Munkahelyi bölcsődékkel bővül a paletta

bölcsőde udvara

A munkahelyi bölcsődék működtetését jövőre egymilliárd forinttal támogatja a kormány, jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-és ifjúságügyért felelős államtitkára, a Magyar Bölcsődék Egyesületével kötött együttműködési megállapodása után.

Ez azt jelenti, hogy azok a cégek, akik munkahelyi bölcsődét üzemeltetnek, a működtetési költségeiket leírhatják a társasági adóalapjukból. Novák Katalin azt mondta, hogy a bölcsődék szerepe egyre jobban felértékelődik, mert „csúcson van a női foglalkoztatottság”, egyre többen dolgoznak a gyereknevelés mellett. Arról is beszélt, hogy a Magyarországon nagyon jól működő és nemzetközileg is elismert színvonalú bölcsődei rendszert szeretnék még jobban a családok igényeihez alakítani, ezért 2017. január 1-jétől a hagyományos bölcsődék mellett már mini, családi és munkahelyi bölcsődék közül lehet választani.

Az államtitkár elmondta, jelenleg ötvenezer bölcsődei hely van az országban, a cél az, hogy 2018-ban elérjék a hatvanezret, ennek érdekében újabb bölcsődei és óvodai férőhelyek létesítésére, az intézmények fejlesztésére 2020-ig százmilliárd forintot kívánnak fordítani.

Forrás: EMMI

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .