyagok olyan mennyiségben, amely veszélyeztetheti az emberi egészséget. A NÉBIH kéri a vásárlókat, hogy aki rendelkezik háztartásában a képeken szereplő készlettel, az ne használja azt, mivel a magasabb hőmérsékletű italok, ételek az esetek többségében felgyorsítják a kioldódási folyamatokat.

A RASFF riasztást követően az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv vizsgálatot indított az érintett hazai forgalmazóknál, hogy a kifogásolt tételt azonnal kivonják a forgalomból.

A visszahívásban érintett termék azonosító adatai:

  • Megnevezés: Három részes kerámia reggeliző szett „Star wars VII breakfast set”
  • Tételazonosító: STW41 201511333
  • EAN kód: 8435333851296
  • Importőr: KIDS EUROSWAN, S.L. N.I.F: B – 62521620, Avda. Cadí 46. Pol. Ind. Sant Pere Molanta, 08799 Olèrdola Spanyolország.

A NÉBIH felhívja a lakosság figyelmét, hogy a kifogásolt tétel 2016. április 4-e után került forgalomba Magyarországon. Az ezt megelőzően vásárolt készleteket – jelen információk alapján – nem érinti az intézkedés.

Amit a kadmiumról tudni kell:

A kadmium a természetben csaknem mindenütt előforduló környezeti szennyező anyag. Vegyületei erősen mérgezőek. A szervezetben elsősorban a májban és a vesében felhalmozódásra képes, bizonyítottan rákkeltő hatású. Élelmiszerekkel érintkező, nem megfelelően készített anyagokból, edényekből, eszközökből is kioldódhat, jelenléte a legkisebb mértékben sem kívánatos.

Forrás: NÉBIH

Erről a témáról az Életmód rovatban olvashatsz többet!

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .