És egyet soha ne feledjen! Minden anyuka hazudik! – mondta búcsúzóul gyerekorvosunk az első vizsgálatkor, amikor hazahoztuk újszülött lányunkat a kórházból. Bizony, tátva maradt a szám.
A megértés pillanata nagyjából 1 évvel később érkezett el, amikor elkezdtünk rendszeresen játszótérre járni, ami minden elsőgyermekes édesanya életében izgalmas pillanatokat hoz, és nem csak a kavicsevés, a korlátnyalás és a fejjel a homokba zuhanás tekintetében.
Anyának lenni egy új szerep a sok eddigi (leánygyermek, nő, feleség, dolgozó ember stb.) mellé, ami megkérdőjelezhetetlenül sok kihívás elé állít minket. Az anyává válás folyamata életünk egyik legizgalmasabb önismereti periódusa, amiben új identitást találunk magunknak. Változik az értékrendünk, változnak képességeink, a korlátaink bizonyos tekintetben szűkülnek, más tekintetben tágulnak. Sokan vagyunk szerencsések és kapunk kész, jól elfogadható mintát édesanyánktól, és sokan azért vagyunk szerencsések, mert minta híjján kialakíthatjuk a sajátunkat mindenkitől függetlenül.
Mindenkitől függetlenül?
Hát ez az a pont, ami nem mindig megy gördülékenyen. Rengeteg jóakaró vesz minket körül, akik valóban jót akarnak nekünk, és készek bármely pillanatban jól bevált receptekkel ellátni minket a nehéz helyzetek megoldására, de legalábbis meg tudják mondani hol is rontottuk el jól, végleg és nagyon…
Ezek a tanácsok valóban jók nekünk? Mi történik, ha felülbíráljuk őket?
Na azt már nem biztos, hogy tolerálja a környezetünk! Ezek azok a nehéz pillanatok, amikor hajlamosak vagyunk megadni magunkat a nálunk sokkal tapasztaltabb (idősebb, több gyermekkel rendelkező), határozottabb fellépésű embertársaink véleményének. Hiszen csak tudja, miért mondja, amit mond, nem? Hiszen természetes dolog, ha néha bizonytalan vagyok, nem? Akkor miért is nem tetszik nekem ez a dolog? Miért érzem magam rosszul tőle? Miért érzem magam rossz anyának?
Érdekes módon, amióta világ a világ, a problémák nagyobb részére általában többféle megoldás létezik, nincs egyetlen üdvözítő módszer és ez alól a gyereknevelés sem kivétel! Mégis miért vagyunk hajlamosak erről megfeledkezni? Miért fordul elő, hogy a játszótéren külön kasztot alkothatnak az „anyatejesek” és a „tápszeresek”?
Új identitásának kialakítása során mindenki kapaszkodókat keres magának és igyekszik megerősíteni azt a döntést, azt az utat, amit választott. Ennek egyik módja, ha hangosan, ellentmondást nem tűrően hangoztatjuk véleményünket, amivel kevesen mernek szembeszállni. Ha valaki mégiscsak szembeszáll, az nyilvánvaló megkérdőjelezése kompetenciánknak és döntéseink helyességének, amit semmiképpen nem lehet eltűrni, és csak újabb határozott megnyilvánulással lehet helyre tenni. Ezt teszi az idősebb generáció is, pl. saját édesanyánk vagy az anyósunk, akik anyai piedesztáljukat érzik meginogni, ha a következő generáció esetleg nem kézzel mossa a textilpelenkát, vagy saját készítésű főzelék helyett konzerv bébiételt ad enni gyermekének.
Erre az átlag édesanya reakciója általában mély elhallgatása annak, hogy bármiféle probléma felmerülhet babánkkal. Ha bárki megkérdezi, akkor már régóta átalussza az éjszakát, még mindig szopik, már darabosat eszik, és sosem hisztizik. Csak a szemek alatti karikák árulkodnak ennek ellentétéről. Mégiscsak igaza volt a gyerekorvosnak?
Mégis mit tehetünk, hogy önmagunk maradhassunk, ne kételkedjünk anyai képességeinkben és hazudozni se kényszerüljünk?
- Először is bízzunk abban a valakiben, aki nemrég kipiruló arccal jelentette be a nagy hír a családjának, hogy kisbabát vár! Igen, ugyanazon emberek vagyunk, ugyanazon képességekkel és tudással, amit most lehetőségünk van kiegészíteni és új utat találni magunknak.
- Bátran értékeljük az összes hozzánk érkező információt és azokat illesszük be az életünkbe, melyek megfelelnek annak az értékrendnek, amit mindig is képviseltünk, és amit szeretnénk tartani.
- Sose feledjük, nincs rossz tanács, legfeljebb nem nekünk való! A mi gyermekünk, a mi felelősségünk, a mi családunk. Ez a mi saját felségterületünk, a saját királyságunk! Ha beengedünk valakit ide és neki adjuk a koronát, ne csodálkozzunk, ha eluralkodik rajtunk!
- Ne féljünk elköszönni azoktól a meggyőződéseinktől, amik már érezhetően nem szolgálnak minket! Lehet, hogy volt egy elképzelésünk arról, miként is folynak majd a dolgok házunk táján, de ha az valami okból kifolyólag nem kivitelezhető, vagy már nem aktuális, akkor ne erőltessük, mert több lesz az áldozat belőle, mint a siker.
Ha gyermekünk egészséges, boldog, és kiegyensúlyozott, az a legtökéletesebb visszajelzés a számunkra arról, hogy valamit igenis jól csinálunk! Egy kiegyensúlyozott, nyugodt, magabiztos édesanyánál jobbat egy gyermek sem kívánhat magának!
Nagy Emese, coach, www.healthcoaching.hu
