OUT-izm – ki a pánikból!

OUT-izm,

”2014 január 1-én a rákoscsabai vasútállomáson a sínek előtt állva, egy magánéleti krahh után, azon gondolkodtam, hogy vajon milyen lehet aláugrani a vonatnak. Egy idő után jött egy ennél sokkal erősebb gondolat, hogy ha aláugrom, akkor sohasem tudom meg, hogyan kerültem ide.” Innen indult a SpoT mentális tréning.

Ezt a pontot megelőzően életemben nagyon sok dologgal foglalkoztam, és azokat is egy magasabb szinten űztem. Számos sikerem volt az életben, amire büszke voltam. Ezer fő feletti nemzetközi breaktánc fesztiválok szervezése, tánciskola rendszer működtetése, rengeteg ma sikeres tanítvány, de ott a bűvészet is, amivel már fiatalon számos helyezést elhoztam, illetve saját fejlesztéseim is voltak. 9 év hálózatépítés vezetőként, rengeteg képzés, akár orvosi, akár kommunikációs, rengeteg találkozás emberekkel, magasszintű trénerekkel. Egyébként repülőgép-műszerész technikus a szakmám, illetve mezőgazdász technikus, éltem gyerekként tanyán, mindezt úgy, hogy pesti vagyok. Voltam nagy cégek külső marketingese, voltam vállalkozó, szinte mindent kipróbáltam az életben, és emellett tanultam az idegrendszerről és a traumákról is.

Összegezve, rengeteg ismeretem lett magáról a valós életről, és ezek alapján nagyon jó lett a mérlegelőképességem. Egyben viszont tehetetlen voltam, ez pedig a magánélet. 2014-ben kértem segítséget több helyről, próbáltak segíteni, de nem tudtak. Ekkor döntöttem úgy, hogy magam felállok, és így indult ez a mentális eljárás, amiben anno egy barátomat kértem meg, hogy segítsen az alapján, amire rájöttem.

Az egész életem tapasztalatait összegezte az elmém, amikor eldöntöttem, hogy fölállok. Ez olyan jól sikerült, hogy ezt mindenki észrevette rajtam, aki ismert. Másokat is elkezdte érdekelni, hogy ezt hogyan lehet elérni, és elindult a tréning. Ez addig haladt, hogy egy üzleti reggelin beszéltem vállalkozóknak erről, ahol Kál Cecília megkért, hogy próbáljuk ki a fián, Ricsin is, aki autista, mert már reménytelen a helyzete. Én belementem ebbe. 70 alkalom után Ricsi olyan állapotba került, hogy ma teljesen önálló, párkapcsolatot épít 16 évesen, és sok területen őstehetség. Amikor kezdtük a tréninget, Ricsi még olyan állapotban volt, hogy nem lehetett egyedül hagyni, mert az öngyilkosság gondolata és rengeteg autista tünet uralta őt. Cecília nem tudott rendes munkába sem állni, ami a tréning folyamatának első szakaszában megoldódott a gyors fejlődés miatt.

Egy autista kisfiú édesanyjának megrendítő vallomása

Ez után már magától terjedt a hír, és azóta nagyon sokan kértek már tanácsot tőlem és csapatomtól.

Ezt a tréninget közben Krisztin Fruzsinával fejlesztettük tovább, amiből több irány is kirügyezett. Egyrészt a Spot mindenkinek jó, akiben ott lappang a pánik. Még állatokon is működik, amivel tréner kutyákat lehet képezni, mint pl a mi kutyánk Edison, ami sok autista kutyától való félelmét küzdötte le. Párkapcsolati problémásoknak, vállalkozóknak, szülőknek…

Illetve emellett indult el az OUT-izm, mint küldetés, ami egy hatalmas rendszer alapja, amire számos központot szeretnénk építeni, trénereket, és mindent, ami ahhoz szükséges, hogy könnyítsünk egy érintett család életén.

autizmus

Hamarosan érkezik 2 könyvünk a Szándék = Élet c. könyvem után, amire alapul a Spot. Az egyik könyv a Boldogság kódja, ami az emberi játszmák alap összefüggéseit vezeti le, a másik pedig az OUT-IZM, ami az autizmus teljes logikai rendszerét vezeti le. A háttérben megalapult az alapítványunk is, az Egyenlítő egészségügyi, oktatási, és kultúrális alapítványunk, aminek elindítottuk a mentor programját az érintett gyermekek megsegítésére.

Ehhez társul a gyermekek megfelelő objektivitásának segítésére kialakított programjaink, mint pl bútorfestés és értékesítés, amiből saját bevételük is lehet, illetve íj készítés, breaktánc, bűvészkedés, lovaglás, vályogépítés, és sok más képességfejlesztő dolog teljesen különböző területeken. Kiterjedt kapcsolati rendszerem ezt elősegíti, ahol mestereket tudok közvetlen összehozni a gyermekekkel. Ma már szakmai csoporttal dolgozunk és fejlesztjük a programunkat, illetve a tréning ellenőrzésére számos precíz eszközt használunk , mint akár az EEG gép, vagy építünk csendesítő szobákat, vagy VR, AR szerkezeteket, illetve szimulátor szobákat. Van számos speciális könnyítő találmányunk, melyekkel a szülők otthoni küzdelmeit tudjuk csillapítani, és emellé társul a szülői képzés és felkészítő program is.

Az autizmus egyik jele már az élet első hónapjaiban megmutatkozik

Ma már számos sikerről számolhatunk be, illetve egy olyan levédett módszertanról, ami alapján teljesen feltérképezhető lett az autizmus, illetve láthatóvá válik az ok és az összefüggés rendszer. Mint tudjuk, amit megismertünk, azt már meg tudjuk változtatni.

A küldetésünk nem kisebb, mint az autizmus felszámolása, ami tudjuk, hogy nem lesz rövid idő, illetve ezt csak összefogással tudjuk megoldani, de mindenesetre az alapjait felismertük és működik.”

További információk:

Tóth Zoltán László – Stabil Pont Technológia
[email protected]
70/327-8722; 70/670-2606
stabilponttechnologia.hu
facebook.com/StabilPontTechnologia/

Erről a témáról még a Sérült gyermek rovatunkban olvashatsz többet!

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkTerhesség 40 felett?
Következő cikkA pénz nem jutalom….

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .