Óvónőváltás – pánikban a szülő!

A szeretett óvó nénit, aki az első óvodai napokban letörölte a gyermek könnyeit, és ölbe vette, ha bánata volt, nem könnyű elengedni a kicsinek. De nekünk szülőknek sem! Hiszen eddig a már ismert, biztonságos kezek között hagytuk gyermekünket reggelente, és most nem tudjuk, mire számíthatunk. Fontos azonban, hogy a helyén kezeljük a változást!

Fontos a biztonságos családi háttér

Előre pánikolni semmiképpen sem érdemes, mert nem törvényszerű, hogy az óvónőváltás egyformán, minden gyermeket meg fog viselni, ugyanis ez sok tényezőn múlik. Azon, milyen a gyermek családi környezete, azon, mennyire ragaszkodott a kicsi az adott óvó nénihez, milyen a másik óvónő, aki továbbra is ott marad, és milyen az új pedagógus, aki most érkezik a csoportba

Vackor Óvoda, Környe
Vackor Óvoda, Környe

„Általában azokat a gyermekeket viseli meg jobban az óvónőváltás, akik az óvodában keresik a stabilitást. Akik otthonról biztonságos, meleg családi háttérből jönnek, könnyebben fel tudják dolgozni a változást, mint akik instabil családi környezetből érkeznek. Emellett nagyban függ az óvónőváltás elfogadása a búcsúzó pedagógus személyiségétől, és a gyerekekkel kialakított kapcsolatától is. Ha erős kötődést épített ki az óvónő a kicsikkel, akkor jobban megviselheti őket az elválás. De tapasztaltam már azt is, hogy az óvónőváltás pozitívan hatott egy gyermekre, mert a korábbi pedagógussal nem találta meg a közös hangot, míg az új mellett kivirágzott, megnyílt.” – meséli Heller Csilla, pszichológus.

Akiknél az óvónőváltás hatására megbillen egy időre a világ biztonsága, azok természetesen nagyobb odafigyelést igényelnek. Az óvoda és az új pedagógusok részéről is nagyon fontos a megértés és a türelem az adott csoport és gyermek felé, ugyanis a változás okozhat egy átmeneti visszalépést a kicsik képességeinek, készségeinek fejlődésében.

A gyermekek általában egy-egy személyhez ragaszkodnak erősebben az óvodában. Ez lehet az egyik óvó néni, de a dadus néni vagy egy csoporttársuk és a testvérük is. Ezért, amikor óvónőváltás történik, nem minden gyermeket visel meg egyformán a változás. Azt a pár aprótalpút, akik ahhoz a pedagógushoz kötődtek erősebben, aki elment, mindenképp egyéni bánásmódban és nagyobb figyelemben kell részesíteni az első időkben az óvónőknek. Olyan játéktevékenységekre kell hívniuk őket, melyek során megismerkedhetnek egymással, és feloldhatják bennük a félelmet és a feszültséget.” – ajánlja Anikó néni, a környei Vackor Óvoda pedagógusa.

Attól azonban nem kell tartanunk, hogy az óvónőváltás akadályozza a gyermeket az iskolára való felkészülésben és az óvodai nevelésben. Az új pedagógusnak ugyanolyan szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie, ugyanolyan felkészülten kell dolgoznia, mint a korábbinak, ezért a tudás szintjén nem fog kárt szenvedni a gyermek.

Gyógyító mesék és búcsú

Vackor Óvoda, Környe

Ne legyen tabu az óvónőváltás. Beszélgessünk róla mindenképp! Este akár mesébe is foglalhatjuk a gyermekkel. Kiindulhatunk egy képzeletbeli óvodából, akár az állatok ovijából, ahol az óvó néninek valamiért el kell válnia a gyermekektől. Aztán hagyjuk, hogy a kicsi maga folytassa a történetet. Úgy is olyan befejezést fog kitalálni, ami számára gyógyító hatású.

Fontos, hogy a távozó pedagógus beszéljen a gyermekekkel, és számukra érthető és elfogadható módon mesélje el, hogy el fognak búcsúzni egymástól. Hangsúlyozni kell ilyenkor, hogy nem miattuk távozik. Jó, ha van egy búcsúceremónia, aminek érezhető a szertartás jellege. Ez jelképezi a közös út lezárását és megkönnyíti az elválást. Itt érdemes apró, kézzel készített ajándékot adni az óvodások és a búcsúzó óvónő részéről is, megölelni egymást, kifejezni az érzéseinket, akár sírni és nevetni is. Ha lehetséges, a változást az élet természetes velejárójaként közvetítsük a gyerekek felé, vidámsággal, elfogadással. Az egyik óvodámban például a két nyugdíjba készülő pedagógusnak (óvónőnek és dadusnéninek) búcsúelőadást rendeztek a csoportba járó ovisok a maradó óvodapedagógus segítségével. De a búcsúzást segíthetjük otthon, gyermekünkkel közösen készített emlékkel is (rajz, kézlenyomat, levél, sógyurma, gyöngyfűzés, stb.), melyet a búcsúzás napján a kicsi odaadhat a távozó óvónőnek, ezzel is felkészülve az elválás elfogadására.” – ajánlja Heller Csilla.

A szülőnek is el kell fogadni a változást

Ha tudjuk, hogy gyermekünk a távozó óvónőhöz ragaszkodott leginkább az óvodában, felkereshetjük az új pedagógust, és kérhetünk tőle fogadóórát, ahol elmondhatjuk neki, mitől tartunk, és mit tapasztaltunk eddig.  Családlátogatásra is hívhatjuk, hogy a gyermeknek is legyen ideje jobban elfogadni és megismerni az óvó nénit. Fontos azonban, hogy ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk elfogadja az új óvónőt, nekünk is el kell őt fogadnunk.

„A szülőknek is meg kell érteni, hogy az új óvónő nem lesz ugyanolyan, mint a régi. Lehet, hogy új módszerei, más ötletei és szokásai lesznek, amik ugyanúgy lehetnek sikeresek és jók.” – figyelmeztet a Anikó néni.

Vackor Óvoda, Környe

„A szülők hozzáállása a gyermekeknek különösen számít. Ha szülőként előre stresszelünk az óvónőváltás miatt, saját feszültségünket visszük át a gyermekre is. Beszélgessünk, ismerkedjünk az új óvónővel, fedezzük fel a szimpatikus vonásait, és ezeket közvetítsük a gyermek felé. Ha a kicsi azt látja, hogy beszélgetünk az új óvó nénivel, és megbízunk benne, ő is könnyebben nyit felé.” – mondja Heller Csilla.

Az együttműködés a legfontosabb a nevelésben

A gyermeket otthon a szülők, az óvodában a pedagógusok nevelik, ezért a harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy a kettő között összhang legyen. Ehhez pedig az szükséges, hogy a szülők és a pedagógusok együttműködjenek egymással, és meghallgassák egymást. Ezért nem célravezető, ha szülőként az óvónőváltást haraggal, vádaskodással fogadjuk. Természetes, hogy számunkra gyermekünk a legfontosabb, és az ő szempontjából vizsgáljuk az eseményeket, de azt is meg kell érteni, hogy az óvónő távozása mögött is rendszerint komoly okok húzódnak meg (betegség, GYES, nyugdíj). Ezért gyermekünkkel együtt nekünk is el kell engedni az óvónőt. Csak akkor tudjuk hitelesen közvetíteni a gyermek felé, hogy a változás nem rossz, ha valóban mi is így gondoljuk.

Wéber Anikó

hirdetés

1 KÉRDÉS

  1. Engem az érdekelne leginkább, hogy mi a legjobb a gyerekeknek? Ha már távozott a csoportból az óvónéni, menjen-e be néha látogatóba a kicsikhez, vagy inkább már ne is menjen az ovi környékére sem?

Comments are closed.