Mi az ideális korkülönbség? – Anyadumcsi

Amikor megszületett az első gyermekünk nem telt bele pár hónap és az ismerősök, az orvos, a zöldséges és minden szembejövő – legalábbis akkor úgy éreztem – máris arról kezdett el érdeklődni, hogy mikor készülünk a második fogadására. Az ilyen kérdések elhangzása után csak egy béna mosolyt voltam képes az arcomra erőltetni, mert mit tudtam én, hogy akarok-e egyáltalán még egy babát, amikor még az elsővel is csak ismerkedési fázisban voltam.

De ezt még tudták fokozni azzal, hogy komoly eszmefuttatásokba kezdtek a gyerekek közötti korkülönbség előnyeiről és hátrányairól. Mikor ideális és mikor okoz nehézséget, mert ugye kis korkülönbség esetén az anyák nagyon le vannak terhelve, mert van a kicsi és a pici, aki mindkettő pelenkás, a nagy korkülönbséget választó szülők esetében a gyerkőc egykeként fogja tengetni napjait a családban, hiszen a gyerekek már nem tudnak együtt játszani.

Természetesen jöttek a barátnőim is, számos tudományos és pszichológiai irányvonalat kellett meghallgatnom, hogy megtudjam, ők hogyan csinálnák. De valahogy az senkiben nem merült fel, hogy én vagy mi, mit szeretnék. Hogy vajon mi hogyan birkózunk meg a mindennapokban felmerülő feladatokkal, hogy vajon a szülés élményét jómagam hogyan dolgoztam fel, vagy hogy a mi párkapcsolatunk milyen mélységben alakult át a szülés óta eltelt időben. Senkit nem foglalkoztatott a mi küzdelmünk, csak az, hogy mikor lesz már egy focicsapatnyi gyerekünk. Nagyon utáltam ezt az időszakot, mert nyomásként éltem meg, hogy egy gyerekekkel nem is vagyok igazi anya! Pedig mennyi törődéssel, gondoskodással járt az az egy szem is! És aztán lett még gyerekem, de nem a nagykönyv szerinti elvárások alapján. És megfogadtam, hogy én nem kérdezem meg senkitől mikor tervezi a következő gyerekét, mert jókedvű, magabiztos anyákat szeretnék látni, akik maguk dönthetnek a babavállalásról és annak időpontjáról is!

Köztem és nővérem közt, a nagy könyvek szerinti ideális korkülönbség áll fenn, 3 év. Elég hamar kezdtünk el egymással játszani, és igazából csak az általános iskolai évek alatt volt egy rövid „nem értelek” idő; én még játékot, ő már ruhát kért karácsonyra.

Férjemmel végig egy gyereket terveztünk, aztán eltelt egy kis idő, és – sok átbeszélgetett estét követően – úgy határoztunk, jöjjön egy tesó, hisz ennél nagyobb ajándékot nem adhatunk gyermekünknek, mint egy kis társat, aki akkor is mellette lesz, ha mi már meghaltunk – és persze fordítva.

Épp, hogy döntöttünk, már jelentkezett is az új pocaklakó – spirál mellett érkezett. Így lett köztük 2 év 3 hónap különbség. Nővérke és öcsi. Az elmúlt 1 évben – intenzíven 6 hónapja – találtak igazán egymásra, előtte azért gyakori volt a féltékenység, a hiszti amiatt, mert a kicsi tönkretett valamit a nagy játékai közül. A fiú már beszélni is elkezdett, így egyre több a dumcsi a két gyerek közt. A rosszaságban pedig verhetetlenek, ilyenkor nagy az összefogás, ám egymás beárulása is. Mesék, játékok, programok terén nem igazán lehet őket elkülöníteni, így a fiú mindent egy kicsivel korábban tapasztal meg, de egyelőre jól veszi az „akadályokat”.

Az én példámból kiindulva, 3 éves korkülönbséget szerettem volna, de a sors másként rendelte. Nem bánom, az első pár hónap – mikor még két pelenkással kellett birkóznom – kemény volt, de szerencsésen túlélte mindenki.

Nálunk a legnagyobb korkülönbség 2 és fél év – a legkevesebb pontosan kettő -, és nekünk nagyon bejött. Szoktam is mindenkinek ajánlani, hogy 2-3 év nagyon jó tud lenni.

Nem mondom, az elején nem egyszerű. Egyik pici, másik kicsi… Jó pár hónapig két pelenkás van, testvérkocsival kell közlekedni… stb. Viszont az első időszak után nagyon hamar összenőnek, így sokkal könnyebben tudnak társai lenni egymásnak. Persze egy hátránya azért van etekintetben – legalábbis a kiskamasz kor küszöbén most így érzem – a kisebb hamar lesz nagy, ha értitek mire gondolok.

De vissza a kisgyermekes évekhez; akkor szuper volt, iszonyatosan jól tudtak együtt játszani, mert mindkettőt kielégítette ugyanaz a játék, mindketten tudták ugyanazt a mesét élvezni, akár a tévében, akár ha olvastunk nekik, így igazi összebújós élmények voltak az esti mese olvasások. Nagyon hamar tudtak a maguk szintjén beszélgetni is egymással. A mai napig igazán jó tesók.

A mi esetünkben még az is áldásosan alakult, hogy fiú-fiú-lány-lány sorrendben érkeztek, így a nemek közti különbség sem nehezítette a helyzetet. Arra azonban nagyon kell figyelnünk, hogy valahogyan mégis érezzék, hogy ki van előrébb a korban, mert hát az igazságérzetük mondanom sem kell, hogy mindig jelez….

Szóval summa summarum én mindenkinek, akinél lehet, csak szívből ajánlani tudom a két évnyi korkülönbséget, nem csinálnám másképp ma sem…

Kedves Babafalva!

Az én gyerekeim közt 10 év van. A lányom, Hajnalka az első, a fiam, Lázár a második házasságomból született. Igazából, nem is akartam még egy gyereket, de a mostani férjem – érthető módon – szeretett volna sajátot is. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert a nagy nagyon szereti a kicsit, szinte anyáskodik felette. Ő már elég érett volt, mikor Lázár született, így a testvérféltékenység elkerült minket. Nekem nagyon furcsa volt, hogy egy iskolás nagylány mellett ismét pelenkáznom, büfiztetnem és éjszakánként virrasztanom kellett. De ez tényleg olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni! Mondjuk 40 évesen már nem volt annyira egyszerű dolog. Hajnalkát mindig én vittem a táncóráira, és eldöntöttem, hogy ez a babával sem lesz másként. Lázár 3 hónapos volt, amikor már félig autó lakó lett. Hoztuk-vittük a nagylányt, és ő ezt nagyon hamar megszokta. Lázár egyenesen rajong Hajnalkáért, sokszor őt kéri esti mesére is. Remélem, hogy felnőttként is így fogják egymást szeretni.