A repülőn mindig elmondják. Ha az oxigénmaszk elénk esik, ELŐSZÖR saját magunknak tesszük fel, és csak utána kiskorú gyermekünknek. Ha megfordítva szeretnénk, esetleg már az előtt elveszítjük az eszméletünket, mielőtt a kicsinek segíteni tudtunk volna. Kettős kudarc.
Persze mint a kisdobos, ahol tud, segít. Ezt belénk verték régen, amit nem, és sajnos nagyon sokszor látom, hogy MAGUNKNAK nem biztosítjuk az alapvető dolgokat ahhoz, hogy utána másoknak meg tudjuk adni a segítséget. Elsősorban imádott kicsi babánknak. Másodsorban párunknak, családunknak, barátainknak.
Önzés ez? Nem, én azt hiszem, az eleje semmiképpen nem az. A történelemből Mária Terézia elhíresült mondása ugrik be, miszerint „etetni kell a birkát, ha nyírni akarjuk”. Sértő, de valahol belül van igazságtartalma. Azért volt az akkor sértő, mert ő tényleg élt azokból a birkákból. De mi ugyanúgy élünk azokkal a lehetőségeinkkel, használjuk azokat, amiket testünkben és fejünkben megkaptunk.
Ha a fenti mondást kicsit átformálva magunkra alkalmazzuk, talán sikerül egészen megfordítanom a hangzását, valahogy így: Ha én kialszom magamat, pihentebb ennél fogva szeretetteljesebb és elfogadóbb vagyok a környezetemmel. Ha én értékelem magamat, egészen könnyen értékelem és dicsérem a kicsit.
Egy egészen prózai megfogalmazás: Ha én le tudok zuhanyozni még a párom munkába indulása előtt, egész délelőtt frissnek érzem magam, míg a gyerekkel játszom, mosok, pakolászom, takarítok.
Mi teszi ez a magunk irányába adott cselekedetet mássá, mint az önzőség?
Az, hogy rögvest utána a megszerzett jó érzést megosztjuk a gyermekkel, a párunkkal, a családunkkal. Úgy is felfoghatjuk, hogy kölcsön kaptunk egy kis időt magunkra, amit aztán tovább is adunk.
Ha a gyermeknek szüksége van ránk, természetes, hogy feléje fordulunk. De ha még előtte meg tudtuk adni magunknak azt a keveset (jobb ma egy veréb…) akkor mosolyogva tudunk hozzá fordulni.
Kozma Emese, Kreatív baba tanfolyam
