Minden második önkormányzat indult az ingyenes nyári gyermekétkeztetésre kiírt pályázaton

Csaknem minden második önkormányzat, 1491 település indult az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ingyenes nyári gyermekétkeztetésre kiírt, 3 milliárd forint keretösszegű pályázatán – közölte a tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy X. kerületi általános iskolában tartott sajtótájékoztatón pénteken.

Czibere Károly a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában közölte: idén a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő fiatalok ingyenes nyári étkeztetésének támogatására 3 milliárd forint költségvetési forrás áll rendelkezésre. Az újabb emelésnek köszönhetően idén a szünidőben is ingyenesen étkező gyermekek száma legalább 130 ezerre nőhet – mondta Czibere Károly.

ID-100176998A pályázati kiírás szerint Balog Zoltán miniszter június 3-áig dönt a pályázatok elbírálásáról, a támogatások odaítéléséről.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a szeptemberi kötelező óvodáztatás bevezetése miatt jelentősen kiterjesztik az évközi ingyenes étkezést. Eddig 92 ezer óvodás és bölcsődés vett részt az ingyenes közétkeztetésben, ez a szám ősztől 320 ezerre nőhet. Az a cél, hogy a későbbiekben az alsó és felső tagozatos általános iskolásokra is kiterjesszék az ingyenes étkezést.

Kovács Róbert (Fidesz-KDNP) X. kerületi polgármester elmondta: tavaly Kőbánya a tárcától eredetileg 3 millió forint támogatást kapott a nyári szociális gyermekétkeztetés biztosítására, végül azonban a minisztérium utólagos támogatásának köszönhetően 100 százalékban tudta finanszírozni a gyermekek étkeztetését. Idén az önkormányzat 4,7 millió forint támogatást szeretne elnyerni.

MTI, Fotó: freedigitalphotos.net

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .