A felkelő nap első sugarai átosontak a redőny résein. Megsimogatták Teri karját, majd vállán, arcán futottak tovább és a szempilláin tartott néhány ébresztő-pihenő pillanat után a falon alvó légy felé irányultak, jelezve a reggel közeledtét.
Teri behúzta a függönyt, így a kíváncsi napsugarak nem jutottak el Simon úrig, a lakás és az alatta levő vegyesbolt gazdájáig. Pedig azok nagyon szerettek volna bebújni a hatalmas őszes sörény alá és szétterülni azon. De Teri gondosan őrizte férje álmát, halkan bújva ki az őt álmában is ölelő karok alól. Felült, nézte élete párját, a most békésen szuszogó, időnként nagyokat horkantó, kissé pocakosodó férfit, aki eközben a meleg takaró alól kidugta gombás körmű lábait, majd hangos és szagos szellentés után megkönnyebbülten oldalára fordult. Terinek szép volt most is, így is és örült, hogy ma végre jól aludt Simon, mert hetek óta nyugtalan volt, azt mondta sok gondja van az üzletben, az új adózással, a beszállítók nem pontosak, meg a nagy hőség idő előtt tönkreteszi a romlandó árukat, így nagy a veszteség. Többször postára is kellett menni, ott sokat várni, veszekedni. Éjszakánként dobálta magát, álmában is fel-felkiáltott, hiába ivott lefekvés előtt néhány korsó sört, sőt hozzá, hígítónak, pálinkát is. De ez az éjszaka békés volt, a felesége által sörbe titokban áztatott nyugtató megtette a kívánt hatást. Még pisilni sem kelt fel, pedig máskor az erős inger többször sietésre készteti az éjszaka folyamán.
Teri puhán megsimogatta Simon kezét és közben a közelgő harmincadik házassági évfordulójukra gondolt, a sok boldog, de nehéz évre, közös örömeikre, gondjaikra, üzletükre, házukra, sikereikre, amit csak egy dolog zavart, de az nagyon, hogy nem volt gyerekük. Ez nagy bánatuk volt, főleg Terinek, de eleinte Simon is gyakran említette, hogy vajon ki fogja örökölni a házat, ki viszi tovább az üzletet, ki gondozza majd őket öregségükben. Ezek a mondatok nagyon fájtak Terinek. Hiába voltak kis műtétek, beültetések, csoda-vizes ülőfürdők és -fóleg fiatalabb korukban – az igen gyakori szerelmes próbálkozások, nem jött a trónörökös. Így aztán azzal vigasztalták magukat, hogy vannak hálátlan gyerekek, akik több bánatot hoznak, mint örömöt, olyan esetet is tudnak, hogy a gyerek hazudik, sőt meg is lopja a szüleit, de belül a hiány okozta seb sosem gyógyult.
Teri az órájára nézett, felkelt, sietett nyitni az üzlet ajtaját, mert tudta, hogy a pék inasa pontosan öt órakor kopog, hozza a friss kiflit, zsemlét, ropogós kenyeret. Már orrában érezte ezek ínycsiklandozó illatát, amikor a küszöbnél megbotlott valamiben. Lenézett, azt hitte még álmodik, de amikor lehajolt, közelről is látta, hogy egy kosár volt útjában. Egy nagy kosár, amiben van valami, illetve valaki, amiben egy csecsemő alszik békésen. Körülnézett, de nem látott senkit a közelben. Valaki oda tette, neki adta. Felsikított!
-Simon! Gyere azonnal, nézd meg mi van a küszöbön. Egy ajándék nekünk.
Simon morgolódva, álmosan, szemét dörzsölve kelt fel.
-Mi az, csak nem valami égi ajándék? Ki adna nekünk ajándékot, ugyan már.
-De bizony, ajándékot kaptunk, sírta el magát Teri és óvatosan ölébe vette a kosarat. Valaki egy csecsemőt tett ide, folytatta. Nézd, milyen gyönyörű, szép ruhája van, tiszta, melléje téve egy üveg tej és cumis üvegben tea.Vajon ki tette ide?Ki akart megszabadulni a gyerekétől. Miért nekünk adta, talán ismert minket és tudta, hogy nekünk nincs, talán megsajnált minket, talán neki sok van, nem tudja felnevelni, mert szegény és….. Mondta volna tovább, de Simon felkiáltott:
-Ne folytasd! Nem kell! Nem akarom! Vidd innen azonnal!
-Hova vigyem? Nekünk adták. Teri könyörögve nézett a férjére, de az elfordult. A hangoskodásra a kosárban felébredt a még nevenincs hazátlanka és sírni kezdett. Simon hátra se nézett, csak morogta: -Még ez is, még bőg is. A pékinas közben letette a kenyereket és barátságosan nézte a csecsemőt. Eddig nem tudta, hogy a boltosnénak unokája van. Simon a kertbe rohant, ott felnézett az égre és durva szavakkal káromolta a Mindenhatót, amit máskor nem szokott és később meg is bánt nagyon. Teltek a percek, talán órák is,de nem akart bemenni, megnézni az ajándékot. Az ég haragos villámai, morgása kényszerítette csak erre.. Bent Teri éppen vetkőztette a csecsemőt.
-Fiú! Gyönyörű kisfiú! Simon! Simikém, csak egy napra, csak pár órára engedd, hogy anya lehessek, hogy fiam legyen -kérlelte az urát.Simon most először nézte meg az ajándékot. Valóban formás gyerek, és most már nem bőg, gondolta, meg azt is, hogy na jó, maradjon egy-két napig, legyen meg az asszony öröme, de aztán elvele. Teri táncolni kezdett örömében, felkapva a fiát, pörgött Simon körül. Simon elfordult, nem akarta, hogy benne is felébredjen valami.
A megengedett napokból hetek lettek. A hivatalos ügyek elintézése után a gyerek maradt. Már neve is volt : Antal lett. Június tizenharmadikán, Antal napon kapták, ezért. Teri boldogsága nem ismert határt. Simon tűrte. De csak tűrte, nem szólt hozzá, nem simogatta, nem is nyúlt hozzá, de nem zavarta el. Teri nem bánta, dolgozott az üzletben, takarított, főzött, gondozta a fiát, sürgött-forgott egész nap, de bizony estére nagyon elfáradt, néha éjszakára beborogatta a karját, úgy tudott csak elaludni. Simon látta ezt, sajnálta Terit, így nehezen, de beleegyezett, hogy a bejárati ajtóra táblát tegyenek.:” Bejárónőt felveszünk”.
Hamarosan kopogtattak. Egy fiatal bögyös-faros, menyecske formájú, sokszoknyás, hátulcopfos ajánlotta magát tisztelettel. Falun lakik, mondta, ha valahol elalhatna, akkor estig is szívesen segítene mindenben, a boltban is, konyhában is, tud főzni és a kisbabát is szívesen gondozná, csak maradhasson.
Simon elfordult, nem válaszolt, Teri felvette a cselédet. Mariskának hívták. A kertben, a fáskamra mellett találtak neki férőhelyet, kinyitható kempingágyat, széket, kis asztalt is kapott.
A két nő felváltva dolgozott az üzletben, a lakásban. Mariska ügyesen bánt Tónikával, így többször ő öltöztette, fürdette, néha a kamrájába is kivitte, vagy a kertben sétált vele. Teri örült, hogy ilyen ügyes segítője van, azt sem bánta, hogy igen keveset beszél magáról, nem látogatja, nem keresi senki.. Csak az a fontos, hogy Tónikának, a fiának, az örökösnek, a boldogságának minden, mindenki jót tegyen.
Teri egy délelőtt a kertben dolgozott. Mariska kamrája előtt ment el. Benézett a kis ablakon. Mariska az ágyán ült, blúza kigombolva, ölében Tónika. Szopott, hatalmasakat cuppantva. Szája délén csordogált a tej, mindkét kezecskéjével fogta a duzzadó keblet. Mariska nem vette észre Terit, becézgette, hangjával is simogatta a fiát, egy dalt dúdolt neki.
Teri felsikított, elrohant Simon mellett, ki az utcára, bármerre. Egyedül akart lenni. A közeli park egyik félreeső padjára ült, arcát kezébe temette az álmaival együtt. Könny nélkül sírt. Ki ez a Mariska? Övé a gyerek? Elviszi? Akkor miért hozta ide? Felnézett az égre. Isten! Mit Tegyek? -tört elő melléből hörögve a könyörgő, vádló jajszó.
Valaki leült mellé. Mariska, aki távolról követte őt. Csendesen beszélni kezdett.
-Falusi lány vagyok. Otthon gyakran jártam mulatságokba, esküvőkre segíteni, főzni, sütni, takarítani. Tavaly nyáron, amikor Simon úr unokahúgának volt az esküvője, akkor is engem hívtak, tortát sütni. Persze maga nem emlékszik rám, pedig meg is dicsérte a süteményemet. Teriben felrémlett az emlék.Kellemetlen emlék, amikor a férje részeg volt, nagyon részeg. A zenekar mellett a pódiumon énekelt, táncolt Simon boros üveggel a kezében, majd térden csúszkált és a táncolók lábát locsolta a borral, később a lányok blúzába öntötte és onnan mindenáron ki akarta szívni, később eltűnt és csak órák múlva találták meg az erdőben egy bokor tövében, félig ruhátlanul, elalélva.
-Akkor, igen akkor, mondta tovább halkan Mariska. Akkor, azon az estén én is ittam, sokat, pedig nem szoktam. Talán azért ártott meg annyira. Simon úr a kertben utánam jött, átkarolt, sírt és azt mondta, hogy boldogtalan, utálja a feleségét, csak engem szeret és menjünk sétálni az erdőbe, mert ott egyedül lehetünk a madarakkal és hallgatjuk majd dalolásukat. Akkor én is sírtam és összeölelkezve mentünk . Simon úr már az első bokornál vetkőztetni kezdett és ő is ledobta a nadrágját, csókolgatni kezdett, majd rámugrott. Később apám hangját hallottam, aki kiabálva keresett engem. Felugrottam és szaladtam ki az erdőből, mert féltem apám haragjától. Otthon hánytam és napokig beteg voltam a sok bortól. Aztán már többször nem jött meg a havi vérzésem. A mikor apám megtudta, nagyon megvert és tudni akarta, hogy ki tette velem, mert megöli a rohadt disznót. De én nem mondtam meg, ezért aztán elzavart otthonról, mert az ilyen szégyent nem tudta elviselni. Egy másik faluban szültem meg a fiamat, ahol nem ismert senki engem. Több levelet is írtam Simon úrnak, de nem is válaszolt. Nagyon elkeseredett voltam, nem volt se lakásom, se pénzem, a fiamat nem tudtam rendesen ellátni. Tudtam, hogy maguknak nincs gyerekük, gondoltam magának adom őt, legalább neki legyen családja, ha már én ilyen kivert vagyok és az én életem úgysem ér semmit. Hajnalban a küszöbére tettem. Később minden nap elmentem a házuk előtt, hátha láthatom a gyereket, akárcsak egy pillanatra is. Nagyon hiányzott, sokat sírtam érte, de amikor láttam a kiírást, hogy bejárónőt keresnek, akkor azt gondoltam, megpróbálom, hátha felvesz és akkor a fiam közelében élhetek, nem baj, ha nem tudja, hogy én vagyok az igazi anyja.
Így történt. Simon úr úgy csinál, mintha nem is ismerne. Talán nem is ismer meg, pedig akkor milyen szépeket mondott, de már mindegy az is.
Súlyos csönd nehezedett a padra és az asszonyokra, nehezen teltek a percek.
-Ha akar, most küldjön el, nem bánom, örülök, hogy elmondhattam egyszer, fejezte be Mariska és várt. Teri nem szólt, egy idő után nehézkesen felállt és háza felé indult. Mariska szótlanul követte.
Az esti etetés előtt Teri a szobájába ment. Egyedül. Mariska a sufni felé indult Tónikával. Simon bezárta a boltot, lehúzta a redőnyt. Bezárták a titkot.
Beérkezett a Babafalva irodalmi pályázatára
