Az idő a tér azon dimenziója, amit direkt az anyák bosszantására talált ki az univerzum – mondta egyszer egy vállalkozónő ügyfelem, aki amellett, hogy vállalkozást épített, két kisgyerekről, a férjéről, a kutyájukról és persze a háztartásukról próbált gondoskodni. (Nem feltétlenül ebben a sorrendben.)
Tény, nem kell vállalkozónak sem lennünk ahhoz, hogy úgy érezzük, ha 25 órából állna a nap, csak akkor érnénk a teendőink végére. Ha azonban jól megnézed ezt az utolsó mondatot, lehet, hogy kiderül, nem is az idővel és annak beosztásával van a gond. Himer Csilla pénzügyi coach most igazolja a tételt, miszerint az idő pénz – tehát azzal is jól kell tudni bánni.
Az a folyékony idő…
Sokan állítják, hogy a macskák olyanok, mint a folyadékok: kitöltik a rendelkezésre álló teret. Ha ez igaz, akkor az idő is egy macska. Kitölt, de bármikor képes el is illanni. (Akinek van macskája, az tudja, hogy egy macs is bármikor képes láthatatlanná válni.)
Az idő, ugyanúgy, mint egy macska, jön és megy – akkor és ahogyan a kedve tartja. (Próbáltál már egy macskát akarata ellenére feltartani, visszafordítani, megállítani? Na, ugye. Hiábavaló. Az idővel sem járnál jobban.)
Nem véletlen tehát, hogy az idő azt az érzést kelti bennünk,
hogy kifolyik a kezünk közül.
És akkor már most tisztázzunk egy nagyon fontos dolgot: az idő sosem volt a kezünkben. És soha nem is lesz.
Addig, amíg ezt nem vagyunk képesek elfogadni, mindenáron az időt akarjuk uralni, pedig nem vagyunk kvantumfizikusok (egyelőre még nekik is csak elméletben megy a dolog), addig nem kéne ezt erőltetni. Mert csak feleslegesen frusztráljuk vele magunkat.
Az idő és a gyerek – Összehangolhatatlanok lennének anyaként?
Az időt ugyanolyan körülménynek, adottságnak kellene felfogni, mint a helyet. Érdekes, hogy bár fájó szívvel, de mennyivel könnyebben tovább lendülünk afölött a tény fölött, hogy most éppen Kukutyin Ipartelep-külsőn tesszük a dolgunkat, és nem mondjuk, Hawaii-n, mint azon, hogy az időt nem tudjuk az uralmunk alá hajtani. Szóval ne erőlködjünk ezzel, fogadjuk csak el, hogy egy nap 24 óra, amiből mégiscsak nyolcat alvással töltünk.
Igen, így. Pont. Később megmagyarázom.
Mit tudsz uralni, ha már az idő nem működik együtt veled?
Szerintem alapvetően rossz a hozzáállás, amikor az időnket akarjuk beosztani. Hogyan? Nem lesz belőle több, nem fog tovább kitartani, ha beosztom. Ha hatékonyabb akarok lenni – azaz egységnyi idő alatt több mindent akarok elintézni, megcsinálni, előállítani, akármit csinálni –, akkor sem az időt lassítom le, vagy magamat pörgetem fel. (Ez ugyanis csak egy bizonyos határig lehetséges, az meg meglehetősen szűk határ.) Hanem valami mást csinálok. Pontosabban másképpen csinálom.
Időt nyerni ugyanis nem azzal lehet, hogy hülyére dolgozom magam. Hanem azzal, hogy a feladataimat osztom be. Magyarul nem az időt, hanem a feladataimat uralom, azokat menedzselem.
Azokat ugyanis lehet. Mert hagyják magukat – különösen akkor, ha ezek a feladatok az enyémek (és nem másé).
Idő helyett feladat – de kié?
És akkor ezen a ponton el is érkeztünk az időgazdálkodás, helyesebben a feladatmenedzsment egyik fajsúlyos kérdéséhez. Kié a feladat? Igazából kinek kéne ezt elvégeznie? Kinek az érdeke, hogy el legyen végezve? Képes-e rá a másik, vagy segítség kell neki hozzá? Ez lehetek én is, vagy más ezt jobban tudná csinálni?
Az a helyzet, hogy két csoportnál figyeltem meg, hogy nagyon beléjük van verve az a téves sztereotípia, miszerint „Ha azt akarod, hogy valami el legyen végezve, akkor csináld meg magad!”. Az egyik a vezetők, a másik a nők. (Ebből is látszik, hogy az anyák valójában el nem ismert vezetők. ☺ Pontosabban elismerik őket, csak Svájcban.)
Mert mit csinál egy vezető a munkahelyén vagy a vállalkozásában? Átérezve, hogy az egész csapata teljesítményéért őt terheli a felelősség, mindent megpróbál megtenni azért, hogy ez a teljesítmény minél jobb legyen. Ezért ha jön a beosztott, hogy „Főnök, nem boldogulok a léggömbhámozó beállításával, pedig már ezerféleképpen próbáltam.”, akkor mit mond a főnök? „Jó, mindjárt megyek, megnézem.” Aztán megcsinálja. Azt a feladatot, amire elvileg a beosztott van felvéve. Tehát neki pont elég kompetenciája kellene, hogy legyen a feladat elvégzéséhez.
A nőknél anyaként ugyanez a szituáció pepitában játszódik le. A mozgatórugó itt is a felelősség – csak itt nem a csapat sikere miatt érzi a nyomást az anyuka, hanem a gyermeke miatti aggodalom okán. Mert mi lesz, ha nem jól csinálja. Ha felsérti vele a kezét. Ha a lábára ejti. Ha csak simán nem lesz kedve hozzá, és emiatt sírni kezd. (Milyen anya vagyok én, hogy megbőgetem a saját gyerekem!) És már be is kapcsol az önvád és a lelkifurdancs.
Persze anyának sem kell lenni, elég, ha csak az idősödő anyukánk kér meg rá, hogy „Úgyis mész vásárolni, vegyél még 3 mázsa virslihéjlekvárt apád szülinapjára, tudod, mennyire szereti, meg két tonna kígyótollpihét, olyan jó lenne kitömni vele a TV-nézéskor használt ágypárnákat, tudod, hogy apád mennyire szereti…” Ami önmagában még nem nagy baj. A baj az, amikor ebből rendszer lesz. Mert a lelkifurdancs ilyenkor is beindul ám, hogy nehogy megbántsuk anyut, aput, öcsit, nagynénit, sógort, komát, ángyikát, és az ő kiskutyájának a sétáltatóját. Mert akkor mi lesz, sz@r alaknak fognak tartani.
Tény, az ember nem tudja megválogatni a családját. Akárhogyan is viselkedünk egymással, ők lesznek a családunk, nem cserélhetjük le őket. Éppen ezért fontos, hogy a szívességek rendszere kölcsönösségi alapon működjön. Mert akkor lehet megoldani, hogy ezek szívességek legyenek, és ne másoknak a Te nyakadba tolt feladatai. Meg azért is, mert ilyenkor számíthatsz arra is, hogy ha Neked van szükséged segítségre, hogy valaki más vegye át a te feladatodat (pl. hogy anyukád hozza haza az oviból a gyereket, mert te szeretnél már végre eljutni fodrászhoz), akkor ezt viszonossági alapon meg is kapod majd.
Zsonglőrködj JÓL a napoddal – Így működik az anyai időbeosztás
Az idő úrnője – helyett a feladatok menedzsere
Hangozzék ez bármilyen hihetetlenül, ha már csak ennyit elérsz, hogy nem az időt akarod beosztani, hanem a feladataidat, és nem veszed magadra minden további nélkül más feladatait (a gyerekét sem!), már sokat tettél azért, hogy ne veszítsd el a józan eszed.
A feladatok menedzselésébe persze beletartozik a családi munkamegosztás kialakítása – és ebben az apu részéről kapott támogatás –, ahogyan az is, hogy megtaláld azokat a módszereket, amelyekkel te a leghatékonyabb tudsz lenni. (Például a feladatok tömbösítésével, vagy a Pomodoro technika* használatával.)
Mivel erről még mindig rengeteget lehet mesélni, így most itt befejezem, különben ez lenne az a cikk, ami soha nem ér véget. A jövő hónapban viszont folytatjuk!
