Micimackó és a Százholdas Pagony – amit gyermek, s felnőtt fejjel is tanulhatunk tőle

Micimackó és a Százholdas Pagony - amit gyermek, s felnőtt fejjel is tanulhatunk tőle

Mesét csak a gyerek néz? Ugyan, dehogy. Megannyi gyerekkori kedvencünk van, akik örök érvényű tanulságokat adnak nekünk. Olyan tanulságokat, amelyeket kisgyerekként talán észre sem vennénk elsőre, de még másodjára sem. Ezért bátran ajánlom, hogy ha még nem tetted, kedves Olvasó! Ülj le egy békés délután folyamán, hogy megnézd bármelyik Micimackó mesét vagy filmet, sőt ha a könyvek közül veszel a kezedben is csak jól járhatsz vele, el is mondom miért, néhány a történetből vett idézet kíséretében.

A karakterek rejtett jelentése

A jó öreg Micimackó és az élet apró örömei

Mackó mesebeli személyisége maga a megtestesült gyermeki naivitás és boldogság, az emberekbe és a környezetbe vetett bizalom, érdeklődés az önnön és a másik világa felé. Nagyszerű jellemrajzot kapott, szinte biztos vagyok benne, hogy mindenkiben megragadt a szinkronhangja a meséből. Az a folyton kíváncsi, állandóan gondolkodó és tervezgető, igazán Micimackós hang. Mackó karaktere jelképzei az élet legapróbb és legnagyszerűbb örömeit a történetben. A méz iránti szenvedélye jelképezi azt, hogy mennyire képes szeretni valaki egy szívéhez (vagy pocakjához) ennyire közeli dolgot.

„A szeretet azt jelenti, hogy akár több lépést is hátrálsz azért, hogy a másiknak örömet szerezz.”

Malacka és az elővigyázatosság

Malacka a legjobb barát, a leginkább elővigyázatos, aki mindentől megrémül, fél, hiszen nagyon kicsi. Ha megfigyeljük, ő az, aki figyelmezteti a többieket, elmeséli aggodalmait egy kalanddal kapcsolatban, de ezen kívül nagyon empatikus és mindenkihez van néhány kedves szava. Rávilágít arra, hogy a szeretet mindennek az alapköve és anélkül mit sem ér az élet.

„Van úgy, hogy nagyobbnak és borzadályosabbnak látszanak a dolgok, ha egyedül vagyunk és félünk.”

Bagoly és a bölcsesség

A bölcs bagoly, teszi a jelzőt a mondás a szó elé. Már külsőleg is úgy tűnik ez az állat a való életben is, mint egy szemüveges, igazán bölcs öregember, aki mindenre tudja a választ. A mesében is ő a nagy tudású, sokszor olyankor is próbál okosnak mutatkozni, amikor ő maga is bizonytalan a dolgában. Mégis úgy adja elő mondandóját, hogy az magabiztosnak és örök érvényűnek hasson. Emiatt néha unszimpátiát válthat ki ez az okoskodásra való hajlam, és mind a társai, mind az olvasó/nőző szemében bosszantó lehet olykor viselkedése. Ha csak a való életre gondol is az ember, egy társaságban „mindent tudó” ember sokszor inkább frusztráló, mint kellemes. A kevesebb néha több – elv, itt is érvényesül.

„Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled.”

Füles és a folytonos melankólia

Mindig megtalálja a negatívumot, szomorú mozzanatot az adott napban, aztán valahogy mégis igyekszik rávilágítani arra, hogy legalább annál rosszabb már nem lesz. Megkeresi a fényt a sötétségben. Így a mi Fülesünk teljesen szerethető marad, sajnálatot ébreszt, az ember legszívesebben megölelné, hogy megnyugtassa; nem lesz semmi baj. Majd rájön, hogy az ő egyénisége világít rá arra, hogy bármilyen rossz, szomorkás is legyen egy adott helyzet, mindenből ki lehet lábalni. Megmutatja, hogy ha szakad az eső, ne a szürke esőcseppekre gondoljon az ember, hanem a szivárványra a sötét felhők fölött. Mindemellett teljesen egészséges dolog, ha az ember néha rossz hangulatban van, hisz nem lehet mindig minden boldog és vidám.

„Ha nem ilyen volnál, mind szegényebbek lennénk.”

Kanga és az anyai szeretet

A tipikus anya-karakter, az egyetlen nő, aki le sem veszi a szemét csemetéjéről, Zsebibabáról. Aggódó, törődő, szeretetteljes kenguru, minden édesanya könnyedén azonosulhat vele. A féltés, az elkötelezettség, hogy mindent megadjon kicsinye számára, a folyton figyelő szemek és a minden bokorban veszélyt lát érzelmek keveredése teszi szerethetővé.

” – Hogyan betűzöd azt, hogy szeretet? 
– Azt nem betűzik, azt érzik. „

Zsebibaba és a gyermeki aktivitás

Személyisége felér egy kisebb gyerekével, hiperaktív, színtiszta energia és kíváncsiság, anyja iránti szeretete is megnyilvánul benne. Akitől megtanulta, hogy nincs élet veszélyek nélkül, ezért jó az elővigyázatosság, de a család mindig megvéd, a családra minden esetben számíthatunk!

„Néha a legkisebb dolgok foglalják el a legnagyobb helyet a szívedben.”

A Százholdas Pagony a valóságban

Bizony, a mesebeli hely a valóságban is létezik. Az Ashdown Forest részeként van fizikailag jelen világunkban, egy ötszáz holdas pagonyként.

A pagony szó jelentése: „Ritkás erdő, amelyben tágas, füves tisztások vannak; liget. fiatal fás terület.

Az író a történetet a gyermekének írta, a játékai ihletéséből. Ott szerepel a területen az a bizonyos híd is, ahol „bot-játékot” játszanak Mackóék, ez a hely segítette az írót az alkotás mesébe illő folyamatában.

Ahogy a nagyszerű mese, csodálatos lakói is, úgy mi is mindannyian gyerekek és felnőttek vagyunk egyszerre, ők jelképzenek egy-egy fontos emberi tulajdonságot, megmutatnak nekünk átlagos érzelmeket, olyan párbeszédekbe burkolva, melyek mindörökké tanulságokat mutatnak számunkra.

Ha meg szeretnétek lepni gyermeketeket (vagy magatokat, nem árulom ám el senkinek) egy Micimackós könyvvel, filmmel, vagy plüss játékkal, bátran nézzetek szét nálunk!

>>>>>> Ide kattintva tehetitek meg <<<<<<

Olvassátok el az alábbi nagyon érdekes cikkünket is!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .