Nevelési tippek egy „főnökösködő” gyermek jó irányba tereléséhez

Nevelési tippek egy

A legtöbb gyermek imád harcolni olykor a szüleivel és szeret ellentétes dolgokat állítani, néha már csak azért is, hogy felnőttesnek tűnjön. Ezzel átlagban semmi gond nincsen, hiszen meg kell tanulniuk kiállni a saját igazukért. A probléma inkább onnan ered, amikor a makacsságukból kifolyólag kezdenek kezelhetetlenné válni a csemetéink. Egészen kicsi gyerekektől felnőtt korig megeshetnek bizonyos intervallumokban dacosabb helyzetek. Viszont semmi ok az aggodalomra, minden szituációt meg lehet valamilyen módon oldani, erre hoztunk nektek néhány példát.

Minden embernek meg kell tanulnia előbb vagy utóbb kompromisszumokat kötni. Habár erre is vonatkozik a jobb később, mint soha, azért nem árt, ha ezzel egészen fiatalon megbarátkozunk. Hiszen nagyon sok olyan helyzet alakulhat ki életünk során, amikor nem mi irányítunk. Amikor alá kell rendelnünk magunkat egy magasabb beosztású egyén döntéseinek, vagy hallgatnunk kell egy nálunk idősebb egyénre.

LEGO, HA VALAMIVEL ELŰZNÉTEK A STRESSZES HELYZETET

A kisgyerekek először a szüleik tanítása által találkozhatnak ilyen szituációval, amikor akarukat próbálnák rátukmálni anyukájukra vagy apukájukra, aztán hirtelen egy nagy NEM-el találják szembe magukat. Egy ideig még működik, hogy sok dolgot megveszünk a gyermekünknek a bolt polcairól, néha nem teszünk rosszat vele, ha édességet ehet a vacsora előtt és időnként az sem árt, ha odavisszük nekik a kedvenc játékukat, amikor megkérnek minket rá. Viszont elérkezik az a pont, ahol a túlzott engedékenység és a szülői megadás rossz irányba tereli a nevelést. Nem érdemes hagyni, hogy a gyermek ráleljen erre az útra, mert onnan nagyon nehéz lesz kézen fogva visszavezetni a megfelelő viselkedéshez.

gyermek térdét kulcsolva ül a fűben
pixabay.com

Akarom vagy kérem

Fontos elsősorban megértetni a kicsivel az akarom és a kérem/szeretném szavak közötti különbséget. Amennyiben azt mondja, hogy akarom a kedvenc babámat/autómat – ne adjuk neki oda. Mondjuk, hogy majd megkapja, ha szépen kéri. Hiszen ezen kifejezés nagyon konok, fölényes és halasztást nem tűrő, ami oda vezethet, hogy a gyermek végül akaratos lesz, ellentmondás nem ismerő gondolatokkal, a felnőtt embert megszégyenítő viselkedéssel.

NAGYON SZUPER BABAKOCSI KÍNÁLATUNK

Mondjuk el neki, hogy nemcsak a családtagjaival, hanem embertársaival is tiszteletteljesen illik viselkedni és, ha valamire vágyik, akkor célszerű a szeretném vagy a kérem szavakkal kifejeznie igényeit. Ahhoz viszont, hogy őt ilyen elgondolás alapján tanítsuk, nagyon fontos az is, hogy mi magunk se használjuk vele szemben az akarom szót. Például ahelyett, hogy azt mondanánk: azt akarom, hogy besegíts a házimunkába, mondjuk, hogy azt szeretném, ha segítenél a ház körül.

Az irányítás mértékletes átadása

Annak érdekében, hogy megtudjuk vajon egy-egy szituációra miként reagálna gyermekünk, megléphetjük azt az elképzelést, miszerint egy játék keretében csemeténk kezébe adjuk az irányítást. Például:

Játsszuk azt velük, hogy kicserélődnek a szülő-gyermek szerepek és egy rövidke időre ő lehet a szülő (anyuka, apuka, nyilván nem függő). Figyeljük meg, hogyha ő kerül pillanatnyilag az irányító felnőtt szerepébe, miként kezeli azt. Túlzottan parancsoló lesz? Nagyon visszaélne ezzel a szereppel? Innen látjuk, ha probléma áll fent. Ekkortól jöhet az elbeszélgetés, a mély kommunikáció, amikor érvelünk amellett, hogy milyen fontos a tisztelet. Nyilván, ha okosan kezeli ezt az újdonsült lehetőséget, ott nincs további teendő, elmondhatjuk nekik mennyire büszkék vagyunk rájuk és milyen boldogság számunkra, hogy ilyen ügyesen játsszák a felnőttet.

apa fia séta az erdőben
pixabay.com

Emlékeztessük őket, hogy számunkra is rossz, ha parancsolgatnak nekünk

Amikor gyermekünk valamilyen helyzetben módfelett akaratossá válik és parancsolgatni kezd, mondjuk el neki, hogy mennyire rossz érzés ez és kérdezzük meg, hogy nekik hogy esne hasonló hangnem. A fő, hogy rávezessük arra, miként érezzük magunkat abban az adott beszélgetésben. Ugyanis a lelkiismeretére könnyedebb hatni, ha egy számára fontos egyén, mint anya vagy apa elmondja neki, hogy kellemetlenül érzi magát a viselkedésétől.

Minden esetben hívjuk fel figyelmüket rá, hogy ha épp konokká, főnökösködővé válnak

Semmiképpen ne engedjük el a fülünk mellett, ha ilyen történik. Mindig adjunk hangot neki, ha kicsikénk a nem megfelelő viselkedésmintát követi és azt gondolja, hogy mindennek ő a megmondója.

JÁTÉKOK MINDEN MENNYISÉGBEN

Mint mindig: a határozottság az egyik legfontosabb, mellyel jó útra tudja egy szülő téríteni gyermekét, mert akkor alakulhatnak ki a helyénvaló szerepek. Határozottság és türelem, ez a két kulcsszó, mellyel célba fogtok érni bármi legyen is. Kitartás, kedveseim! Én hiszek bennetek!

hirdetés
Ha van kimeríthetetlen téma és témán belüli kérdéskör ezen a csodálatos bolygón, úgy vélem ezek pontosan a gyereknevelés és a család témakörei. Minden nap hoz némi változást, mindig jönnek újabb és újabb fordulatok a világban, mindig lesznek időszerű kutatások, melyekről igenis érdemes írni. Önnön gyermekkori tapasztalatokat, személyes gondolatokat, szakmai cikkek fordításait öntöm szavakba. Az írás az életem fő mozgatórugója. Legyen szó cikkekről vagy versekről, izgalmasnak és gyönyörűnek találom az alkotás ezen módját. Az információáramlás könnyeden zajlik modern világunkban, ezért nagy lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű közösséggel oszthatom meg mondandómat, mint amilyenek Ti vagytok!
Előző cikkÍgy maradj nyugodt az ünnepi időszakban
Következő cikkMit is jelent a „túl hideg” a kisbabák számára?

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .