Margó naplója 12.: Laura Csipkerózsika-lázban

Szüret dédinél. Bár pont egy hete történt, mégis muszáj beszámolnom a szüretről, mert igazán mozgalmas hétvége volt mindkét lánykám számára. Azon a szombaton nagy nehézségek árán sikerült reggel nyolckor felébresztenem Laurát, aki még az ötlettől is berzenkedett, hogy fel kell kelnie.2012. október 20-24.

Fél kilencre nagy nehezen sikerült belediktálnom egy pohár tejet, és felöltöztetnem, annak ellenére, hogy rongybabaként nyeklett-nyaklott. Bezzeg, amikor végre magához tért, már tűkön ülve várta, hogy megérkezzenek a keresztszülei, Eszter és Peti, akik magukkal vitték a Duna-partra, hogy beavassák őt a madarászatba, ami Eszter legnagyobb szenvedélye.

A Dunatáj-egyesület jóvoltából ott még egy vörösbegyet is módjában állt megsimogatni, így aztán teljesen felvillanyozott állapotban érkezett velünk a szüretre, ahol tevékenyen részt vett a munkálatokban, és nagyokat játszott egy évvel idősebb unokanővérével, Lilikével.

Délre olyan gyönyörű idő lett, hogy a családi ebéd végül a teraszon lett tálalva, Laura pedig trikóban rohangált, miközben még a préselésben is közreműködött, ha éppen volt ideje a sok fontos játék mellett.

Liza pedig egész délután a leszúnyoghálózott babakocsijában aludt, és szerintem egyetlen perc sem telt el úgy, hogy valamelyik családtag ne őrizte volna az álmát, és ne gyönyörködött volna benne.

Laura szüreti programja ezzel még nem ért véget. Másnap délután horgászni ment Peti papával, Eszterrel, Petivel, és az én gyermekkori pecabotommal. Hazafelé menet az jutott eszembe, hogy ha egy háromévesnek lehetnek életre szóló élményei, akkor az én Laurámnak most lettek…

Laura és Csipkerózsika

Laura továbbra is Csipkerózsika-lázban ég. Nem beszélve arról, hogy szinte csak a rózsaszín ruha az, ami szóba jöhet, és legújabb jelmeze szinte lekönyöröghetetlenül rajta díszeleg éjjel és nappal. Gardróbjának ez a legújabb csipkecsodája ismét Zsuzsi dédi keze munkáját dicséri. Ez pedig ismét egy mulatságos történet.

Egy este Csabit és Laurát elküldtem a dédihez, hogy vigyék át neki a „Nászajándék Salzburgból” egy példányát, meg egy kis kóstolót a körtés palacsintából, és ott, mint utóbb kiderült, Laura ebédmeghívást kapott. Erre pedig a olymódon derült fény, hogy reggel, miután Laura felébredt, közölte velem: „Anya, engem most vigyél a dédihez, én ott ebédelek, mert nekem fog levest főzni.”

Laurát tehát engedelmesen átszállítottam az Ady Endre utcába, ahol nagy naivan megkértem a dédit, hogy szóljon, ha sírna a gyerek, ha haza szeretne jönni, vagy esetleg terhessé válik a jelenléte. Utóbbit egyébként nem is mondtam ki hangosan, csak magamban tettem hozzá, mert ha kimondanám, a dédnagymamák keresztbe nyelnének le, hogy milyen hülyeségeket beszélek a szájammal. A dédnagymamák ugyanis még most is keresztülugranak bármelyikünket, és ha Lauráról van szó, akkor végképp nem ismernek lehetetlent. Igazi kincsek, aranyba kéne őket foglalni, és ezt minden túlzás nélkül állítom.

De azt azért mégsem gondoltam, amikor otthagytam Laurát, hogy délután fél négykor csak azért kapok telefont, hogy értesítsenek: a lányomnak nem áll szándékában hazajönni. Én azért csak elmentem érte, mert négyre meg volt beszélve egy több hete megbeszélt babalátogatás. De amint odaértem, megértettem, miért nem vágyik babalátogatásra.

Laura ugyanis egy földig érő rózsaszín hercegnőruhában állt a dédi rokkájánál a verandán, és éppen a nagyjelenetet adta elő, amikor is Csipkerózsika megszúrja az ujját, és holtan esik össze. Dédi pedig, aki a „herceg” szerepében volt jelen, megpuszilta, mire ő angyali mosollyal magához tért, és szakasztott úgy pislogott és meresztgette a szemeit, mint a mese hősnője. Egyszóval rokka, csipkeruha és egy herceg, aki még levest is főz. Én se akarnék hazamenni.

Laura és Lizus

Már jó ideje készültem összevetni a két lányom oltási kiskönyvét, mert nem emlékeztem rá, hogy Laura ennyire gyorsan nőtt volna, ugyanis Lizánál már a negyedik ruhagarnitúránál tartunk. Az emlékeim pedig nem csaltak. Míg Liza kéthónaposan 62 centi és 4,80 kg volt, addig Laura ugyanekkor 57 centi és 5,60.

Arcra és alkatra is egyre kevesebb köztük a hasonlóság, de szerencsénkre Liza ugyanolyan jó baba, mint Laura volt. Türelmes, mosolygós, és egyelőre jó alvó. Örülnék, ha utóbbi vonatkozásban nem lépne Laura nyomdokaiba, mert ő bizony fogfájós volt, ami foganként 3-4 hétnyi éjszakázást jelentett, ami akárhogy is számoljuk, több mint elegendő egy szülőnek. És ez nem pusztán fizikailag kimerítő, mert a nem alvásnál ezerszer rosszabb a karunkban tartani egy kétségbeesetten síró gyereket, akinek nem tudunk segíteni, csak végigasszisztáljuk a szenvedését.

De erre még nem gondolunk. Illetve nem gondolnánk, ha Liza nem tömködné már most is a kis ökleit a szájába, eszembe juttatva, hogy ez akkoriban hogyan is kezdődött. A biztonság kedvéért előásom Laura Ági keresztanyutól kapott borostyánláncát. Jobb felkészülni…

Rupáner-Gallé Margó

A Babanapló többi részét itt olvashatod>>

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..